Minden új, mégis régi/Finn Wolfhard(bef.)

twenty-eight.

-Mary?-nyitott anyám ajtót. Könnyei megeredtek és szorosan ölelt magához.

-Anya!-suttogtam és arcomat vállába temettem. Bementünk a házba és mindent elmeséltem neki, megértett. Szerintem viszont csak megjátszotta, hogy ne szökjek meg újra

-Szóval szereted Finnt, de nem akar többé látni!-bele eggyezően hümmögtem-Ez nincs így jól! Hidd el rendbe jön, adj egy kis időt neki, de ha újra érdeklődni fog irántad, akkor csak legyél közömbös vele!-mosolygott rám bíztatóan

Egy hétig kerültem Finnt és Jackket, ahogy akarták. Nem akartam különösebb érdeklődést mutatni irányukba, ami nem esett nehezemre.
Aylával és Malcolmmal minden nap beszéltem, anya jobbnak látta, ha ennyi idő hiányzás után vissza se megyek a suliba és magán tanuló leszek.

Péntek volt, szokásosan az ablakokban ültem és kifelé nézegetve zenét hallgattam. Finn gördeszkával indult meg a város felé, rám nézett, de én úgy tettem mintha nem is látnám. Tovább ment és én is a saját dolgommal foglalkoztam. A barátságunknak vége lett.
Mindketten makacsul ragaszkodtunk ahhoz, hogy a másik kezdeményezzen.

-Mariah, béküljetek már ki az Isten szerelmére!-kezdett el megint nyaggatni Ayla, mint minden nap

-Ha ő annyira akarna, akkor már minden a régi lenne!-amint kimondtam eszembe jutott valami.
Régi
Így neveztem a teljes kiinduló pontot, amikor Boris még velem volt.

-Hidd el szenved, szenvednek!-kuncogott fel-Most szépen velem jössz!-kapta el csuklómat és kirángatott a szobából. Alig ettem, így nem esett nehezére kicibálni a helységből. A Wolfhard család házához mentünk.

-Mary?-amint megpillantott Nick szorosan átvölet-Hát te? Azt hittem, azt hittük meghaltál!-hebegett össze zavarodva

-Finn szemében meg mindíg halott vagyok!-fontam össze karomat és indultam volna haza, de Ayla nem engedett

-Hozd le a tesód! Ne mond meg, hogy Ő van itt!-parancsolta a fiúnak, aki úgy tett ahogy mondta neki a lány

-Nick már megint miért baszogatsz? Nem látod, hogy vendégem van?-hallgattuk a kiabálást az emeletről. Valaki van Finnél.
Megfordultam és haza indultam, de most Nick kapott el. Az utcáról rángatott vissza, amit pár szomszéd látott is, kicsit sem volt fura.

-Nem engedem, hogy mindenki életét elrontsátok, mert olyanok vagytok mint a szamarak!-magyarázta és vissza vitt a házba. Egyenesen a fiú szobályához, lerakott a földre és kinyitotta az ajtót

Finn egy lánnyal volt, csókolóztak. Finn felénk kapta a fejét és zavartan cikázott szeme köztem és testvérén

-Igazán köszönöm Mr.Wolfhard, hogy megmutatta öccse milyen könnyen felejt!-tapsoltam lassan és szánakozóan néztem az idősebbikre-Benned meg elmondhatatlanul csalódtam! Utállak Finn Wolfhard!-néztem mélyen szemébe és lefutottam a lépcsőn

-Ez nem hangzott jól!-nézett utánam Ayla, de nem hallgattam rá. Ki futottam a házból és arra indultam amerre még soha sem. A tenger felé.

Egyszerre akartam mindent és semmit. A válaszokat és a tudatlanságot. A békét és a vihart. Az örömöt és a bánatot. Finnt és Jackket. De egyedül voltam, mint a kisujjam. A múltat a jelet és a jövőt akartam. Borist és Finnt. Szerelmet és a magányt. Akartam valamit, amit soha nem tudtam megfogalmazni.

A tenger nyugodtan áramlott, a hullámok néha néha vadabbul csapódtak a szikláknak, de minden csendes volt. Néhányan kutyát sétáltattak vagy csak sétáltak a parton. Én ültem a homokba és piszkáltam a kicsi gyomokat.

Nem akartam élni.

Nem volt semminek sem értelme, még is minden bonyolult volt. Mart a tudat, hogy csak így tovább lépett, akkor is, ha nem jártunk. Fájt, nagyon fájt.
Vissza gondoltam mi volt az elmúlt három évben. Boris meghalt, magamba fordultam, aztán jött a koncert, a költözés, és a fiúk, a szökés, és itt vagyok. Csődként.

Megindultam az egyik sötétebb utca felé, untam a parton való ücsörgést. Egy kisebb banda iszogatott egy kisbolt parkolójában. Hozzájuk csapódtam, de kiderült nem csak isznak. Drogoztak is, természetesen ez már csak akkor tudtam meg amikor kellő mértékben ittam és nem voltam tudatában a világnak

***

Fülem sípolt, fejem hasogatott, moccanni sem bírtam. Mellőlem egy gép hangos pittyegése szűrődött ki.
Hol a francba vagyok?

Lassan nyitogattam szemeimet, de még ez is fájt. Egy fehérre mázolt szobában voltam, kórházi szobában. Kicsit feljebb ültem és körül néztem a szobában, egy ember volt előttem

-Sajnálom!-suttogtam szégyenkezve. Felkapta erőtlen hangomra eddig lehajtott fejét, majd boldogan futott hozzám-Nem tudom miért játszottam veletek!-fakadtam sírva

-Semmi baj Mary!-ölelt magához a fiú-Megbeszéltük, mi is sajnáljuk!-kezeit enyémre csúsztatta. Könnybe lábadt szemei arcomat vizslatták-Mindent sajnálok! Nem gondoltam komolyan! Azt viszont igen, hogy szerelek!-ujjainkat össze fonta és apró köröket rajzolt kéz fejemre hüvejkujjával-Az anyukád azt mondta elköltöztök, Ottawába! Hiányozni fogsz!-sóhajtott fel fájdalmasan. Ajkaimat szólásra nyitottam, de Ő gyorsabb volt-Sajnos én elutazok, így ma látsz valószínűleg utoljára!-kerülte a szemkontaktust, a falakat nézte

Pár percíg csöndben figyeltük a környezetünket. A szobában virágok pihentek, plüss macik és egyéb haszontalan dolgok. Mint később kiderült elütött egy autó, nem mellesleg sokat ittam és drogoztam is. Szégyelltem magam, de az hogy elütöttek nem az én hibámból tőrtént, kivételesen

-Szeretlek Mariah Brannan!-mondta ki határozottan. Nem szégyenlősködött, igazi férfiként viselkedett

-Szeretlek Finn Wolfhard!-mosolyogtam rá. Közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Vissza feküdtem az ágyba, majd Ő szó nélkül kiment a szobából. Soha többé nem találkoztam vele, és a többiekkel sem.

Délután hozom az Epilógust!Sorry!❤️❤️
Nagyon köszönöm, hogy elolvastátok, csodálatosak vagytok mind!😘♥️