Minden új, mégis régi/Finn Wolfhard(bef.)

eight.

A mai nap nem indult a legjobban. Reggel rettenetesen rosszul voltam, de be tudtam a stressznek. A repülőn sem voltam jól, de muszáj volt elmenni.

-Drágám, jól vagy?-fürkészte arcomat aggódva Finn. Bólintottam, majd vállára hajtottam a fejemet

-Persze, csak elrontottam a gyomrom!-titkon tudtam, hogy ez nem igaz. Éreztem, hogy ez más. Más mint egy gyomor rontás.

-Nem kell aggódnod!-nyomta ajkait arcomnak mosolyogva-Biztos csak gyomor rontás?-nézett rám gyanakvóan, de a mosoly letörölhetetlen volt arcáról-Csak viccelek!-kuncogott fel, majd még egy csókot nyomott arcomra. Kezdtem egyre komolyabban venni Finn szavait.

-Ha leszálltunk-formáltam lassan szavaimat-bemegyek egy drogériába.-suttogtam a végét. Ijedten kapta felém fejét-Csak otthon hagytam a rúzsom!-vágtam rá az apró kis hazugságot. Arcán nyugalom jelent meg és beletemetkezett kezében tartott könyvébe.

-Csak nyugodtan!-mondta végszóként. Én is a saját dolgommal törődtem, ahogyan ő is tette. Finn az út felénél bealudt így nyugodtan tudtam keresgélni az interneten. Bábás oldalakat böngésztem és döbbenten ébredtem rá, hogy az oldalon leírt tünetek nagy része nálam is megtalálható. Reggeli rosszullét, kialvatlanság, hirtelen evés rohamok, és mostanság eléggé ingerlékeny voltam az az igazság.

-Finn!-rázogattam meg vállát óvatosan, mire ki pattantak szemei-Megérkeztünk!-bólintott, majd szedelőzködni kezdett. Álmos tekintete zavart volt.

Ahogy terveztem bementem a boltba és megvettem a rúzst, meg még pár fontos dolgot. Elmentünk ebédelni, ugyan is nem akartunk rögtön evéssel kezdeni szüleinél, meg hát az idő eltolódás is össze zavart minket.

-Egy pillanat és jövök!-szóltam oda halkan az éppen telefonáló jegyesemnek, mire csak bólintott. Táskámmal a kezembe indultam meg a mosdó felé. Most vagy soha.
Megcsináltam a tesztet, ám az eredmény megvárására nem volt időm, mivel sietnünk kellett a Wolfhard családhoz. A szülők csak azt tudják, hogy fiúk haza jön pár napra. Rólam senki sem tud semmit.

-Készen állsz?-kulcsolta össze ujjainkat az ajtóban állva. Bólintottam mire lenyomta a kilincset-Anyu, Apu! Itthon vagyok!-kiabálta el magát, amint beléptünk. Kisfiúsan le rúgta magáról cipellőjét és a nappaliba futott. Hangos nevetések és örvendezések szűrődtek ki a helységből-Kijönnétek egy percre?-fordult hátra az ajtóban, mire két határozott ,,persze" kísérte kérdését

-Jónapot Mr. és Mrs. Wolfhard!-intettem mosolyogva. Az anya a földre rogyott sírva, majd maga felé intett. Elé siettem, szorosan magához vont és leültetett maga mellé. Azt hittem, soha nem kedvelt, mint kiderült épp az ellenkezője volt. Nagyon szeretett, csak a fiát védte.

-Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy látlak, Mariah!-nyomott egy cuppanós puszit arcomra és könnyeit törölgetve nézte arcomat-Gyönyörű vagy kedveském!-kuncogta el magát, majd kérdően nézett fiára

-Elég fontos okból vagyunk itt!-egy kis szünetet tartott, de folytatta-Össze házasodunk!-kijelentésére a nő még szorosabban ölelt magához. Felpattant és gyermekéhez rohant, őt is megölelte és megpuszilta. Eric döbbenten állt az előtérben mellettünk

-Fiam, hát ez...fantasztikus hír!-szemeiben az őszinte boldogság csillogott-Gratulálok! Mindíg is reménykedtem, hogy megteszed! Főleg, hogy a tökéleteset veszed el!-magához vont mindkettőnket, majd megcsókolta gyermekei anyját.

-Mary beszélhetnénk?-ért hozzá finoman kezemhez Finn. Bólintottam és követtem a szobályáig ahol megtorpant-Örülök, hogy végig csináljuk ezt! Láthatólag Ők is örülnek!-intett a szülei felé akik szintén diskuráltak

Egy kedélyes uzsonna keretein bellül elmeséltünk mindent. Mindenki boldog volt és egy kis időre gondtalan. Majd eszembe jutott a teszt. Táskámért nyúltam és kutakodni kezdtem benne. Megtaláltam a keresett tárgyat, majd feltűnés mentesen próbáltam meglesni az eredményt.
Nem tudtam, hogy mit gondoljak. De főleg azt nem tudtam, hogy Finn mit fog szólni. Remélem Ő is hasonlóan fog reagálni.

-Mrs. Wolfhard!-szólítottam meg az anyát-Egy percre kimehetnénk beszélni?-kijött velem a konyhába. Levakarhatatlan mosoly futott végig arcán

-Mit szeretnél drágám?-egy pohár vizet töltött magának amit meg is ivott. Az ujjaimat tördelve álltam meg előtte

-Egy titokról lenne szó!-halkabbra vettem hangomat és közelebb léptem hozzá-Ne gondolja azt, hogy a házasságunk e miatt van, igazából én is ma tudtam meg, Finn pedíg nem is tudja!-próbáltam előkészíteni a beszélgetést-Terhes vagyok!-suttogtam olyan halkan, hogy én is alig hallottam-Segítene, majd elmondani?-mosolyogtam rá bizakodóan. Elém lépett és óvatosan át ölelt. Kezét hasamra helyezte, majd lassan megszólalt

-Természetesen, két gyerek után már van tapasztalatom az ilyenekbe!- a kelleténél hangosabban mondta és nevette el magát.

-Mariah?-nevem hallatára hátra kaptam fejemet és Finn értetlen arcával találtam szembe magam. Mögötte állt az apja, olyan védepmezően, mint 9 éve azon a koncerten mögöttem-Igaz ez?-egy öröm könny futott végig arcán

-Igaz!-suttogtam. Felkapott kezébe és megcsókolt. Sírva fakadtam, nem tudom miért, biztos a hormonok. Egyszerűen minden olyan gyorsan történt

-Nem hittem, hogy ezt valaha ki mondhatom, de most már bizonyosan megtehetem!-szipogott kettőt-Szeretlek Mary, te vagy életem szerelme és a gyermekem vagy gyermekeim anyja!-egy csókot nyomott ajkaimra, majd lerakott. Kezeit hasamra csúsztatta és még vagy ezer hálálkodással és csókkal jutalmazott még az nap.

A perc örök volt és innentől kezdve az életem majd hogy nem csak boldog volt. Finn életem szerelme és három gyerekem apjaként élt velem örökké. Egy nagy boldog család voltunk, időnként vitákkal, de összességében boldogan éltünk. Szerettem és most is szeretem, jobban mint Borist. Jobban, mint magamat. A mai napig csak négy ember van és volt akiért élek. A családunk tagjai. A két fiam, az én kis hetcegnőm és Finn. Minden napot egy szó jellemez és jellemzett...
A boldogság, az élet Finnel csodálatos volt.

Minden új volt, mégis teljesen régi.
Finnel és az örök szerelmünkkel

The End in 02.14.2019