a szobatárs | taekook ff (befejezett)

• n i n t h

Kellemes olvasást kívánok! ❤️

Az egyetem első, rendes tanítási napja a mai. Bevallom izgulok és elég nagy félelem is van bennem. Igaz, a középiskolában is alakulnak már ki különböző rétegek, de az egyetemi életben ez sokkal jobban számít. Kíváncsi leszek, hogy én hova fogok tartozni. Próbálom tartani a tipikus álcám és ha nem muszáj, akkor jobb, ha csak Taehyung látja a valódi oldalam.
Azt sem értem igazán, hogy neki mégis hogyan sikerült ilyen gyorsan és egyszerűen megnyílnom. Pár nap ismeretség után nyugodt szívvel árultam el neki a második legnagyobb titkom.

Arra, hogy az elsőt elmondjam, még nem állok készen.

-Jó reggelt- szólal meg egy álmos és mély hang a karjaim között, minek hatására én azonnal elmosolyodok és egy puszit nyomok tincsei közé.

-Neked is, TaeTae.- veszem ki elzsibbadt karom teste alól, mire elégedetlenül nyög fel. -Ne durcizz, már szinte nem érzem a karom.- kuncogok fel, mire lebiggyesztett ajkakkal pillant fel rám, állát mellkasomon támasztva.

-Ilyen kövér vagyok?

-Jézusom, nem; dehogy. Tökéletes vagy.- nyomom hosszan számat homlokához, mire édesen felnevet, és nekem ez a hang a világ legszebbje. -Mégegyszer ilyet meg ne halljak, Kim Taehyung.- fenyegetem meg, teljes komor tekintettel, mire bólint egyet.

-Rendben, de akkor ölelj meg.- mondja, majd közelebb csúszik hozzám, én pedig úgy ahogy kéri, szorosan átölelem derekát egyik karommal, míg a másikkal haját kezdem cirógatni.

-Szeretek így felébredni minden nap.- mondom egy idő után, hogy megtörjem az egyébként kellemes csendet.

-Hogy? Zsibbadt karral?- kuncog fel.

-Nem. Veled a karjaimban.- fordítom magam felé a fejét. Azonnal fel merem fedezni, ahogy elpirul és ez valahogy még arányosabbá teszi az összhatást.

-Készüljünk lassan, nem?- pillant fel fél szemmel a falon elhelyezkedő órára, majd én is így teszek. Valóban nem ártana elkezdeni a reggeli teendőket, hisz nagyon csúnyán el fogunk késni. -Csinálok ma én reggelit. Gofri? Jó lesz?

-Természetesen.- adok egy puszit arcára, majd miután elengedtem őt, kimászok az ágyból és a szekrényhez lépek. Kiválasztom az aznapi öltözetem, majd miután gyorsan magamra kaptam az adott ruhadarabokat Taehyunghoz lépek a konyhába. Édesen sürög-forog, s szinte már minden csupa liszt, de a világért sem szakítanám félbe. Inkább leülök az asztalhoz és várom míg befejezi.
Ez be is következik pár tíz perccel később, amikor is hátrafordul és elmosolyodik, ahogy meglát. A gofrikat szépen kidíszitve helyezi elém egy tányéron, majd a saját adagját is leteszi és leül velem szembe, hogy elkezdhessük a reggelit.

-Indulhatunk, Taehyung?- kiabálok be neki a mosdóba, ahova már lassan egy órája bevonult. Rosszabb, mint egy lány; esküszöm.

-Máris... és... igen- lép ki az ajtón teljes harci díszben, mire én a saját nyálamat nyelem félre. Ijedten lép mellém és kezdi el ütögetni a hátamat, annak reményében, hogy abba hagyom a fulladozást. Néhány perccel később ez megtörténik, így kissé bekönnyezett szemeimet szobatársamra emelem, majd újra végig mérem őt.

-Hihetetlen jól nézel ki, Taehyung- bókolok neki, majd kacsintok és elvonulok mellette. Táskámat felkapom az ajtó mellől, majd ki is lépek azon. Visszapillantok Taera, aki alsó ajkát beharapva, pirult arccal próbálja visszatartani vigyorát, majd mikor rendbe szedte magát megfordul és szószerint mellém szökken. Bezárjuk a szobánk ajtaját kulccsal, amit később a portán adunk le.
Ahogy kilépünk a kollégium épületéből, én azonnal kabátom zsebébe nyúlok és előveszem az öngyújtómat, s nem sokkal később egy szál cigarettát is kihalászok. Taehyung rosszallóan pillantgat rám, mire kérdő tekintetem előveszem.

-Nem akarod letenni; úgy körülbelül örökké?- kérdezi irónikusan, mire meglepődök egy pillanatra. Ezek szerint nem szívleli a dohányt. Meggyújtom a bűzrudat, majd miután piros gyújtómat visszatettem a zsebembe, átkarolom Taehyungot és szorosan oldalamhoz húzom.

-Nem szívok én olyan sokat, nyugalom.- fújom ki a füstöt, majd tincsei közé adok egy halvány puszit. Végre látom a szokásos görbületet az arcán, minek hatására én is elmosolyodok.
Mire az egyetem épületéhez érünk már elnyomom a csikket.

Az ajtót kitárva lépjük át a küszöböt és szinte érzem, hogy innentől kezdve fog gyökeresen megváltozni az életem.

——————
Úristen; mennyit késtem ezzel a résszel!😔
Nagyon sajnálom, de valahogy nem volt erőm írni. Próbálok a következő fejezettel hamarabb jönni. ❤️

A hibákért elnézést kérek! 😪❤️
Remélem tetszett nektek! ☺️❤️

Puszi a pocitokra! 💚💚