Minden új, mégis régi/Finn Wolfhard(bef.)

five.

Reggel a konyhából szűrődő zajokra ébredtem. A szokásosnál is nagyobb csörömpölés hallatszódott, ami azt jelentette vendégeink vannak.
Gyorsan felöltöztetem és be pakoltam a táskámba, el kell tűnnöm. Felvettem szobámba tartott egyik cipőmet és egy régi kabátot, hogy a menekülés közbe ne kelljen törődnöm az öltözködéssel.
Lassan lépkedtem le az amúgy is nyikorgó lépcsőkön, melyek most is könnyen elàrultak.
Az ajtóhoz somfordáltam és a kilincsre csúsztattam kezemet.

-Mariah!-hallottam meg mögüllem anyám hangját, felé fordultam-Hova mész kicsim? Nem is reggelizel? Vendégeink vannak!-mosolygott rám kedvesen, mint mindíg. Az étkezőbe az Anderson család ült, kedvesen még is aggódóan néztek rám.

-Jó reggelt!-köszöntem, vissza köszöntek. Illedelmesen akartam lenni, így könnyebb elslisszolnom előlük-Nem vagyok éhes! Sétálni megyek, szép idő van kint!-na jó ez egy szar indok. Kint szakadt a hó és minimum mínusz két fok volt.-Vagy lehet bemegyek a könyvtárba!-próbáltam korigálni magam. Láthatólag jobban mint múltkor

-Én is megyek veled, pont befejeztem a reggelit!-pattant fel Jack. Komolyan a hátam közepére kívántam ezt a sétát. Semmi kedvem nem volt a társasághoz, még Jackhez sem. Ám nem akartam udvariatlan lenni velük.
A fiú gyorsan felöltözött, majd mentünk is.

-Köszönöm, hogy megmentettél!-nevetett fel az utca végén.-Jarvis nagyon be lopta magát a szüleid szívébe, folyton őt ajnározta mindenki!-mondata hallatán akaratlanul is felkuncogtam, mire egy aranyos mosoly jelent meg arcán. Az úton nem igazán beszéltünk, rettenetesen hideg volt.

-Én akkor most bemegyek!-mutattam hátra a mögöttem lévő épületre, a könyvtárra-Bejössz vagy más programod van?-fürkésztem arcát érdeklődően

-Nem, nincs!-indult meg mellettem a lépcsőn felfelé-Utána esetleg megihatnánk egy teát vagy nem tudom, elég hideg van kint!-próbált érvelni, de enyhén bele pirult mondatába. Aranyos amikor zavarba van. Basszus mit gondolok, nem nem szabad. Én még mindíg Borist szeretem, bár...hagyjuk.

-Rendben!-mosolyogtam rá kedvesen, egy kicsit vissza fogottabban mint általában.

A könyvtárban jóval melegebb volt, már már fullasztó volt a hőség. A sorok tömve voltak, természetesen könyvel. Rajtunk kívül csak pár idős nő volt, na meg a könyvtáros. Nem lett a szívem csücske, az biztos.

-Én végeztem!-tartottam Jack felé a választott könyvemet. A fiú felém kapta tekintetét és mosolyogva indult meg a könyvtáros felé.

-Jó napot Mrs. Hoffmann! Az én jegyemre  legyen szíves!-hátra fordult és kivette kezemből a könyvet, melyet a nő kezébe nyomott.

-Anderson, nem is tudtam, hogy van barátnője!-nézett rám közömbösen. Fa arccal néztem vissza a nőre, imádom az ilyen embereket.

-Mert nincs is! Ő csak a szomszédom, Mary.-mosolygott rám, vissza vette a könyvet a nőtől és szerencsére ezzel le is zárult a báj csevej.
-Akkor mehetünk?-lépett mellém és megfogta a kezemet. Enyhén lefagytam. Utoljára Boris kezét fogtam, már mint korom beli fiúét.

-Ig-igen!-dadogtam, ha izgulok mindíg ez van. Jack nem engedte el a kezemet, így a kávézóig kézen fogva mentünk. Zavart. Nem így terveztem a napomat, kicsit sem.

Leadtuk a rendelést és leültünk egy kanapéhoz. A fiú elintézett egy gyors telefon beszélgetést, én addig nézelődtem az ablakon. Sokan voltak az utcán, otthon kevesebben voltak. Igaz nem a központban, hanem nálunk, de nem ehhez voltam szokva. Nincs honvágyam, sosem tartottam azt a helyet igazán otthonomnak.
Mindenki nagykabátban mászkált. A havazás szerencsére elállt, de megmaradt ami esett. Rossz érzésem volt, nem tudom mitől, csak úgy volt. Hirtelen egy emlék kép ugrott be.

Ahogy Borisszal hógolyózunk, még három éve. Arcon dobott jeges hógolyóval, mire megeredt orromból a vér. Olyan aggódóan futott hozzám, szinte orvoshoz méltóan látott el. Büszke és mérges voltam rá, de cserébe vissza dobhattam. Annyira szerettem.

-Miért sírsz?-ült le mellém Jack. Eddig észre sem vettem. Fájt, hogy lát sírni. Gyorsan letöröltem könnyeimet és egy mű mégis meggyőző mosolyt erőltetem magamra.

-Nincs semmi!-néztem rá nyugtatóan. Bólintott és bele ivott teájába. Én is így tettem, csak én fulladozva köptem vissza. A forró ital teljesen elégette számat. Eszeveszettül fájt.

-Mariah, jól vagy?-esett teljesen kétségbe. Olyan arcot vágott mint Ő, akkor.

-Persze! Lehet nem kéne ilyen hévvel bele innom a 100 fokos teába!-nevettem el magamat. Felkuncogott és szólásra nyitotta száját

-Holnap próbálunk a srácokkal! Anyukád említette, hogy tanultál gitározni. Ha van kedved át jöhetnél!-bíztató volt tekintete. Tudta, hogy úgy is elmegyek. Nem akartam már az első héten elzárkózni minden és mindenki elől.

-Örömmel! Hol lesz?-húztam ajkaimat egy fél oldalas mosolyra. Feltartotta mutató ujját, hogy várjak egy percet. Bepötyögött valamit telefonjába, majd megszólalt

-Finnél!-arcán fülig ért a mosoly, velem ellentétbe. Ma másodszorra fagytam le.
-Finnél!-ismételtem fejembe a szót