✔ »Hogyan szelidíts farkast?« [JiKook ff]

十六

!Nagy meglepi..... nincs átolvasva! Ismételten elnézést, hogy egy hónapig el voltam tűnve, csak nem nagyon van időm, nem hogy írni, de még élni sem... Azért remélem tetszeni fog! Bár szerintem dögunalmas lett :')

Valóban azt tettem, amit a Törpének mondtam, tanultam. Nem kicsit zsibbadt le az agyam, de végig a könyveimet bújtam vasárnap. Legnagyobb meglepetésemre a szüleim vasárnap délelőtt hazajöttek, és furcsa volt úgy felkelni hétfő reggel, hogy Ők is ott vannak. Végtére is, majdnem három hónap után érthető, nem?

Már felöltözve lépkedtem le a lépcsőn telefonnal a kezembe, hisz épp Jiminnel beszéltem. Befordultam a konyhába, ahol anya és apa már javában készülődtek. Apa a pultnál ülve babrálta laptopját, anya pedig gofrit sütött. Telefonom képernyőjét lezártam és letettem a pultra.

- Jó reggelt - zengték egyszerre.
- Nektek is - ásítottam egy aprót és neki álltam elkészíteni reggeli kávémat.
- Hogy aludtál? - kérdezte anya, miután mellé lépve hintettem puszit arcára.
- Kivételesen jól - tettem bele az instant kávét poharamba.
- Nem is volt rémálmod? - kérdezte meglepetten apám.
- Most nem, de szombaton volt. Sajnos frászt is hoztam ezzel valakire - sóhajtottam.
- Volt itt valaki? - kérdezték egyszerre.
- Péntek estétől, szombat délig - forgattam szemeimet. - Utána átmentünk hozzá.
- Ki a szerencsés? - kíváncsiskodott anya. Arcomat grimaszba vágtam kérdésére.
- Lényegtelen. Amúgy már találkoztatok vele - húztam el számat, és beleraktam a cukrot is a poharamba.
- Csak nem az a kis fiúcska, a korházból? - lelkendezett anya.
- Hogy kicsoda? - nézett fel apa a monitorról.
- Tudod az, aki bent maradt nála a kórházban és úgy kellett mosdóba is elrángatni - nevetett anya.
- Valóban - bólogatott apa és a végére elmosolyodott.
- Hogy is hívták? - fordult hozzám anya.
- Nem mindegy? - léptem a hűtőhöz, hogy kivehessem a tejet. Rájuk néztem, Ők pedig csak egy mindent tudó mosollyal néztek rám. Újra megforgattam szemeimet és egy megadó sóhaj keretében mondtam el nekik az illető nevét. - Jimin.
- Édesem - lépett hozzám anya és lábujjhegyre állva kapaszkodott nyakamba, hogy megpuszilhasson. - Gratulálok!
- Miből gondolod, hogy együtt vagyunk? - öntöttem bele a tejet bögrémbe.
- Csak akkor nem vagy hajlandó beszélni róla, ha már komoly a dolog - nevetett apa.
- Nem értem ezt miből következtettétek ki - tettem vissza a tejet a hűtőbe.
- Szülői megérzés - mosolygott anya. - Jaj, fiam! Annyira örülök, hogy van valakid - lépett hozzám anya és átölelt. A csöndet a telefonom rezgése zavarta meg, mire apám megszólalt.
- „Park Jimin képet küldött" - olvasta fel apa, mikor felvillant telefonom képernyője, így Ő tökéletesen láthatta az értesítés témáját.
- Le lehet szállni a szerelmi életemről - mentem telefonomért és azt felkapva, bögrémmel a kezembe mentem fel szobámba. Szemöldökömet ráncolva lépcsőztem fel az emeletre, közben beleszürcsölve kellemesen hideg tejeskávémba. Feloldottam telefonom és megnyitottam Jimin üzenetét és szembetaláltam magam ezzel a képpel: