A Vörös lány - Pál utcai fiúk

Bevezető

- Szerencséd, hogy engem kért meg Áts a kidobatásodra. 
- Miért is? - épp az egyik Vörös inges fogja le a kezem hátulról és sétál velem a kapuig. Ez a második próbálkozásom arra, hogy bevegyenek. Bár azzal, hogy beszökök nem vesznek be. Ez inkább csak amolyan jelzés.
- Mert ők ha kiértek még meg is vernek. 
- Nem haltam volna bele - furcsán méregető szemekkel nézett rám. 
- Ugye nem azért jársz ide, hogy megveresd magad? 
- Ha azt akarnám, szimplán a Pásztorokhoz odamennék és mondanék nekik valami gazságot és meg lenne oldva. 
- Miért akarsz minden áron ide tartozni? - nem tudok erre válaszolni. Egy lélektani dolog miatt, de azt úgyse értené meg. Nem mondom el senkinek feleslegesen és itt az lenne.
- Többször feltettem már ezt a kérdést magamnak is, de válaszolni sosem tudtam rá - felelem az igazság helyett. A kapuhoz értünk. Kilökött rajta. Kicsin múlt, hogy elessek. Mikor az egyensúlyom visszanyertem, hátra fordultam hozzá, de megelőzött. 
- Azt tanácsolom, kerüld el ezt a helyet. Úgysem lesz itt esélyed soha. 
- Soha? 
- Soha. Mondjuk, ha.. nem. Nem hinném. 
- Mire gondoltál az előbb? 
- Lényegtelen. Úgyse válik be és nem is akarom, hogy begyere még egyszer, tehát titok marad - ahogy mondta, azzal a lendülettel becsapta az orrom előtt az ajtót. Ellenkezni se volt időm. Bár tudom, mire gondolt. Kém leszek. Önhatalmúlag kinevezem magam annak. Akkor először a Pál utcaiakhoz kéne beimádkoznom magam. Hátha könnyebben bevennének. Akkor se adom fel. Lehet csak a kihívás kedvéért csinálnom igazából? Ki tudja. Csak azért is tenni fogok azért, hogy bevegyenek. 

-Egy hónappal később-

- Áts! - megáll az említett fiú, nekem háttal, aztán pár másodperccel később hátrafordul. Nincs meglepve. Szerencsétlent az őrületbe kergethettem már. Nem tehetek róla, mikor meglátom tele leszek lendülettel és energiával. Azóta is sokszor eszembe jut, mit mondott Áts mikor bevett maguk közé. Bár szája felfelé görbült közben, de nekem sokat jelent azaz egy mondat: ,,Legyen, de aztán felejtsd el bebizonyítani amit ígértél". Azt ígértem, bebizonyítom, hogy közéjük való vagyok. Ettől a gondolattól meg feltöltődök. 
- Mily meglepő. Lokina, akárhova megyek te mindig ott leszel? 
- Nagyjából - mosolyodok el. Kezdi érteni. 
- Néha elgondolkozok, miért is mentem bele abba, hogy a kémünk legyél. 
- A lényeg, hogy bevettél - ez már egy egész jó beszélgetésnek számított. Ráadásul a nevem is kimondta! Ez már haladás. Bár, mint kiderítettem, már az Átsot se hagyja. A parancsnokot szereti. A méltóságát már úgyse lehet szólítani, ahogy hívják.

- Akkor szia! - mondtam neki. Ő rám nézett, majd minden biccentés és elköszönés nélkül az ellenkező irányba ment. A modorán lesz mit javítani. Elég erős falat épített maga köré. Mindig komor és vezérként viselkedik. Egy poént nem hallottam tőle, pedig már egy hete vagyok a Vörösök tagja. A Pál utcaiaké már tizenöt napja. Most is hozzájuk tartok. A kémek munkája fárasztó, de végre sikerült elérnem. Megéri a fáradságot.