a szobatárs | taekook ff (befejezett)

• f i r s t

Már a kollégium ajtaja előtt állok, kezemben egy sporttáskával és egy ketreccel. Igen, hoztam a kis állatomat. Nem bírtam egyedül otthon hagyni, és bár a szomszéd néni felajánlotta a segítségét, magam mellé akarom venni. Egyetlen egy szobatársam lesz, és a helyiség alapból nagy tehát el fog férni. Nem nagyon érdekel, hogy a társamat zavarni fogja-e vagy sem, a lényeg, hogy maradjon velem.
Legalább nem leszek magányos.

Ahogy kinyitom az ajtót magam előtt, mintha hivatalosan is megnyitnám az új életem kezdetét. Belépve az épületbe rögtön egy modern előtér fogad. Kanapék és fotelek helyezkednek el, egy porta, vele szemben egy kávé és egy üdítő automata, amik mellett egy kisebb folyosó van és a falon pedig már egy televízió is van. Takaros kis helyes, családias, de mégse túl ómódi.
A portához sétálok, ahol bemutatkozok és miután leigazoltam magamat elküldenek egy másik irodába. Mivel engedélyeztek a nyuszim megtartását, külön papírokat kellett aláírnom, miszerint nem lesz vele semmi gond, emellett pedig a leendő szobatársammal is konzultálni kell majd az állat miatt, hiszen ha allergiás rá vagy csak szimplán zavarja, új szobatársat kapok.

A második emelet hármas számú helyiséget kapom, ahova minden elintéznivaló után már boldogan sétálok fel kis barátommal és egyetlen utazótáskámmal. Mivel a másik személy még nem jelent meg az én feladatom, hogy a kulccsal zárt szoba ajtaját kinyissam és aztán végre átléphessem annak küszöbét. A szoba modern felszereléssel rendelkezik, mégis egyszerű. Két ágy, köztük kettő éjjeli szekrény. Egy kisebb előtere van, ahol a ruhásszekrények és a fogas is található. Kettő ajtó nyílik még ezen kívül. Az egyik a fürdőszoba, ahol egy aránylag nagy kád helyezkedik el, egy toalett és egy hatalmas tükör kíséretében a mosdókagyló is megtalálható. A másik ajtó mögött egy nem túl nagy, mégis két személynek bőven elegendő méretű konyha nyílik, benne egy picike asztallal és négy székkel.

Pár óra elteltével már berendezkedtem a szobába, és eldöntöttem, hogy ezt a hónapot már itt töltöm. Felesleges lenne hazamennem, hiszen az összes fontos dolgomat ideszállítottam. Talán egyik délután még visszamegyek, hogy végleg leellenőrizhessem a házat és aztán búcsút inthessek neki egy időre.
Már szinte félálomban vagyok, amikor nyitódik az ajtó és egy fiú lép be egy másik kíséretében kettő bőrönddel és még egy utazótáskával. Én már innen biztosan nem megyek el, szóval nem értem miért ketten jöttek? Mire végre be tudja magát fúrni azon a kis ajtón a hatalmas táskáival, én felülök és kíváncsian kezdem őket méregetni.
Mikor észrevesznek, az egyik hirtelen elém ugrik -szó szerint-, majd kezét nyújtja.

-Szia, Kim Taehyung vagyok, téged hogy hívnak?- mosolyog rám szélesen, én pedig csak egy lemondó sóhaj kíséretében nyújtom oda karomat, hogy aztán kezet rázhassunk.

-Jeon JeongGuk- mutatkozok be immáron én is, majd puha kézfejét elengedve lépek egyet hátrébb. -Te vagy ő lesz a szobatársam?- nézek közben a még mindig ajtóban álló egyedre.

-Én leszek. Ő a legjobb barátom, csak elkísért, mert mint látod, nagyon sok cuccom van- nevet fel, én pedig bólintok egyet.

-Az én nevem Min YoonGi- int nekem egyet szabad kezével, és én is így teszek. Visszaülök az ágyamra és a nyuszikát kivéve kezdem simogatni, miközben egy répát nyammog el a kezemből. A fiú mikor meglátja az állatot szemei felcsillanak és rögtön odapattan, nem törődve a legjobb barátjával az ajtóban, és simogatni kezdi.
-Taehyung ma még dolgom van, innen már boldogulsz, ugye?- Tae visszafordul a barátja felé és miután elveszi a csomagjait tőle szorosan megölelik egymást. Egy szomorú, keserédes mosoly terül el arcomon, örülök, hogy nem mindenki olyan szerencsétlen, mint én. Pár perces búcsú után új szobatársam visszatér hozzám, illetve a nyúlhoz, és tovább babusgatja.

-Nagyon édes! Ő is itt lesz velünk?- ül le mostmár mellém az ágyra.

-Igen, remélem nem gond.

-Dehogy gond! Imádom az állatokat! Etethetem?- mosolyog rám kedvesen és én egy fura érzést konstantálok mellkasom körül szétáradva. Forróság. Megnyugvás. Izgalom.

-Persze- húzom én is szélesebbre ajkamat, ahogy egy répát majd a nyulat is odaadom neki.
Édesek.