A kutya (Befejezett)

Feketék

A gyerekek nagyszülei beértek a kórházba, de még várniuk kellett néhány vizsgálatra. Miután az orvosok készen lettek, elmondták az idős párnak, hogy semmilyen komolyabb sérülést nem találtak a gyerekeken, így nyugodtan hazamehetnek. A nagymama sírva ölelte át a gyerekeket, akik szintén krokodil könnyeket hullajtottak, az idős hölgy nem akartam elhinni, hogy mi történt. Nagyapjuk bár nem mutatott ki semmilyen érzelmet, legbelül ő is zokogott velük együtt.

Kimentek a kórházból és a parkoló felé vették az irányt. Néhány autó állt csak ott, az övéké egy smaragdzöld családi autó, aminek a márka neve Lovelin. A kormány mögött egy fekete hajú férfi ült, barna szemmel és tökéletesen sima bőrrel. Steve már messziről látta, hogy ez Roger, a szintetikus. A nagyszüleivel él évek óta, szorgalmas, rendes android, megkönnyíti az idősek életét a mindennapokban. Amikor beültek az autóba, Roger kedvesen köszönt a gyerekeknek, majd beindította a járműt és hazavezetett.

*

A helyszínelők a laborban már vizsgálták a holttesteket. Ők nem tartoztak a Wayland-Yutani céghez, így a xenomorphról sem tudtak semmit. A sebek mindenféleképpen állati nyomokra utalnak, de a fogak és karmok mérete nem egyeznek meg a kutyáéval, aminek halálának oka még mindig rejtély. Az ügyön egy nő és egy férfi dolgozott éppen, DNS teszteket és a sebeket analizálták.

- Szegény kutyus.. - sajnálkozott a hölgy, miközben a halott állatot bámulta szörnyülködve - A papírja szerint a kevés kutya között is díjnyertes volt szépségversenyeken - jegyezte meg, majd társára pillantott, akit ez cseppet sem érdekelt.

- Ez nagyon izgalmas, Veronika de.... Inkább azt mondd meg, hogy ezek miféle állatnak a harapása, mert biztos hogy nem az ebé, olyan vadállat meg nincs a városban, ami ilyen seruleseket okoz.

- Hát..... - vizsgálta meg újra a testeket Veronika - A harapásnyomok kicsik és vékonyak, a szemfogak viszont mélyre nyúltak. Mondanám, hogy egy kisebb méretű kutya, esetleg macska harapása, de ez lehetetlen, hiszen azok nem tépnek így szét semmit. Szóval nem. Nem tudom milyen állaté - Nézett társára tudatlanul - A kutya halála viszont nagyobb rejtély. Láttad a mellkasát Daniel?

- Igen - bólintott rá a férfi.

- A bordája ripityára tört, a húsa meg a bőre kifelé fordult, mintha valami belülről tört volna ki belőle.

- Lehet tényleg egy vadállat szabadult be és tépte szét őket. Mondjuk valaki illegálisan behozott egy pumát vagy hiúzt. Asszem azok még nem haltak ki - feltételezte Daniel.

- Daniel... Ha egy puma vagy hiúz meg is öl egy kutyát, azt nem belülről teszi - nyomatékosította Veronika - Hangsúlyozom: belülről zúzta szét valami! Egyébként nem maradt túlélő?

- De, két gyerek, de azokat már elvitték a nagyszülőkhöz, mert kiskorúak mind a ketten - válaszolta Daniel.

- Meg kéne őket kérdezni, hátha látták mi történt - javasolta Veronika.

*

Este Steve nem tudott aludni. Az ágyán ülve bámult ki meredten az ablakon, amin bevilágított a telihold. A kertben lévő öreg és beteg kopaszodó fát figyelte, ahogy az ágait táncoltatja a szellőben. Elmerült a kopasz ágak hullámzásába, nyugalmat érzett tőle. Ám a harmonikus mozgást megzavarta valamilyen hirtelen mozdulat, néhány ág le is tört amiatt. Megint az a szörny az, ez biztos! - gondolta Steve, miközben hátrébb húzódott az ágyán. Ez ölte meg a családját. Steve megrázta a fejét és a szemét dörzsölte, majd félve kilesett az ablakon. Nem látott semmit, szíve mégis hevesen vert: Mi van, ha visszajött? Mi lesz, ha bejön a házba és lemészárolja a többi családtagját? - nem tudott elmenni az ablaktól, kereste mi okozta a zajt, de nem találta, talán csak beképzelte. Visszafeküdt az ágyába és jól betakarózott, de szemeit még mindig nem tudta levenni a beteg fáról.