A Vörös lány - Pál utcai fiúk

Több mint barát

- Dia szemszöge- 

- Jól vagy? - jött oda Csele és az arcomon nézte a piros részt.
- Nem rosszabbul mint ti, tehát ja - azzal rá mosolyogtam. Nem tudtam mit mondani és ő se, tehát Bokával az élen elindultunk. Ő ment legelöl, mögötte én és Csele Bálint.  Szótlan követség ez. Mindenki csendben kullog és gondolataiba merül. A járókelők elsietnek mellettünk. Nem keltünk feltűnést. Egyszer Boka megszólal és elbúcsúzik. Mi maradék, egy irányba megyünk. Némán, olyan kellemetlen így sétálni. Valamit szeretnék mondani, de szerencsére megelőztek. 
- Ismerted azt a Vörösingest, aki melletted állt a fánál? - na erre mit kéne mondjak? Mégse olyan szerencse. Meglepett a kérdése. Nem gondoltam, hogy magyarázkodnom kell majd, tehát annyit feleltem: 
- Még régről - úgy tűnt, elégedett volt a válasszal, de aztán jött egy még rosszabb helyen tapogatózó kérdés:
- Átsot ismerted? 
- Nem - ez igaz, mert nem tudom ki ő az álarca mögött. 
- De tudtad ki ő, mikor róla beszéltünk? 
- Igen. 
- Honnan? 
- Őt a legtöbben felismerik. Egyszerűen tudják ki, de nem ismerik.
- Mégis.. Olyan közvetlenek voltatok, mintha sokadszorra találkoztatok volna. Ráadásul.. mintha.. Nem. Ez baromság. 
- Mi? 
- Mintha... Valami összetartott volna titeket. 
- Ki tudja, talán így van - fürkészve nézett rám, de én a földet néztem. - Talán a jövő szálai. 
- Értem. 

Egy idő után gyanús volt, hogy Bálint mellettem sétálva követ. 
- Te is erre laksz? 
- Nem.
- Hát akkor? - nem értem őt. Akkor minek jön erre? 
- Gondoltam elkísérlek. 
- Mégis miért? 
- Tudom is én. Csak úgy. 
- Hát rendben - remélem nem kell kiigazodnom rajta. Lehetetlen lenne. 

Még két percig mehettünk, mire megálltam egy ház előtt. Ő is megállt és szembe fordult velem. Valamit mondanom kéne.. 
- Köszi, hogy elkísértél. 
- Nincs mit. 
- Akkor.. sz.. - nem fejezhettem be az elköszönést, mert a házból kiabálást hallottam. Hát persze, még ez is. 
- Mi történik? - kérdezte tőlem. 
- Nem tudom, mert itt állok veled szemben nem pedig ott. 
- Lehet menned kéne. 
- Lehet, de nem akarok. 
- A családoddal van baj? 
-Inkább felejtsd el és kész. Egyszerűbb - gondolkozva nézett rám, majd elköszönt. Én is tőle. Azután vettem egy mély levegőt és benyitottam.

A Füvészkertbe tartok. Ma nem mentem el a Grundra, mert elmaradt a gyűlés, de összefutottam Cselével. Ő meg azt mondta, volt. Elszólta magát, ezért felesleges lett volna hazudnia, de nem mondta el miről volt szó. Tehát nem bíznak bennem. Így nehéz kémkedni. Nagyon. 

Elértem a szigetre és átmentem a hídon. Még senki se volt ott. Leülök egy farönkre és várom, hogy megérkezzen a többi Vörös. Ekkor suttogást és mocorgást észlelek egy mögöttem lévő bokorban. Épp megyek megnézni, mikor megszólítanak. 
- Üdv Dia! - tudom tilos ezt, de nem válaszolok. Helyette a bokor mögé ugrok és nézelődök. Senki sincs ott. Egy kisebb helyen lelapult a fű. Tehát az előbb voltak itt valakik... Ez nem jó. Mit tegyek? Már úgyis lebuktam akkor előttük.. Nem hittem, hogy ennyi ideig bírom csak. Áts felé fordulok, aki furcsa és méregető szemekkel néz. Szalutálok. 
- Mi volt azaz előbb? 
- Jelentem, neszt hallottam a bokrokból, idejöttem és lenyomott füvet láttam - egyszerre lepődött meg, lett mérges és mosolyodott el. 
- Lenyomott fű, mi? - eléggé elbizonytalanodtam. Hát nem éppen jó fogalmazás, de ez jutott eszembe. Nem hinném, hogy ez a legnagyobb probléma ezzel. - Láttál is valakit? 
- Nem. 
- Tisztában vagy vele, hogy lebuktál? - lesütöm a szemem. 
- Igen. 

Ekkor megjelenik a többi Vörös. Nincs más hátra, mint kezdeni a gyűlést. Újabb mocorgás a bokorban. Már Áts is hallja, majd suttogva mond valamit a Pásztoroknak. Ők elmennek. Két külön irányba. Addig csak egy szokásos monológ, a fegyvertárról jelentés, amiben lábnyomokat találtak. Ezután kiáltozás, léptek majd megjelenik a két pásztor terelve Cselét, nem épp kedvesen. Csodálkozva és megszégyenülve nézek rá. Mondjuk, amíg volt más lehetőség, nem hazudtam. Inkább kétértelmű válaszokat adtam. 

Csele nem szólalt meg, de nem is próbált szabadulni. Áts mérges szemekkel nézett rám, mintha én engedtem volna be. De persze értem miért az én hibám. 
- Nocsak, nem volt neki elég a tegnapi? Ma is szeretnél kapni? - mintha meg se hallotta volna felém fordult. 
- Dia, a mai gyűlés rólad szólt. Gyanúsnak talált Boka és ezt tárgyaltuk. Csak hogy tudd a titkos szavazás eredményét, egy ember volt ellened! Csak Boka! Senki más! Mindenki hitt neked! 
- Ezért ne engem hibáztass. Nem tehetek róla, hogy hitettek nekem. 
- Miért teszed ezt? 
- Mit? Hogy a nekem való csapattal vagyok? 
- Miért szégyeníted meg Nemecsek emlékét? Te jóban voltál vele. Nagyon is! Miért árulod el azt a helyet, amiért meghalt? - nem válaszoltam. Látta, jó helyre tapintott. A pásztorok mellesleg elengedték, tehát egymással szemben álltunk. A többiek nézték a vitát, de néhányan készenlétben voltak, ha esetleg nekem ugrana. - Hiányzik, ugye? Nem bírod az emlékét? Inkább megtagadod? Azért mert nem a Grundon vagy, ugyanúgy fog fájni és hiá...
- Fogd be! Nem tartozik rád mit miért teszek! 
- Nagyon is rám tartozik. 
- Miért hiszed ezt? - bizonytalanul körbe néz, csak utána folytatja. 
- Mert több vagy mint barát - erre nem számítottam. Eléggé meglepett, de ennél nagyobb bajom is van.
- És? Ettől még nem vagyok köteles jó fejnek lenni veled. Menj vissza a Grundra, a többi hülye közé. 

- Feri szemszöge - 

- És? Ettől még nem vagyok köteles jó fejnek lenni veled. Menj vissza a Grundra, a többi hülye közé - mondta Dia, mire Cselében elszakadt valami. A lánynak rontott és neki állt megverni őt. Gondolkodás nélkül futottam oda és választottam szét őket. Több társam is segített és mikor sikerült, lefogták a fiút. Én Dia mellé térdeltem és felsegítettem. Eléggé megviselte, de arcát közömbössé varázsolta. Vele ellentétben, a Pál utcainak idő kellet, hogy lenyugodjon. Miután sikerült, lehajtotta fejét és elszégyellte magát. Valamit mondani akart, de én nem akartam hagyni. Nem érdemli meg. 
- Remélem tisztában vagy vele, hogy aki ezt teszi, megbosszuljuk - ő csak bólintott. Dia ide indult. Amikor ideért, mozdulatlan maradt mindenki őt figyelte. Határozottan megállt, Cselével szemben és egymás szemébe néztek. A fiú mondani akart valamit újra, és szemében megbánás volt, de ezzel senki sem törődött. A lány az arcába ütött, ezzel belé fojtva a szót. Csapattársaink huhogni kezdtek én is elmosolyodtam. Belevaló lány ő! Jó, hogy bevettem! Szája fölfelé görbült, ellentétben a Pál utcaival. Nem is csodálom. Teljesen gáz helyzet. 
- Remélem nem kekeckedsz mától velünk, mert itt mindenki harap. 

A büntetése annyi volt, hogy kikötöttük, és nem is engedtük el. Mikor a gyűlés véget ért, akkor se. Gondoltam kihúzok még belőle pár infót, de látom megelőztek. Oda állt elé, megszégyenítője. Csend volt sokáig, majd  először az ifjú Vörösinges szólalt meg. 
- Remélem tudod, hogy a Vörösök sem rosszak, csak épp ellenségek vagytok. Ti pedig, nem vagytok jobbak náluk kicsit sem. 
- Ezt azért mondod mert neked mentem? 
- Nem csak azért. 
- Értem. Viszont te se vagy jobb nálam. 
- Tudom. Nem is áll szándékomban szentnek lenni. 

Azzal elindult felém és egymás mellett haza indultunk. Hazakísértem és ő megölelt, miközben azt suttogta ,, Köszönöm". Magamhoz szorítottam. Nem akartam elengedni, de muszáj volt. Viszont így is vigyorogva távoztam onnan. Csak azután gondoltam bele mi a helyzet. Nekem Csele a riválisom, mert Diába szerettem...