A kutya (Befejezett)

Orosz földek

Már csak 12 óra maradt mielőtt a bombát kilőnék. Heroldnak nem tetszett, hogy Weyland csak úgy elmondta a tervét. Nem rá vall. Mindenesetre az embereivel és szörny társával, mikor megérkeztek egy orosz osztag várta őket a leszállópontnál. A parancsnok oroszul kezdett el magyarázkodni, amikor az amerikaiak kiléptek a hajóból, ám egyikük sem értette.

- Angolul, seggfej! - ordított ki egy ember a húszból, megelégelve az orosz szöveget.

- George, kérlek! - szólt rá Herold - Miért vártak minket? - nézett rá a parancsnokra. Az orosz parancsnok bekapcsolt a páncélján egy gombot, amivel az amerikaiak érteni fogják amit mond.

- Mr. Weyland értesített amerikai támadásról, így leolvastuk a hajó koordinátáit, hogy tudjuk hol fog leszállni - válaszolt erős orosz akcentussal.

- Parancsnok. Nem szeretnénk harcolni magukkal. Sőt, kérem magukat, hogy segítsenek nekünk! Mr. Weyland csak káoszt okoz!

- Ezt meg honnan veszi? - ekkor Herold füttyentett egyet, és a hajóból kisétált Vadász. Az oroszok fegyvert szegeztek rá, mire az amerikaiak is, amire az állat izgatott lett, fújtatott, de nem támadt,. amíg nem kapott rá parancsot, csak fenyegetően sziszegett harcra kész testtartással.

- Weyland ilyenekkel fogja ellepni ezt a bolygót! Ez a példány ígérem nem fog innen senkit sem megölni, ha leteszik a fegyvert!

- De mégis mi a fasz ez?! - kérdezte az egyik orosz, szintén fordítóval.

- A faj neve Xenomorph, Weyland úgy nevezi a "Tökéletes organizmus." A vére savas, a farka, a karmai és a szája mind halálos, képes szellőző rendszereken keresztül barangolni, remek a szaglása és látása, emellett bármilyen környezetben képes alkalmazkodni! Ez egy kifejlett példány, de van nála nagyobb és veszélyesebb! Az egyik Weylandnél van, a királynő! Azzal szállta meg Párizst.

- Komolyan el akarja hitetni velünk, hogy nem fog megölni?! Le kellene lövetnem! - kiabálta az orosz parancsnok, ám fegyvert nem emelt, sokkal inkább letette - De ha ez az egyetlen bizonyítéka annak, hogy veszélyben vagyunk, akkor működjünk együtt! - nyújtotta a kezét Heroldnak, miközben az embereivel leeresztette a fegyvereket. Herold meghálálta és elmondta mi történt eddig. A csapata plusz negyven emberrel gyarapodott. - Dimitri Ivanov - mutatkozott be neki.

- Herold Wilson. Tudják hol van most?

- Igen. A bázisban ücsörögve adja a parancsokat. Bár mást ezen kívül nem nagyon csinált. Tudjuk, hogy csak egy robot, és az igazi bárhol lehet, de ezeknek a dögöknek a nevét még csak nem is hallottuk. Igaz amit maga mond?

- Majd meglátja. - felelte Herold, az oroszokat követve.

Hideg levegőt fújt a szél, Vadász csak haladt előre mit sem törődve az idővel. Az oroszok egymás között súgdolóztak, nem bíztak az amerikai emberekben, hiszen sok mindent tettek már. Némelyik le akarta lőni az egyedet, de kevesen hasznosnak tartották, akármennyire is ijesztőnek és veszélyesnek tartották a külsejét, szinte mind a lényt figyelték, ahogy mozog és viselkedik.

Az útjuk egy nagy teherszállító autónál fejeződött be, innen a lábuk megpihenhetett. Dimitri és Herold beült a sofőr mellé, a többiek pedig össze lettek zárva, Vadásszal együtt. Mondhatni hátul feszült volt a hangulat, főleg a Xenomorph miatt, aki vagy a falakon, vagy a plafonon mászkált ide-oda, mit sem törődve az emberek kényelmével. Az oroszok csodálva és félelemmel töltve, felkészülve figyelték a lény minden mozzanatát. Az utazás hosszú és fárasztó volt. Két órát ültek a járműben, ami egy fagyos, elhagyatott épület mellett állt meg. Az amerikai katonák azt hitték ez csak egy vicc. Itt lenne Weyland? Ám amint beléptek, mintha egy felújított, modern irodában lennének, benne mindenféle eszközzel, géppel és programmal.

- No, itt volnánk! Ha tovább mentek, lesz egy folyosó, annak a végén, a bal oldalon lesz egy szoba, abban egy lift. Az majd levisz titeket hozzá. De csak ha túlélitek! - Dimitri és a többi orosz fegyvert rántott a vendégekre, akik viszonozták ezt. Vadász fújtatott és sziszegett két lábán ágaskodva, a farkával csapkodva.

- Rohadt gecik! Tudhattam volna! - kiabálta George.

- Itt vége az utatoknak barátaim! - az épület a kieresztett golyók, és sugarak suhanásától, elpattanásától visszhangzott ahogy keresztül repültek az embereken. Vadász a plafonra mászott, onnan pedig ráugrott az ellenséges emberekre, hogy áttörje a koponyájukat, szétzúzza a bordáikat és hogy kiharaphasson belőlük egy-egy darabot, miközben darabokra tépi őket egyesével. Az oroszok sokan voltak, mégsem bírták leverni az amerikai csapatot. A szoba égett és vér szagtól bűzlött. Nem maradtak sokan, csupán heten, Vadásszal együtt nyolcan, de ő is megsérült. A bordáját horzsolta egy lövés, a seb pedig mély, de nem állhatnak meg.

Herold előre küldte a szörnyet, hogy derítse fel az útvonalat, nehogy csapdába sétáljanak. Vadász bemászott a szellőző rendszerbe, azon keresztül eljutott a helyiségbe, amit mondtak, de az üres volt. Semmi sem volt benne, még egy szék sem. Leugrott, a szoba közepére, szimatolt, két lábra állt, sziszegett. Nem talált semmit, ezért elindult vissza. Megtorpant a szellőzőben. Valami furcsát meghallott onnan. Mintha valami ketyegne. Kidugta a fejét, hogy jobban hallja és lássa mi ez. A padló szétnyílt, alatta egy bombával. Vadász felvisított és rohant vissza a katonákhoz. Tudta, hogy nem értik amit mond, szóval csak kiugrott a lyukból, ki az ajtón és feléjük nézett. Ordított, próbálta mutatni, hogy robbanni fog az épület, de az emberek csak akkor fogták fel mit akar a lény, amikor megremegett az épület, és egy nagy durranást hallottak, ami egyre csak nagyobb hangerővel hívta fel magára a figyelmet. Ők is rohantak ahogy csak lehetett. Vadász a gyorsasága miatt fáról fára ugrott, ő már biztonságos távolságban figyelte a két lábúakat, akik a nehéz öltözék miatt jóval lassabban mozogtak. Végül Herold elkiáltotta magát: Mindenki feküdjön le! - Eldobták magukat, fejüket védve hasaltak el. Az épület darabjaira robbant. Kisebb és nagyobb törmelékek repültek szanaszét, akár az elijesztett madarak. Ráestek az emberekre is, de csak olyanok, amik nem voltak halálosak.

- A picsába! - ordított fel Herold torka szakadtából - Egy csomó időt vesztegettünk el, és ez nem volt véletlen. Kurvára nem! Akárhol lehet az a rohadék! - Vadász hirtelenjében vissza szaladt a füstölgő romhoz. Ismét szagokat keresett, közben hallgatózott. Hallott valamit, az emberek figyelték őt: Mit csinál? Mit keres? - Figyelik őt érthetetlenül. Ismét felordít, mint a kopók, amikor találnak valamit. Herold odasietett. Valami kis korong hevert a földön, pirosan világított. Vadász rázta a fejét, próbálja befogni az elrejtett fülét, de nem tudta, valamilyen hang zavarta őt, de vajon miféle?

A korongból jöhet, de Herold nem hallja. Megkérdezte a többieket, Johnt, George-ot és Mikeot is, de ők sem hallották. Mike felvette és alaposan megvizsgálta. Megfordította, volt rajta egy kis képernyő. Berepedt, de működik. Oroszul volt ráírva valami. A karján lévő szkennerrel leolvasta az idegen nyelvet: Bejövő hívás húsz perccel ezelőtt, Szentpétervár. Ez csak ő lehet! Már kevesebb, mint tíz órájuk van, szóval igyekezniük kell.

A teherszállító még egyben van, azt feltörték és beindították. Megállás nélkül indultak Szentpétervárra, ami szintén néhány órás út, de ez volt az utolsó esélyük, hogy megmentsék a világot.