MinAh menedzser asszisztensként kerül az ügynökségre, ahol ketten is felfigyelnek rá. Elhangzik egy vallomás, ami nem talál viszonzásra, majd elcsattan egy csók, ami az egyik fél szerint tévedés volt.
Ezzel kezdődik a félreértések sorozata, majd be...
Hónapok óta nem láttam Jimin-t. Hazudnék ha azt állítanám, könnyebb így. Nem igaz. Valahányszor rá gondolok – és ez a kedvenc elfoglaltságom -, egyre inkább haragszom magamra. A rohadt büszkeségem és makacsságom nem kis szerepet játszott abban, hogy eljöttem a Big Hit-től. Ha tudtam volna kezelni a helyzetet, még most is ott lehetnék, egy szobában vele, és nézhetném ahogy alszik, ahogy kijön a fürdőből, hallhatnám azt az édes nevetését, láthatnám azt a huncut mosolyát .... de nem. Azt hittem HoSeok vallomása után minden rendben lesz.
Az a csók .... olyan volt, amiről minden lány álmodozik. Tökéletes, mint a fiú, akivel ez megtörtént. Karjaival úgy ölelt, hogy a bőröm szinte perzselt, ahol hozzámért, ajkai lángra lobbantották szívemet. Aztán a keserű valóság, hogy mindez tévedés volt. Hát, szeretnék sok ilyen tévedést átélni, de már nincs esélyem.
Amikor azt a kijelentést tette, hogy én is olyan vagyok, mint a többi lány, még nem gondoltam semmire. Kérdésemre kérdéssel válaszolt, miszerint hogyan viszonozhattam csókját, ha van barátom? Már ekkor tisztáznom kellett volna, hogy nincs és nem is volt még barátom, de közölte, hogy látott bennünket. Követett? Ekkor előjött a makacs énem, és képtelen voltam megmagyarázni, kivel is voltam. Azóta százszor megbántam már. Talán ha akkor elmondom, hogy Binie az öcsém .....
Kegyetlenül hiányzik. Azt hittem, az idő majd enyhíti a fájdalmat, de csak rosszabb lett. EunJi próbált néhány alkalommal elrángatni egy-egy buliba, de az összeboruló párok láttán mindig rosszul éreztem magam. A boltban egyre többet dolgoztam, éjszakánként tanultam. Nem egyszer fordult elő, hogy a barátnőm ébresztett fel az átaludt egyetemi előadások végén. Az öcsémmel sokat beszélgettem, már amennyit egy debütálás előtt álló fiúval lehet. Ismerte a történetet, és bár haragudott Jimin-re, nem helyeselte makacsságomat sem. Tudom, igaza van.
Elmélkedésemből EunJi szavai ráztak fel.
- Mina, néztél te tükörbe mostanában? – mire értetlenül fordultam felé. – Nem kellene ennyi munkát vállalnod. Borzalmasan nézel ki.
- Kösz a dicséretet, én is szeretlek – válaszoltam egy halvány mosollyal.
- Mina, tudom, hogy Jimin miatt fordulsz magadba, de el kellene engedned. Nem érdemel meg téged.
- Képtelen vagyok. Tudod, hogy milyen régóta szeretem – és elfordultam, hogy ne lássa könnyes szemem.
- Hónapok óta várod, hogy jelentkezzen. Nem fog, hidd el – ült mellém és karolta át vállam. Igaza volt, de mégsem akartam elfogadni a tényeket. – Elmehetnénk vásárolni, aztán egy kis sütivel vétkezhetnénk. Neked úgysem ártana a szénhidrát, elég nyúzottnak tűnsz.
Igen, ezt én is észrevettem. A ruháim lógnak rajtam, a mérlegre rá sem mertem állni. A farmeromat is övvel használom, mert egyébként leesne rólam. És igen, néztem tükörbe, de még rosszabbul voltam attól, amit ott láttam. Ez nem én voltam.
- Rendben, magamra kapok valamit és akár indulhatunk is.
A plázában szerencsénk volt, hatalmas leárazást tartottak, így sikerült az eredeti ár töredékéért néhány ruhadarabot vásárolnom. Nem akartam nagy költekezést rendezni, minden pénzre szükségem volt, hogy EunJi-nek besegítsek a költségekbe. A második emeleten a körülményekhez képest eléggé eldugott kis cukrászdát találtunk, és fáradtan csak lerogytam az egyik boxba. Míg a barátnőm a sütit és a kávét intézte a pultnál, felfigyeltem egy közeledő alakra. Megdobbant a szívem, csupa feketébe öltözött, sapkája mélyen a szemébe húzva, pulóverje vagy két számmal nagyobb, mint kellene. Nem tudtam róla levenni a szemem, és ahogy közeledett, úgy kerekedtek el szemei.
- MinAh? Rég láttalak .... – állt meg az asztalnál, majd egy cseppet gondolkozva leült szemben velem.
- Én is téged, JungKook.
- Egyedül vagy? – nézett óvatosan körbe.
- A barátnőmmel. De nem kell tőle félned – mosolyogtam.
- Jól vagy? Annyira ....
- Tudom. Ma már hallottam, hogy rémesen nézek ki.
- Az egyetem?
- Igen, és dolgozom is egy boltban.
- Boltban? – kérdezett vissza meglepetten.
- Valamiből élnem kell, és az albérlet sem ingyen van.
- Albérletben laksz?
- Igen, a barátnőmnél – aki a végszóra meg is érkezett. Csodálkozva nézett a fiúra, majd rám, mire JungKook zavartan felállt és elköszönt.
- Jó volt látni téged – és ezzel elviharzott.
- Valamiről lemaradtam? – de megráztam fejemet és falatozni kezdtem a süteményemből. Közben arra gondoltam, mi lett volna, ha Jimin jár erre? Talán meg sem állt volna ....
Hetek teltek el, benne jártunk a tavaszban. Minden virágba borult, és szerettem a parkokban leülni egy padra, élvezve a napsütést, a madarak énekét, magamba szívva a megújuló természet illatát. Imádtam ezt az évszakot, minden olyan gyönyörű volt, és talán az én lelkemre is gyógyulást hoz majd. Úgy döntöttem, valóban ideje lenne elengednem Jimin-t.
Binie-vel alig tudtam beszélni, hiszen két hét múlva debütálnak, és állandóan a stúdióban voltak, próbáltak, fotózásra jártak. Azért mindig hagytam neki üzenetet a telefonján, és határtalanul büszke voltam rá.
Merengésemből telefonom csörgése riasztott fel.
Tehát nem csak Jimin szenved .... Vajon ki lesz a telefonáló .... ?
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
