MinAh menedzser asszisztensként kerül az ügynökségre, ahol ketten is felfigyelnek rá. Elhangzik egy vallomás, ami nem talál viszonzásra, majd elcsattan egy csók, ami az egyik fél szerint tévedés volt.
Ezzel kezdődik a félreértések sorozata, majd be...
Már megint egy újabb nap. Kikapcsoltam az ébresztőt a mobilomon, bár a zenét órákig tudtam volna hallgatni. Csak egy kicsit maradok még, olyan vagyok, mint akin végig ment a gyorsvonat. Hiába, nem bírom az alkoholt. HaNa azonban olyan erőszakos volt, mondván egyszer van csak születésnapja egy évben, meg ennyit kibírok talán. Ki. De tudtam, hogy keserves lesz az ébredés másnap.
Muszáj felkelnem. Kerestem egy fájdalomcsillapítót, kevés vízzel szétrágtam és leengedtem a keserű pirulát torkomon. Hatásosabb és gyorsabb, és nekem ma megnyerőnek kell lennem. HaNa olyan titokzatos volt, semmit nem mondott el a munkáról, csak azt, hogy tetszeni fog. Ránéztem az órára, még van félórám, hogy elkészüljek. Míg a kávé lefolyt, egy rövid mosdás után pizsamámat farmerra, kötött pulóverre cseréltem. A forró nedűt kortyolgatva elolvastam a leveleim. Hát persze, tudtam, hogy nem úszom meg JiSoo megjegyzését.
„Kitisztult már a fejed?"
„Alig. De egy vödör kávé csodákra képes."
A tél az utolsókat rúgja, de a februári időjárás még elég hideg. Ezért sapkát húztam fejemre, sállal körbetekertem nyakamat, majd a bakancs és kabát felvétele után elindultam. HaNa-val a buszmegállóban találkozunk, és onnan kezébe adom sorsomat.
Minden lehetőséget megragadtam, mikor mennyi ideig tudtam munkát szerezni. Az albérlet és az egyetem majdnem minden pénzem felemésztette, a részmunkaidős állás a sarki kisboltban nem volt elég. Amikor HaNa izgatottan hívott fel négy nappal ezelőtt, nem volt hajlandó elárulni semmit, csak azt, hogy tetszeni fog. Lebeszélte az időpontot és ma tíz órára várnak.
- Látod, túlélted – vigyorgott rám a buszmegállóban.
- Túl, persze, de a fejem .... Pedig vettem be gyógyszert, de mintha nem akarna hatni.
- Azért rendben vagy, ugye?
- Hogyne.
A busz negyedóráig tekergett, mire célunkhoz értünk. Nem akartam hinni a szememnek.
- HaNa .... ez ....
- Jó helyen járunk – mosolygott titokzatosan.
- De ez .... ez a Big Hit!
- Szerintem is.
- Itt találtál nekem munkát?
- Igen. Nehogy azt mondd, hogy nem ez volt álmaid netovábbja!
- Nem, de ...
- Gyerünk, nincs semmi de – ezzel karon fogott és beléptünk.
A negyedik emeleti irodában már várt Bang SiHyuk, a Big Hit Entertainment mindenható ura.
- Annyeongseyo Mr. SiHyuk – hajoltam meg.
- Annyeongseyo Miss Seo! Foglaljon helyet. Örülök, hogy jelentkezett erre a munkára, azt hiszem önnek sem lesz kifogása ellene.
- Tulajdonképpen mit kell csinálnom? – annyira titokzatos volt minden, megfojtom HaNa-t, csak egyszer kerüljek ki innen.
- A barátnője nem említette? Nos, gondolom szereti a zenét.
- Természetesen.
- Az ügynökséghez jelenleg egyetlen együttes tartozik, a Bangtan Sonyeondan – torkomban dobogott a szívem, mire jelentkeztem én? – A fiúk menedzsere, Sejin nem győzi a feladatokat, és én ígértem neki egy asszisztenst. Mivel ön úgy tudom üzleti menedzsmentet tanul az egyetemen – igent bólintottam -, szakmailag hozzáértő. A tanulmányaival össze tudja egyeztetni?
- Nem lesz gond – remegő kezeim próbáltam elrejteni, sikertelenül.
- Van valami probléma? – kérdezte Bang PD-nim.
- Nem ... csak meglepett a munka. Ma reggel ugyanis még azt sem tudtam, hogy hová jövök, nemhogy milyen munka vár rám. A barátnőm meglepetésnek szánta.
- És? Elfogadja? Az egyetemről kiváló ajánlást adtak.
- Elfogadom.
- Akkor talán megismerkedhetne a fiúkkal és a menedzserükkel. Jöjjön, menjünk!
A folyosón HaNa felmutatta mutatóujját és csak nevetett. A lift az első emeleten állt meg és az elnök a gyakorló felé vezetett, ahová belépve nyolc szempár meredt ránk.
- Annyeong! Engedjétek meg, hogy bemutassam Sejin segítőjét.
- Annyeong! Seo MinAh vagyok, mától én fogok segíteni a programjaitokban, a szervezésben és lebonyolításban. Remélem, hogy jól fogunk együtt dolgozni – hajoltam meg feléjük egy mosoly kíséretében. Reszketett a lábam, nem is tudom, hogyan tudtam bejönni ide közéjük. Ők voltak a kedvenceim, imádtam őket, különösen egyet, akire most szinte rá sem mertem nézni. Park Jimin, ez a szégyenlős angyalarcú fiú, aki soha nincs magával megelégedve. Annyira önbizalomhiányban szenved, azért gyakorol éjszakákon át, hogy még jobb legyen. De hisz így is tökéletes .... mindene olyan tökéletes.
- Szóval te fogsz velünk jönni mindenhová? – kérdezte TaeHyung.
- Igen.
- És hogy szólíthatunk?
- Jó lesz a MinAh vagy a Mina is.
- És noona? – szólalt meg HoSeok. Aha, szóval arra kíváncsiak, milyen idős vagyok. Ám legyen.
- Azt csak ketten mondhatják – válaszoltam nevetve.
- Akkor te tudod, hogy mikor születtünk. Csak nem ARMY vagy? – érdeklődött a leader.
- Mert ha igen, akkor nem dolgozhatom veletek?
- De-de, csak tudni akartam.
- És ki a biasod? – kérdezte gyorsan HoSeok.
- Nincs biasom – a fene se érti, miért olyan fontos ez mindig.
A nap hátralevő részében megismerkedtem a közeljövő tervezett programjaival, és Sejin elmondta, miben is vár tőlem segítséget. Biztos jól döntöttem?
Nos, a bevezető részben máris az ügynöksége csöppenünk. Ki ne szeretné, hogy a barátnője egy ilyen munkát szerezzen neki ? .......
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
