a szobatárs | taekook ff (befejezett)

• f o u r t h

Már csak kettő nap maradt az egyetem elkezdéséig és már nagyon izgatott vagyok. Kiderült, hogy Taehyunggal nagyon sok közös órám lesz, szinte az összes. Igazából csak a tagozatos óráink lesznek külön, hiszen míg én tánc karon vagyok, ő az ének szakot választotta. Az alap tantárgyak, gondolok itt például a matematikára és a nyelvekre, együtt lesznek megtartva. Szerencsére a nevünk kezdőbetűi nincsenek messze egymástól, így kerülhettünk egy csoportba, aminek őszintén örülök. Szeretem vele tölteni az időmet, legyen szó főzésről, iskolába járásról vagy alvásról. Mivel igen, miután egyszer együtt aludtunk azóta valahogy mindig egymás mellett kötünk ki, amit bár furcsának találok, de nem említem meg. Szeretem, amikor hozzám bújik s reggel mikor meglátom édes, kisimult arcát rögtön jól indul a napom. Rászoktunk időközben a jó éjszakát és jó reggelt puszikra, amikhez ő ragaszkodott, és bár nem bánom én ezt, de egyre furcsább nekem. Nem akarok kapcsolatot, a szerelem nem nekem való.

-Jó reggelt- ásít nagyot gondolataim főszereplője, miközben rászorít ujjaimra, mik az övéivel vannak összefonva.

-Jó reggelt, Tae- puszilok tincsei közé. Szemeit dörzsölgetve ül fel, majd fáradtságtól csillogó íriszeit rám vezeti és elmosolyodik, amit én is viszonzok. -Reggelizzünk?

-Nem vagyok még éhes, inkább fürödnék le.

-Pihenjünk még inkább.- fogok derekára és húzom vissza magam mellé. Kissé felkuncog, majd fejét mellkasomba fúrja ismét és kezével enyémet keresi, hogy ujjainkat össze tudja kulcsolni.

-Jungkook...- szólít meg, mire kíváncsian nézek le rá, miközben hüvelykujjammal kézfejét cirógatom. -Mesélsz magadról kicsit bővebben?

-Uhh... persze.- mondom kicsit félve, de aztán egy mély levegőt veszek, hogy lenyugtassam magam. Szorosabban húzom magamhoz törékeny testét és erősen gondolkozok azon, hogy mit is mondhatok el. -Nos, a szüleim még kicsi koromban elhagytak, nem tudom miért és mi történt, de nevelőotthonban éltem hét éves koromig. Utána örökbe fogadtak, egy teljesen normális családhoz kerültem és ott voltam tizenhat éves koromig. Utána a nevelő anyam meghalt, apám megbolondult én pedig elszöktem és saját életet kezdtem. Jelentkeztem ide, először nem vettek fel, majd másodjára sikerült, amikor már normális tanulmányi eredményem volt.- zárom le a rövid történetem, és egyelőre nem akarom neki megemlíteni régi foglalkozásomat és az identitásomat sem. Nem tudom, hogy reagálna rá és bár erős sejtésem van, hogy nem ítélne el, mégse merek egyelőre ennyire megnyílni.

-Én... sajnálom, nem tudtam, hogy ez van. Nem kellett vol—

-Taehyung, honnan tudtad volna?- nevetek fel halkan, s hogy lenyugtassam hátát kezdem simogatni pólója anyagán keresztül. -Nyugodj meg- puszilok még homlokára is, hiszen valamiért nagyon felzaklatta ez. -Nincsen már semmi baj, rendben vagyok. Történtek még velem dolgok, de egyelőre nem szeretném elmondani, remélem megérted ezt.

-Hogyne érteném meg.- pattan fel, ami miatt megcsap a hideg levegő és megborzongok, kivételesen nem a közelsége miatt. -Akarsz róla beszélni még vagy inkább hagyjuk a témát?

-Hagyjuk... elég volt ennyi komoly, lehangoló téma mára.- ülök fel mostmár én is, és szememmel a nyuszit kezdem keresni, aki éppen a dolgát végzi. Na szépen vagyunk...

-Snowy- nevet fel Tae is, mikor meglátja a nyulat, a kisállat pedig, ahogy elvégezte a reggeli tevékenységet mosdani kezd, pár perccel később pedig már az ágyon találom kettőnk között. Taehyung rögtön az ölébe kapja és megölelgeti, majd simogatni kezdi a picurt, aki készségesen, macskákat megszégyenítő módon bújik a kényeztető személyhez.

-Holnap után kezdődik a suli- mondom, megtörve a csendet, ami inkább kellemes volt, mintsem kínos.

-Igen. Már nagyon várom. Ugye egymás mellett ülünk majd a közös órákon?- ragyognak fel szemei, ahogy rám néz.

-Ki más mellett ülnék, Tae?

-Jól van na...- biggyeszti le ajkait, mint egy durcás kisgyerek, minek hatására gyengéden felnevetek. Pirulva kapja el tekintetét rólam, de én nem hagyom ezt figyelmen kívül, így arcára simítva kezem húzom vissza fejét felém, majd közelebb hajolok hozzá.

-Édes vagy.- puszilom meg homlokát, majd elengedem arcát is, és elhajolok. Méginkább elpirul, mit nagyon aranyosnak találok, de már csak elmosolyodok halványan.
Erőt véve magamon szállok ki az ágyból és nyújtózkodni kezdek, hogy elernyedt végtagjaim újra üzemképes állapotba kerüljenek. A szekrényemhez sétálva kikapok egy pólót és egy farmert, na meg egy alsó nadrágot, majd a fürdőbe lépve át is öltözök gyorsan. A mosdókagyló elé állva arcomat is leöblítem a friss, hideg vízzel, majd fogat mosok és a hajamat kezdem igazgatni, de a tükörképem teljesen meglep.
Nyoma sincs a pár héttel ezelőtti meggyötört lelkű srácnak. Egy vidám fiú néz vissza rám az üvegből, aki most is vigyorog, mint a tejbetök, pedig igazából semmi konkrét okom nem lenne.

Ennyire hatással lenne rám az új szobatársam?

—————
Nagyon remélem, hogy nem okoztam nektek ezzel csalódást! 🙄
A hibákért elnézést! 💕😩
És azért is bocsánat, hogy ilyen későn jött a rész, viszont nagyon sok dolgozatot írok most és sajnos jövőhéten sem lesz jobb a helyzet...

/>•• véleményeket a könyvről szívesen várok! ••<\

Puszi a pocitokra!💚💚