Pillanatok alatt|Wonho ff.| /BEFEJEZETT!/

|1.rész|

Valakinek olyan egyszerű...valaki tökéletesnek születik...tökéletes arc,test.Ami nem minden embernek adatott meg.Tehetség is ritkán akad főleg hogyha azt sem tudod miben vagy jó.Elveszve a nagy világban.
Cha HaYun vagyok de mindenki csak Cha SoonYunnak ismer szó szerint azt jelenti hogy gyenge dallam.Azért aggatták ezt a nevet rám mert hamar összetörök lelkileg,egy szó akar egy mozdulattól.
16 éves vagyok,ezért anyáék azt mondják hogy azért vagyok ilyen érzékeny mert a tini koromat élem és a hormonok dolgoznak és ehez hasonló felvilágosítással taglalták a szerintük csak poénból adott becenevem.

Különbözőm a többiektől,ugyan is apukám amerikai vér vonallal rendelkezik.Ezért testalkatom eltér a többiekétől amit természtesen sokan kiszúrtak és meg is említettek nem a kultúrált verzióban.

Mindennap megfogalmazódik bennem egy kérdés:"Miért vagyok ilyen?!Valakinek olyan könnyű..."
Igen valakinek könnyű.Rengeteg lány osztálytársam azt mondja hogy kövér pedig egy zsír folt sincs rajta.Úgy irigykedem rájuk.

Amint elkezdtem a középsulit előjött egy fóbiám.A tükör.Igen ez nem hangzik nagy cuccnak de mikor már rohamot kapsz és kórházba kötsz ki az nem olyan jó dolog.Velem megtörtént.

15 éves lehettem 9.osztály első félévét tapostam még csak akkor.Minden akkor változott meg.

Anya is mondja hogy miért nem mozgok mint régen,igen régen táncoltam de sokan mondták hogy nincs tehetségem ezért hagytam az egészet.
Rengeteg ismerősöm,rokonom mondja hogy kövér vagyok és csináljak valamit.Minden sikertelen.
Rengeteg dologban változtam,nem pozitív irányban de ők nem fogják fel a szavak súlyát és nem tudják mit tehetnek ezzel egy tízen éves lelki világával.

Suliba is kapucnival megyek be,divat iskolába járok anya mindenképp azt szerette volna ha arra megyek így nem volt más választásom.Minden napom kész kínszenvedés.Nem élvezem az egészet.De nincs más szak amire mehetnék.A jövőmet nem én alakítom hanem anyukám.

Családom eléggé nos mondhatjuk vagyonosnak.
Apa,Bong ChungDae egy nagy cég tulajdonosa így ritkán jár haza.
Anya,Cha HwaEun egy divatcéget üzemeltet jelenleg.Otthon dolgozik így mindig szemmel tart minket vagyis azt állítja.És most csodálkozhattok miért anya vezetéknevét viselem ez azért van,mert anya ragaszkodott hogy a céget egy fiú vegye át és majd én az ő cégét.
Öcsém,Bong SungJoon mindössze 14 éves,de a család kedvence,ő a megtestesült tökély.Ő örökölte a jó géneket látszik,rettenetesen intelligens és okos de stresszes olyan szinten ha nem sikerül neki hibátlanra megírnia a dolgozatot akkor törni zúzni tud vagy leállhat a szíve is.

Ma hétfő van ami annyit tesz hogy suli ami nekem a pokolnál is rosszabb.Sofőröm visz mindennap a suliba,apa mindenképp ragaszkodott hozzá,így nem volt más választásom.Hátsó ülésen ülve fekete kapucnis pulcsim a fejemen és leszegett fejjel nézem telefonom azon belül is a zenéim és a videóklippeket.Csak fiú bandákat hallgatok mivel képtelen vagyok a lány bandákat nézni mert olyan tökéletesek és tehetségesek és talán azért sem mert irigykedem rájuk.

Sofőröm int hogy megérkeztünk így kiszállva a nagy fekete autóból a kapucnimat még jobban szemembe húzom és táskámba kapaszkodom hátha az megvéd a kiváncsi szemek elől.

Sietve szedem a lépcső fokokat és minél hamarabb túl akarom élni ezt a napot.De mint mindig valami balul sül el.
Olyan gyorsan megyek és ugyebár kapucni a szemembe van így alig látok valamit így ennek eredménye hogy neki megyek valaki hátának.A hirtelen ütközés miatt fenékre esem és kapucnim le hullik vállamra,kinyitom szemem ami eddig csukva volt az esés miatt és felemelem a fejem hogy megnézzem kinek mentem neki.
Ekkor szembe találkozok egy éjfekete szempárral ami engem néz és tekintetem nem akarja elengedni így nem engedve neki elkapom tekintetem.
Látókörömben meglátok egy eres,izmos,gyönyörű fehér kezet ami arra vár hogy elfogadjam és helyezzem kezem az övébe.
Habozok és az sem segít hogy a fél iskola néz így feltápászkodom,kapucnim újra szememig le húzom,táskám pántját erősen markolva haladok el a segítő kéz mellett és egy halk bocsánatot elmotyogva haladok be a nagy bejárati vas kapun ami nyikorogva adja tudtára a portásoknak hogy új diák lépett be ebbe a börtönbe ami végképp igaz mert az ablakokon rácsok vannak hogy még "otthonosabban" érezhessük magunkat.
Halkan köszönve egy jó reggelt rohanok az osztály termem felé ahol már javában beszélgetnek.

Belépésem az osztályterembe nem nagyon fogadták jól,kínos csend telepedett le így én csak gyorsan leültem a leghátsó helyre azon belül is az ablak mellé ahova úgy sem ül senki hisz szembe lévő "kilátás" egy omladozó társasház ami funkcionál egy idősek otthonának minthogy családi kuckónak.
Körülöttem lévő padok vagy üresek vagy távolabb vannak húzva.De már megszoktam.

Fülesem és telefonom társaságában merülök el gondolataimba mikor is a világ legborzalmasabb hangját hallom meg:a becsengő ami nálam egyenlő a halállal de a sok dünnyögés és nyafogás adja tudtomra hogy más is ugyan úgy érez mint én.
Fülesem és telefonom pulcsim zsebébe süllyesztve várom a tanárt.Aki nem sokára megérkezik két fiú társaságában.
A tanár mosolyogva köszön de az osztály inkább az ennek az ellentetjén adja tudtára hogy egyáltalán nincs kedvük a mai naphoz.
-Nos osztály mint ahogy látjátok jött új osztálytársatok szám szerint kettő!-mondja boldogan-Kérlek mutatkozzatok be és majd üljetek le egy tetszőleges helyre!-mondja a tanár és rá néz a két fiúra akik felénk fordulnak és megpillantom azt az éjfekete szempárt akivel reggel találkoztam és rabul ejtett.
-De gáz...-suttogom magamnak és idegesen fülem mögé tűrőm az egyik szőke tincsem és alsó ajkamba harapva emelem tekintetem a titokzatos éjfekete szempárba.
-Sziasztok!-köszön mély orgánumán és ennek hatására hátamon és gerincem vonalán egy borzongás fut végig így idegesen helyezkedem el székemen-Shin Hoseok vagyok de csak hívjatok nyugodtan Wonhonak!-hajol meg a szőkeség
-Sziasztok Yoo Kihyun vagyok!Logikusan a Kihyunt használom!-nevet a másik narancssárga hajú,széles mosolyú srác aki ezek szerint Kihyun
-Rendben üljetek le és üdvözöllek titeket itt nálunk remélem jól fogjátok magatokat érezni!-mondja a tanár mosolyogva majd a gépen pötyög valamit.

A két srác a mellettem lévő padot szemelte ki aminek én cseppet sem örültem a reggeli incidens miatt.
Mosolyogva tették meg az utat a pad felé és az egész osztály követte minden mozdulatukat inkább a többségük lány volt a fiúk csak cisszegve egyet fordultak előlre és figyelték mit ír a tanár így inkább én is inkább a tanárra koncentráltam de agyam egyáltalán nem akart nekem engedelmeskedni mindvégig abba az éjfekete szempárba akartak belenézni.

Már vagy ezredjére javítottam át a szavakat mert az agyam nem volt hajlandó a tananyagra koncentrálni így engedve a csábításnak oldalra fordítottam fejem és szembe találkoztam azzal a gyönyörű megbabonázó tekintettel ami nem enged el,szemem lejjebb vezetve térképeztem fel minden porcikáját,a gyönyörű arcéleit,a makulátlanul sima arcbőrét de mikor szemem a dús rózsaszínes ajkaira tévedtek amik mosolyogtak akaratlanul is megnyaltam alsó ajkam amik elnyíltak de gyorsan kapcsoltam és visszafordultam jól belemélyedve a füzetembe amibe csak néhány szó volt oda firkantva.

Megmentőm a csengő volt így gyorsan felálltam mindenem csak behánytam a táskámba,kapucnim felvettem majd vállamra kaptam és indultam volna a következő órára mikor egy füzet került látó területembe így ránézek tulajdonosára aki Wonho volt.
-Tessék láttam nem nagyon jegyzetelsz így gondoltam szükséged lesz rá ha következő órán dogát írunk...-mosolyog és megvakarja tarkóját
Hirtelen azt sem tudtam hogy a-t vagy b-t mondjak.
-Ömm..köszönöm...-dadogtam ide oda kapva tekintetem-De nem muszáj majd...majd valahogy bepótolom...-mondom
-Ragaszkodom hozzá hogy vidd el majd következő órára be hozod!-hallom meg simogató hangját
-De így...így te...te hogy tanulsz?-kérdezem bátortalanul a két vagy három fejjel magasabb sráctól
-Nyugi megoldom!-mosolyog-Hogy hívnak?!-kérdezi
-Cha HaYun vagyok...-mondom halkan
-Örülök a találkozásnak...-mondja mosolyogva
-Én...én is...most mennem kell....-remegő kezekkel veszem el a spirálos füzetet amire sarkára rá van firkanta a neve és rohannék el de vissza fordulok-Szia...sztok...-köszönök bátortalanul a két fiúnak,de nem is értem miért hisz még pár óránk van hátra de úgysem fogunk beszélni többet
A füzetet betettem fekete táskámba és mentem be a következő órára ami irodalom volt.Unottan ültem le egy padba és nyitottam ki a füzetem hogy egy újabb szenvedésem vegye kezdetét.