✔ »Hogyan szelidíts farkast?« [JiKook ff]

十二

!NINCS ÁTOLVASVA!

Jungkook szemszöge:

Nagy mennyiségű levegőt szívtam be tüdőmbe, majd egy idő után kiengedtem onnan. Szemeimet lassan nyitottam ki, bár elég nehezen ment. Fizikailag kicsit fáradtnak éreztem magam, agyam mégis pörgött. Fejem oldalra fordítva, láttam meg az édesdeden alvó Jimint, ahogy hasán fekve, párnára tett karokkal szunyál. A takaró csak derekáig ért, ezzel tökéletes belátást engedett vékony – szívásnyomokkal tarkított – hátára. Tekintetem felkúszott arcára, dús ajkai enyhén elnyíltak egymástól, haja szénaboglyaként állt össze-vissza. Egy kis mosoly elengedtem a látványára, majd lassan felültem, s lábaimat az ágy szélén leengedve próbáltam felállni, de egy kis kéz megakadályozott. Jimin, apró mancsát ráhelyezte enyémre és résre nyitott szemekkel nézett fel rám.
-Aludj csak – mondtam lágy hangon. – Lent leszek – simítottam arcára. Nem válaszolt csak aprót bólintott. Felálltam az ágyról, kivettem a szekrényből egy alsót és egy mackónadrágot és elindultam le a földszintre. Egyenként szedtem a lépcsőfokokat, s annak végén pedig befordultam a konyhába. Oda sétáltam a hűtőhöz és kivettem belőle egy doboz tejet, előszedtem a szekrényből egy-egy poharat, majd megtöltöttem az egyiket. A teli poharat beraktam a mikróba és beállítottam azt másfél percre. Megtöltöttem a kávéfőzőt és bekapcsoltam. A mikró jelzett, kivettem a tejet, majd az egyik fiókból elővettem a kakaóport, s beleöntöttem a pohárba, majd elkevertem. A kakaóval teli poharat arrébb raktam és áttértem az én még félkész kávémra, amit hamar összedobtam.

A lépcső nyikorogva jelzett, hogy valaki éppen lépdel rajta, jelenesetben, igen lassan. Enyhe mosoly kúszott arcomra ettől a gondolattól. A hangok egyre csak közeledtek, és egy apró ásítást halottam magam mögül. Az egyik bárszék kis nyikorgással adta tudtomra, hogy valaki ráült.
-Ssszzh! – szisszent fel az illető. Halkan kuncogva fogtam kezeimbe a két poharat majd a bárpulthoz léptem. – Mit mosolyogsz? Nem vicces – durcizott be. Amint meglátta kezemben a kakaót szemei azonnal felcsillantak, és kitágult pupillákkal nézett rám.
-Na mi van méregzsák? – nevettem fel.
-Hyuuuung! Tudod, hogy szeretlek – mosolygott rám.
-Ch, na jól van tessék – tettem le elé, szemet forgatva. – De előbb kérem a jussom! – szóltam rá. Ezúttal Ő forgatta meg szemét, de áthajolva a pulton nyomott ajkaimra egy kis puszit. – 10-es skálán mennyire fáj most a popsid, Chim? – vigyorogtam újra. Összeszűkített szemekkel mért végig, és ivott bele italába, majd lassan letéve azt szólalt meg.
-12, mert nem csak a fenekem fáj – motyogta halkan.
-Pedig este még azt mondtad jó volt.
-Mert akkor még nem fájt semmim – duzzogott.
-Ha az megnyugtat – kerültem meg a pultot és léptem mögé – lehetne sokkal rosszabb is – ezzel a füléhez hajoltam és megharaptam. – Egyébként meg – egyenesedtem ki – jól áll neked az ingem.
-Mentségemre szóljon, hogy azt vettem fel, amelyik közelebb volt – tette fel kezeit védekezően, arca pedig piros színű lett.
-Nem – álltam meg egy pillanatra, mert megszólalt az ajtócsengő – zavar... - Azzal nem törődve, hogy félmeztelen vagyok, indultam meg a kellő irányba.

A kulcsot elfordítottam a zárban – amit még hajnalok hajnalán raktam bele, mert amikor megjöttünk nem éppen gondoltam arra, hogy az ajtót be kéne zárni – és lassan kinyitottam. A beáramló hideg megcsapta felsőtestem, s amikor megláttam ki van az ajtóban, minden jó kedvem, mi még az előbb volt, elszállt. Tekintetem elkomorodott és hűvössé vált, mit az előttem álló kiállt, és egy szerény mosolyt villantott.
-Mit keresel itt? – szólaltam meg.
-Inkább kit – vonta meg vállát.
-Mit akarsz? – folytattam bunkózásom.
-Beszélni. Nyilván – vakarta meg tarkóját.
-Miről is? – vontam fel egyik szemöldököm.
-Régóta nem beszéltünk, van egy-két dolog amit meg kéne vitatnunk – mosolygott tovább majd végig nézett rajtam.
-Hyung, beengeded a hideget, miért nem csukod be az – hallottam meg a Törpe hangját, aki meglátva ki is van az ajtóban inkább visszament a konyhába, s csak a fejét dugta ki az ajtón.
-Látom jól szórakoztatok.
-Folytatnánk is, ha nem lennél itt – morogtam. – Mit akarsz megvitatni? - idéztem Őt.
-Ha beengedsz, elmondom – vigyorodott el pimaszul egy pillanatra, de egyből visszatért az előbbi szerény énje. Szemem sarkából hátranéztem a kukucskáló Jiminre, majd egy sóhajtás keretében álltam arrébb az útból. A „kedves" látogató belépett, én pedig becsuktam mögötte az ajtót. Két vállát megragadva bírtam arra, hogy forduljon el és fejét erősen nyomtam a falapnak.
-Jimin, menj fel és keress magadnak valami ruhát – szóltam neki.
-O-oké – dadogta. Amennyire csak tudta szedte lábait és felsietett a lépcsőn, ezáltal tökéletesen láthattam a hatalmas ingbe és az egy szál alsógatyába bújt Törpét.
-Felment, most már elengedhetsz – szólalt meg az illető. Újabbat sóhajtottam és elemeltem róla kezemet. Kabátját és cipőjét levette, majd követett engem a nappaliba. Vidám arckifejezéssel nézett végig a szobán, melyet a nevelő szüleim rendeztek be ilyenre. – Hova ülhetek? – kérdezte.
-A fotelba – feleltem komoran. Aprót bólintott majd le is ült, én pedig vele srégen a kanapéra. – Szóval? – néztem rá.
-Róla, öhm... Róluk lenne szó.
-Mégpedig?
-A múltkori után, nem kicsit feldühödött... És ezt mások bánták. A többiek megijedtek tőled és nem akarnak ide jönni-
-Ajánlom is nekik.
-Befejezhetem? – nézett rám összehúzott szemöldökökkel, én pedig aprót biccentettem. – Khm... Úgy gondolják, hogy ez a te területed ezért nem jönnek ide többet, vele ellentétben persze. Mindenkit sikerült elijesztened innen, ami neked jó, viszont... – akadt meg hiszen Jimin megjelent, ezúttal teljesen felöltözve. Biccentett a másiknak majd egy pólót felém nyújtott, amit én szívesen vettem el, Ő pedig elült mellém. Karomat átvetettem válla felett és adtam egy puszit feje búbjára, mire hozzám bújt.
-Viszont? – néztem ismét a „vendégre".
-Nem hiszem, hogy hallania kéne – nézett Törpére.
-Miért? – szólalt meg Ő is.
-Feltételezem, nem tetszene a dolog – tekintete aggódóra váltott.
-Kíváncsivá tettél – felelte pimaszul.
-Kook? – nézett rám, én csak vállat vontam.
-Ide akar jönni. Azt mondta neki mindegy, hogy jönnek-e vele vagy sem eljön majd.
-Ki akar nyírni engem? – horkantottam fel.
-Téged is – váltott teljesen komolyra.
-Is? – kezdtem kételkedni.
-Azt mondta be kar fejezni valamit. Valamit, amit évekkel ezelőtt elkezdett. Őt is akarja. Mondván, nem elég, hogy elárultad miatta, de még „buzi" is lettél – sütötte le szemeit.
-Szóval az apátok egy őrült – vonta le a következtetést Jimin. Karomat levette magáról és lassan felállt. – Miért? – hajtotta le fejét, hangjában tisztán hallottam, hogy mennyire dühös. – Be akar engem fejezni? Buzivá tettem a fiát? – fejét kicsit felemelve sétált oda bátyámhoz. Pulcsija nyakát megragadta és mélyen a szemébe nézett. – Ezért jöttél ide? Hogy elmond, meg akar ölni az a féreg? Úgy, mint... - csuklott el a hangja. – Mint a szüleimet?
-Sajnálom – suttogta testvérem.
-Sokat érek vele – nevetett fel cinikusan. – Miért nem állítod meg? – nézett mélyen Junghyun szemébe. – Hm?! – rázta meg.
-Jimin – álltam fel már én is.
-Ha volt képed idejönni és ezeket elmondani, akkor ennyi erővel miért nem ölöd meg te?! – kiáltott rá.
-Rendben elég lesz – értem Chim mögé.
-Nem – ordította mikor kezeire fogtam és próbáltam elhúzni bátyámtól. Tervem sikeres volt és magam felé fordítva öleltem át Őt szorosan, míg Ő sírni kezdett. Fejére nyomtam egy puszit, majd ismét testvéremre néztem.
-Miért nem állítod meg? – kérdeztem halkan.
-Nem lehet – suttogta. – Ha megpróbálnám meggátolni, anyát is bántaná – temette arcát kezeibe. Aprót bólintottam, jelezve, hogy értem a szituációt.
-Jobb ha mész – mondtam halkan. Lassan biccentett, felállt és az előszobába ment. Az utolsó dolog amit hallottam, az a bejárati ajtó csapódása.