A kutya (Befejezett)

Alszanak

Szia nagypapa Emily vagyok. Nagyon hiányzol, remélem hazajössz, mama már szomorú, ha nem vagy itt. Nagyon szeretlek

Emily.

Herold elérzékenyült, miközben az asztalon könyökölve olvasta el legkisebb unokája levelét, amit a napokban kapott. Az ő idejében a kisgyerekek még nem tudtak írni ilyen fiatalon, főleg nem ilyen szépet és szépen. Hiányzott a családja, de berendelték őt, amikor beütött a Pokol.
Kopogás zavarta meg, megtörölte az arcát, majd hangosan szólalt meg és beinvitálta azt, aki kopogott. Egy vézna, sápadt fiatalember lépett be hozzá, bizonytalan testtartással.

- Mit szeretne Simon? - kérdezte Herold, miközben állt fel a székéből, az üveglapot az asztalra helyezve.

- A... F-fészket uram.... Megtalálták - dadogta szerencsétlen.

- Hol vannak?

- Egy elhagyatott bányarésznél. Ott... ott telepedtek meg - nyögte ki az információt.

- Kszönöm fiam, elmehet - intett az ajtó felé, az idős úr, mire Simon bólintva kihátrált.

Herold balra fordult, ott volt egy fényes fémszekrény, azt kinyitotta. Ott pihent kedvenc fegyvere, egy HCV-S42, ami egy dupla csövű gépfegyver, oldalán egy radarral. Ezt használta a háborúban is a függőlegesen elhelyezkedő csövek miatt, így a töltények egyszerre a fejet, és a mellkast találja el. Remélte, hogy most sem fog csalódást okozni. A hátára vette, makd összepakolt a táskájába és elhagyta szobáját. Mindenki csak rá várt a csarnokban. Végignézett az emberein, látta rajtuk a sok fájdalmat és veszteséget, hogy legbelül félnek, de most nem szabad meghátrálni. Néhány bátorító szóval és egy lelkesítő beszéddel újra életet lehelt az embereibe, hogy ismét harcképesek legyenek.

Beszálltak egy fekete, lebegő, páncélos tankkocsiba, ami mágneses erővel volt képes a levegőben maradni. Tetején egy pulzusfegyer volt, amit egy ember kezelt. Az irányítás robotpilótával működött a megadott helyszín felé. A jármű sűrített levegővel tolta magát előre maximum 50 km/órával, így volt idejük tervet készíteni. A felderítők szerint messze van a célpont, de feltétlenül oda kell érniük és elpusztítani a fészket.

Még sötétedés előtt megérkeztek. Herold kiszállt a járműből és a radart figyelve nézett körül. Semmilyen mozgást nem látott, a romokon kívül pedig nem látott semmi olyat, ami a fészekre utalt volna. Az egyik idősebb katona észrevett egy furcsán kinőtt, száraz fenyőfát, ami magányosan állt egy magaslaton. Öreg volt, négy ember is épphogy körbe tudta volna fogni, olyan vastag a törzse. A keleti szelektől nyugat felé hajolt, valószínűleg már csemete kora óta. A fa tövében viszont volt egy hatalmas lyuk, két ember is könnyedén belefért egyszerre. Ásás és harapás nyomokat fedeztek fel a lyuk falain, mintha valamilyen lény csinálta volna. Ez már jelent valamit. A férfi szólt társainak, akik zseblámpával bevilágítottak, hogy lássák mi van legbelül. Egy nyálkás, fekete szövetekkel beépített alagút tátongott, jó mélyen.

Az emberek már biztosak voltak benne, hogy ez a fészek. Herold bekapcsolta fegyverén a lámpát, majd ő mászott be először, vezetve a csapatot. A fentről lelógó gyökerekről csorgott a nyálkás folyadék, de pocsolyát nem alkottak a talajon, egy idő után megkeményedett és ragacsossá vált. Minél beljebb merészkedtek, annál inkább érezték, hogy nem is leselkedik rájuk veszély, hiszen csend volt, a radaron pedig még mindig nem találtak semmit.

Fészekhez képest hatalmas volt a beltér, nagyjából tíz méter lehetett, de a mellék alagutak sokkal szűkebbek voltak. Az egyik Katona, egy rövid hajú nő a bal oldalára pillantott, valamilyen rossz érzés fogta el, így  pisztolyával odavilágított. Egy újabb járat tárult elé, de ez most sokkal kisebb. Kíváncsisága miatt nem bírt magával, és letért a főútról szónélkül. Ahogy egyre beljebb ment, lélegzetvételeket hallott. Körülnézett, de semmit sem látott, sem előtte, sem pedig mögötte. A falakra pillantott, először észre sem vette, de amikor a fal megmozdult, teljesen lefagyott. Rengeteg xenomorphot fedezett fel, akik az üregükben aludtak összegömbölyödve. Nem mert levegőt venni, leverte a víz és nem mozdult. Ha lövöldözni kezd, az összeset felkelti, viszont ha itt hagyja őket, további veszélyt jelenthetnek. Lassú, óvatos léptekkel elindult vissza a főútra, de amint megfordult, beleütközött Heroldba és befogta a saját száját, hogy ne sikítson. A vénember összeráncolta homlokát, és szúrós szemekkel nézett a nőre. Mielőtt leordíthatta volna a fejét, a nő elcsitította, és megmutatta az alvó lényeket.