A kutya (Befejezett)

Praetorianus

- Lőjétek szét őket! - ordította egy katona, miközben lángszóróval írtotta a seregevel jövő fekete rovarokat - Mindenütt ott vannak! 

- Hozzátok a modulátort! - kiabálta egy másik, de mielőtt befejezte volna, a mellkasába fúródott egy farok, majd több xenomorph is leterítette és széttépte.

Az apró plazma golyók robbanásának magas hangja és a visítások, hörgések egyszerre zengtek a csatatéren. Az egyik katona előszedte a modulátor és azzal ment a harcba. A modulátor egy kétkezes fegyver, ami bármilyen tárgy, elem vagy élőlény felépítését és szerkezetét képes atomokra bontani, ám az újratöltése sokáig tart. Csak egy töltény fér bele egyszerre, de az az egy olyan erőteljes, sárga sugarat lő a célpontra a hosszú csövén keresztül, ami pillanatok alatt hamuvá égeti.

A legtöbb fegyveres szintetikus volt, remélve, hogy őket kevésbé veszik célba a szörnyek, ám a xenomorphok őket sem kímélték. Órákba telt, mire a xenomorphok nagy részét lemészárolták a körzet közelében, de legtöbbje visszahúzódott a fészkébe. Az otthonukra még nem leltek rá, legtöbb esetben a felderítők vissza sem jutottak az expedícióról. Egy biztos, az államokat nem tudják elhagyni, ugyanis egy hatalmas fémfal veszi körbe, amit szigorúan őriznek. A belső körzetekben nem látni egy fűszálat sem, míg a külsőknél végigfut egy nagyobb erdő. Először ott próbálkoztak az emberek, de semmi jelét nem látták annak, hogy ott élnének a lények.  Akármit tehettek a katonák, a nyáladzó paraziták nem fogytak el, minden nap vittek el embereket, hogy gazdatestként felhasználják őket, hogy még többen és többen legyenek. Ezekmellett Weyland is eltűnt, őt sem találták, úgy gondolták a szörnyei elragadták őt.

Hajnalodott. A nap felkeltével a xenomorphok is eltűntek, tudták, hogy éjszaka nagyobb az esélyük, hiszen a sötétség a barátjuk. Jobban is látnak éjjel, mint az emberek, ráadásul fekete bőrük miatt nehezebben veszik őket észre.

- Lassan itt lenne az ideje a hidegnek - mondta egy jól páncélozott nehéz gyalogos, társának, miközben halott társaikat pakolták fel egy teherautóra, miközben a dögcédulájukat gyűjtötték be.

- Az nem lenne jó - válaszolta a másik, aki egyszerű saválló öltözékben sétált mellette és segitett neki - De talán a hideg lelassítja őket  - feltételezte. - Bár jobb lenne ha most áprilisban hűlne az idő május helyett - sóhajtott fel.

- Hát, ahogy elnézem, nem hiszem, hogy hidegvérűek - néztek végig a holttesteken - Lassan mehetünk aludni, gyere - intett társának, majd visszaindult a táborba - Végre pihenhetünk - paskolta meg társa vállát, aki bajszát pöndrörítve követte őt. Akik utoljára mentek aludni, beállítottak minden irányba egy lángtornyot, ami ha ismeretlen, idegen létformát jelez a hatótávolságán belül, akkor lángot szór öt méteres körzetben. Persze a gépet nem hagyhatták magára, így szintetikusok, és néhány katona őrizte a tábort.

 Egy fiatal, német srác épp pihenőre indult, amikor egy hang felkeltette a figyelmét és óvatosan a nyomába eredt. Zöldfülű, nem bírt a vérével, meg kellett néznie. Kezébe vett egy régi, négycsövű puskát, ami négy lézernyalábot lőtt ki, amik tíz méter után vagy eltűnnek, vagy  célponttal ütközve felrobban. A hang egy öreg, 150 év körüli elhagyatott kórházból jött, pont a tábor mellett. A mechanikus ajtó nyitva volt, tönkrement, így bárki szabadon járhatott ki és be. Amint bevilágított, a fény elűzte az óriás patkányokat, amik cincogva menekültek el. Az épület kihalt, nem sugallta azt, hogy valaha itt embereket láttak volna el, félkésznek tűnt. Egy emelettel feljebb ment, hogy jobban körülnézhessen, még mindig hallott halk morajlásokat. Páncélos ruhája miatt nem igazán tudott halkan és óvatosan lépkedni, így nem is próbálkozott vele. Csikorgásokat hallott, de ez nem ijesztette meg, csak még kíváncsibb lett. Valami nagy csattanás hangzott el felette. Feje fölé nézett szellőzőrendszert keresve, talán egy fekete lény az. Jobbra fordulva egy hosszú, sötét folyosó fogadta őt. Víz áztatta el azt az utat, amibe még működő kábelek lógtak bele, elektromossá téve a vizet, lehetetlenség átmenni azon. Vállat vonva megfordult és visszaindult a táborba.

 Ahogy sétált le az emeletről, hörgések állították meg. Puskáját felemelte és minden neszre fordult és célzott, de nemn lőtt. Már látta a kijárat fényét, amikor talpa a padlóhoz ragadt. Lenézett, majd leguggolt és a tócsába nyúlt. Nyúlós, nyálkás, büdös anyag. Néhány centire a fejétől csöpögni kezdett ugyanaz a folyadék. Maga fölé pillantott, de bár ne tette volna. Egy hatalmas dög állt felette, és ráordított nyálát ráfröcskölve. a srác lefagyott, de karja ösztönösen cselekedett, és a szájába nyomta a fegyvert, amit elsütött. A lény feje szétrobbant, savas vére pedig mindenfelé fröccsent, beleértve a fiúra is. A német visítozva rohant ki az épületből vissza a táborba, felverve minden pihenő katonát. Mindenki felriadt az üvöltözésre, és fegyvert fogva magukhoz rohantak ki hozzá. A fájdalomtól és rémülettől nem tudott beszélni, de nem is kellett, a válasz két lábon jött. A xenomorph, ami közelített feléjük, a katonáknál kétszer nagyobb volt, először azt hitték, hogy a királynő keskeny, korona szerű feje miatt, de ez nem volt olyan díszes és ez a példány kisebb volt az Öreg Hölgynél. Négy lábra ereszkedett, és hosszú, vastag farkát lengette jobbról balra. Hátán hatalmas tüskék voltak, pont, mint a királynőnek, kitin pácélja pedig vastag. A robotok és emberek nem tétováztak, tűzzel kezdték égetni és többcsövű, elektromos gépfegyverrel lövöldözni. Egyik sem használt, a dög nem rettent el, de nem adták fel. A nyáladzó féreg felordított magas, fülsüketítő hangon, amit néhány kisebb társa meghallott a közelben és már rohantak is a segítségére. Hátulról támadták meg a tábort, a nagy pedig fejét előre tartva tört az emberek és androidok életére.

 A katonák fáradtak voltak, ez a támadás pedig még gyengébbé teszik őket az egész éjszakás harc után, hiszen a fegyverek nagy része lemerült vagy pedig elfogyott, emellett kimerültek a fúziós cellák, amiknek a segítségével lőnek ki lézert. Egy félbetépett szintetikus jelt adott le a hármas körzetben lévő fehérvérű társának, hogy a hatos tábor elbukott, és a xenomorphok beljebb jutottak. Mivel nappal volt, nem akarták elhinni a hármas táborban, amit az android mondott, pedig az androidok képtelenek hazudni. Herold, Steve nagyapja is ott volt és hallotta a jelentést. Ezek a lények sokkal okosabbak és erősebbek az emberi fajnál, pedig évszázadok alatt hatalmasat fejlődött a technológia. Viszont ez mit sem segít, ha ezek a nyálas férgek szintén fejlődnek és tanulnak.

 Az elbukott hatosról diadalmasan hazaindultak a rovarok, túszokat cipelve magukkal. Végigmentek egy elhagyatott fémvároson, amit a gazdaság tett tönkre. Ennek végében volt egy bánya, ami ennek a város vesztét okozta. Könnyűszerrel lemásztak a falon négy lábon. A bánya legmélyéig mentek, ahol már látható volt a xenomorphok vastag, fekete szövetfala. Maguknak alakították ki a járatokat, volt külön keltető, ételraktár, és maga a királynő odúja, meg persze többfelé elágazó járatok, amik többfelé vezetnek. A hazatérők felmásztak a falra, ahol függőlegesen helyezkedő, a lények magzatpóz alakját felvett mélyedések voltak, ezekben aludtak. Minden mélyedésbe csak egy fért el, de mindenkinek jutott alvóhely bőven. Térdüket felhúzták a fejükig, farkukat pedig maguk köré tekerték, így pihentek meg benne.

 A nagyobbik egyed két holttestet hozott a fészekbe. Odavitte anyjához, hiszen a pete miatt nem tud elmenni az éléskamráig, így az úgynevezett őröknek, praetorianusoknak kellett etetniük és gondozniuk. A fészekben csak három élt belőlük, abból az egyik, amelyik most tért haza, az egy számozott volt. 184-es intelligenciája és ereje miatt továbbfejlődött, hogy védelmezze a bolyt. Akik számmal lettek megpecsételve, nem maradtak sokan a kétszázból. A 184-es mellett életben maradt a 65-ös halálkoponyás, a 2-es, a 25-ös, és a 28-as. Ők voltak a fészekben a tapasztaltak. Kisebbik társuk, Verzum is velük élt, de ő teljesen más volt. Rengetegszer hagyja el a fészket, hogy a várost fedezze fel és ritkán visz haza bármit is, de mérete és gyorsasága miatt remekül derít fel az őrposztokat, különleges képessége miatt pedig remek harcos. Ő az egyetlen társai közül, aki képes savat köpni és harminc méteres távolságból is tökéletesen céloz.

Akármilyen agresszív, vicsorgó fenevadak, a fészekben igen családias számukra a hangulat. Verzumnak köszönhető, hogy fajtája szabad, kötetlen életet él, mégis 184-es a praetorianus, nem ő. A kutyaszerzet a három naggyal barátkozott inkább, mellettük ő is nagynak érezte magát, főleg hősiessége miatt. Ám ő nem lehet olyan mint ők, csak akkor, ha egyikük vagy meghal, vagy átveszi a királynő pozícióját, aiddg ő is csak egy katona, aki parancsokat követ.