A kutya (Befejezett)

Szörnyek csatája

Robbanások, Xenomorphok ordítása, visítása, fegyverek ropogása, gépek dorombolása. Ezek szinte harmónikusan alkotnak egy véres és aggresszív dalt, ami fájdalmasan és kínkeservesen hangzott. A csatamező savtól kiégve, hullák borzalmas súlyától szenvedett. A félbeszakadt, szétlőtt, szétmarcangolt testeket kerülgették az emberek és a lépegető gépek, míg a nagyobb járművek egyszerűen csak átmentek rajtuk.

Steve még mindig a járműben gubbasztott. Shane az egyetlen akit vele hagytak, egy android, akinek megparancsolták, hogy vigyázzon rá. Nyugtalanul érezte magát. A nagyapja és Verzum is odakint van és harcolnak. Mi van, ha mindkettőjüket elveszíti? Mivan ha a nagypapa nem jár sikerrel? - Nem bírja tovább, megpróbálja meggyőzni a robotot, hogy engedje ki.

- Kérlek, engedd meg, hogy elmenjek!

- Nem lehet, azt a parancsot kaptam, hogy tartsalak itt.

- De szükség lehet rám! Lőttem már lézer pisztollyal! Tudok célozni!

- Ez esetben sem hagyhatom, a parancsokat nem tudom felülírni, így nem tudom megszegni őket - felelte a szintetikus.

- Akkor majd megszegem én! - válaszolta a fiú, és azzal a lendülettel egy kést szúrt az Android fejébe, aki néhány rángatózás után eldőlt, de a fehér vére tovább folyt. Steve kirontott a járműből, és rohant a frontvonalra. Az első emberi holttest, amivel találkozott, alig ha maradt belőle valami, szinte el is rettente őt, ám amint belegondolt nagyapja és Verzum elvedztésébe, felbátotodott. Óvatosan elvette a sugárnyalábos gépfegyverét, hogy megvédhesse magát valamivel, ha szembejön egy ellenség. Átsuhant az utcákon, néha kifújta magát, minden sarokba benézett a fegyverrel célozva. Közeledett, és ezt érezte is, hiszen el kellett bújnia egy kuka mögé, hogy egy háromfős xenomorph csapat meg ne találja. Nem kellett használni a sugárvetőt, hamar elmentek. Steve szíve csak úgy zakatolt, a könnyeit visszafojtva folytatta útját egyre rémültebben.

Óvatosan sétált, amikor egy kéz ért hozzá a vállához. Megfordult, fegyverét a magasba tartva. Egy fekete dög vicsorgott rá, Stevenek nem kellett több, rászegezte a sugárvetőt, majd meghúzta a ravaszt. A lény feje szétrobbant, de Steve hátraesett a visszarúgástól és a rémülettől.

- Hú... Ezt vagy le kell cserélnem, vagy jobban megtartom legközelebb - jegyezte meg magának, majd felállt.

Odaért a csata szélére, ami ott várta, az borzalmas volt. Talált egy pisztolyt, azt azonnal magához vette, mondván, azt könnyebb lesz kezelnie. Verzumot hívta magához, de őhelyette csak az ellenségesek figyeltek fel rá. Lőtte őket, de vagy rossz helyen találta el őket, vagy el sem találta. Az egyik ráugorni készült, de egy páncélos férfi szétlőtte őket egy Negevhez hasonló gépfegyverrel. A férfi odalépett hozzá és a kezét nyújtotta neki.

- Jól vagy kölyök?

- Igen, köszi! - válaszolta egy kicsit dadogva Steve, majd megragadta a páncélba burkolt kezet, ami felsegítette.

- Szerencséd, hogy ideértem, már reg cafatokban hevernél. Amúgy is, mit keresel itt kint? - vonta kérdőre.

- Nem ülhetek tétlenül, segítenem kell!

- Civil ruhában? Ha így folytatod, akkor vagy lyukas leszel, vagy darabolt. Egyáltalán tudsz lőni?

- Hát... Majd belejövök! - vágta rá határozottan a fiú, amitől a katona meglepődött.

- Őrült egy fajankó vagy te tudod-e? Itt már nem tudsz hova bújni, szóval gyere velem, csináld amit mondok! - parancsolta meg neki, miközben előre haladt - Amúgy Andy vagyok. Te meg a bogaras fiú, akinek szót fogad egy ilyen dög mi?