A Vörös lány - Pál utcai fiúk

Nemecsek emléke

- Lokina! Szia!
- Szia Csónakos! Ma van az elnökválasztás.
- Hát ja, de elég egyértelmű ki lesz az elnök.
- Csakugyan? - Bokára gondol. Én, viszont nem rá fogok szavazni, utál engem Cselével együtt. Úgy pedig nehéz kémnek lenni, ha nem bízik meg bennem a vezetőjük.
- Szerinted talán nem?
- De, valószínű, hogy Boka lesz.
- Biztos ő lesz. Ha van is pár ember akik másra szavaznak, akkor sem ők lesznek.
- Kikre gondolsz?
- Háát, köztünk legyen mondva, de Weisz és Leszik is ellene szavaztak múltkor.
- Kire?
- Gerébre. Bár ő most tuti nem fog egy szavazatot se kapni.
- Akkor kit tartasz valószínűnek?
- Azt viszont nem tudom. Kolnay és Barabás kizárva. Richter talán kaphat szavazatot és Csele is talán - tehát Richter- re fogok szavazni. Olyanra nem aki utál a kémkedés miatt, de egy közkedveltebb emberre kéne.

Megérkeztünk a Grundra. Bekopogtunk, a megbeszélt jellel. Már mindenki itt volt.
- Na végre, hogy itt vagytok! Mindenki rátok várt, pedig már jó lenne egy elnök.
- De hisz van elnök.
- Áhh, - legyint nagyvonalúan Kolnay - ő most épp a nyugdíjat élvezi.
- Hahó! Gyertek már! Mi az a fontos ügy, amit most kell megtárgyalni? - kiállt ide Csele. Utálom, hogy ilyen fontoskodó. Kicsit visszafoghatná magát, attól még, hogy van esélye. - Kezdenénk a választást! - nyilván csak az zavarja. Mindjárt gondoltam. Negatív gondolataimtól független, tényleg oda kéne menni.
- Akkor kezdhetjük is - áll fel Boka egy kisebb farakásra. Ha szerencsém van, utoljára elnökként.
- Mindenki írja rá egy fecnire kit szeretne elnöknek látni. Geréb, te szedd majd össze a fecniket - az említett vigyázzba állt, majd kiosztott cetliket és össze is szedte őket. Boka meg felolvasta.
- Boka János, Boka János, Csele Bálint, Boka János, Boka János, Boka János, Csele Bálint, Boka János, Boka János, Richter Ábel, Boka János, Boka János, Boka János, Boka János, Boka János - tehát két szavazat Cselére, egy Richterre és tizenkettő Bokára.

- Éljen! Éljen! - hallatszottak a kiáltások. Én is ugrabugráltam, de nem örültem. Akkor el kell hitetnem Bokával, hogy megbízhat bennem. Kemény dió lesz. Állítólag sokat változott Nemecsek halála után és óvatosabb lett mint előtte, de meglesz ez. Tulajdonképpen, mindenki sokat változott. Áts falakat emelt maga köré és azt senki előtt meg nem nyitotta. Pásztorok kegyetlenebbek lettek. Verekedés mániájuk lett és kicsi hiányzott ahhoz, hogy ne lehessenek Vörösök. Vajon bűntudatot éreztek? Valószínű. A Pál utcaiaknak meg hiányzik. Nem ismertem őket azelőtt, de biztos más volt itt a hangulat. Most van egy megmagyarázhatatlan érzés a levegőben. Mintha egy bánatos kísértet lenne, aki boldog, de bánatot sugároz. Mióta gondolkozok én ilyeneken? Meghalt. Elment. Csak őt ismertem. Talán ezért szerettem volna Vörös lenni. Hogy elfelejtsem, hogy hiányzik. Nagyon fáj. Miért mesélem be magamnak, hogy a szelleme itt van? Azé a csöpp fiúé, aki gyerekes volt, de nagyon bátor. A bátorság lett a veszte. Miért árulta el magát a fán? Ezt sosem értettem. Egyszer majd megértem, ha megtalálom a helyem. Azoknál akik ellen életét adta? Akik megölték? Ennyire fontos nekem, hogy elfelejtsem? Miért fáj ennyire? Miért, fáj a szívem ennyire? Pont ő ment el... Közlegény volt, pedig bátrabb volt itt mindenkinél! Egyikük se mert volna szembe szállni a Pásztorokkal és Átscsal. Egyáltalán miért agyalok ezen? Ő már a múlt. Itt hagyott. Ez a Grund... egy átok. Mintha bármelyik percben megjelenhetne előttem és mosolyogva állna haptákba. A levegőben itt van. Mintha a lelke ide járna...

Erre a gondolatra megborzongtam. Remélem, nem kell sokáig kémnek lennem. Ez a hely kikészít.