Wonderful /SzJG ff/ ✔

1.11

(09.16)

~Zsófi

A mai napon talán sikerült elérnem, hogy apa nagyobb balhét rendezzen a tegnapinál. Inkább sorban írom le.
Reggel minden normálisan indult. Felöltöztem, megcsináltam a hajamat és lementem reggelizni.
- Jó reggelt - köszöntem a lent tartózkodóknak.
- Neked is - mosolygott rám anya. Apa rám nézett, majd szólásra nyitotta a száját.
- Ne haragudj a tegnapiért. Kicsit kiakadtam a hennád miatt és amiatt a fiú miatt is. Igazad van, mert jogod van a magánélethez. Sajnálom - kért tőlem bocsánatot, mire megöleltem.
- Semmi baj - adtam egy puszit az arcára.
- Jól van akkor - mosolygott apa is, majd miután elengedett elmentem otthonról. Martin kint várt engem.
- Szia, hercegnő! - csókolt meg, majd megfogta a kezemet.
- Bocsi apa miatt...
- Akkor az apád akadt ki rám annyira? Azt hittem valami uncsitesó vagy tesó.
- Nem az apa volt és tényleg sajnálom.
- Semmi baj. Akkor áll a péntek?
- Igen, mondta, hogy akkor ráér.
- Szuper - mosolygott, majd magához húzott.
- Te gondolkodtál már azon, hogy hogyan néznél ki rózsaszín hajjal?
- Nem igazán, miért?
- Szerintem jól állna neked az a szín - nézett le rám.
- Nem hinném - ráztam meg a fejem, majd bementem a suliba. Rögtön a terembe mentem. Leültem a helyemre és odajött hozzám Bogi.
- Szia, mizu?
- Semmi, veled?
- Velem se sok. A hétvégét apával kell töltenünk Tomival.
- Igen?
- Ühüm. Ilyenkor szar, ha elvált szülők gyereke vagy. Úúú, de jó henna!
- Köszi - mosolyogtam rá. Csengetéskor mindenki bejött a terembe. A tanárnő pár perc késéssel megkezdte az irodalom órát. A szünetben Bogival mentünk a szekrényemhez miközben jót beszélgettünk. A szekrényemet kinyitva egy cetlin akadt meg a tekintetem. Kivettem és elolvastam.
Hatalmas hibát követsz el Zsófi! Rossz hatással van rád, Martin. Higgy nekem! Megakarlak óvni a csalódástól, mert te sokkal jobbat érdemelsz <3 Anonymus
Megint ő írt.
- Mi a baj?
- Jaj semmi, csak... semmi - dugtam zsebre a fecnit.
- Tuti?
- Ühüm, megyünk büfébe?
- Oki! - indultunk le. Bogi egy nyalókát kért ami kékre színezi a nyelvét(?) én meg egy fantát vettem magamnak. Csengetéskor felmentünk kémiára. Budai tanárnő engem feleltetett.
- Nem tanultam - vontam vállat.
- Ülj le, egyes - küldött a helyemre. Visszamentem, majd leültem Oli mellé. A szünetben Karesz jött oda hozzám.
- Ennek nem lesz jó vége - rázta meg a fejét.
- Nyugi, kitudom javítani.
- Elhiszem, de... talán Martin rossz hatással van rád.
- Kérlek legalább te ne kezd ezt! Elegem van már belőle, hogy mindenki ezzel jön! - viharoztam ki a teremből, de Larába ütköztem.
- Bocs - kerültem ki az ikremet, majd tovább mentem a termünkbe. Matekon Pásztor a halmazokkal fárasztott minket. Matek után a szünetben Martin jött oda hozzám.
- Mutathatok valamit?
- Persze - mosolyogtam, majd megfogta a kezem és elkezdett húzni valahova. A takarító szertárban voltunk. Kicsit nyugtalanul éreztem magam a szűk helyiségben, de nem szóltam. Martin arrébb tolt egy szekrényt és amögött volt egy ajtó.
- Tiszta Narnia - ámultam miközben átmentünk az ajtón. Egy lépcsősor vezetett fel és le.
- Most merre?
- Mertre szeretnél menni?
- Fel - indultam el a lépcsőn felfelé. Kicsit sötét volt, de igyekeztem nem orra bukni a lépcsőfokokban. Mikor felértünk egy ajtó volt előttem. Lassan lenyomtam a kilincset és kinyitottam. A suli tetején voltunk. Ahogy átléptem az ajtót a hajamba kapott a lágy szeptemberi szellő. A kilátás is valami gyönyörű volt.
- Nahát - lépkedtem kijjebb.
- Tetszik?
- Igen, nagyon is - fordultam körbe. Ekkor csengettek be.
- Nem kéne mennünk?
- Maradjunk még egy kicsit - csókolt meg.
- Jó - egyeztem bele. Nos, abból a "kicsit"ből 45 perc lett. Ellógtam az angolt. És tuti, hogy Cortez elmondja apának! Jaj, nekem!
- Engem otthon megfognak ölni - motyogtam a szertárból kilépve.
- Egy lógásért?
- Igen! - fordultam szembe vele.
- Nyugi, biztos nem annyira vészes a helyzet - simította végig az arcomat.
- Zsófia beszélnünk kell! - hallottam Cortez hangját. Még utoljára ránéztem Martinra, mire ő egy gyors szájrapuszi után elment. Leszegett fejjel mentem oda Cortezhez.
- Megtudom magyarázni - kezdtem, mire ő megrázta a fejét.
- Együtt vagytok? - kérdezte figyelmen kívül hagyva amit az előbb mondtam.
- Igen.
- Így már világos. Ő nem hozzád való és ha a testvéredre vagy a barátaidra nem hallgatsz akkor hallgass rám! Három éve ismerem Martint és nem a hűségéről híres. Ő csak az ágyba csalja a lányokat utána adios lányok.
- Ez nem lehet igaz! Ő nagyon is rendes!
- Mert így akar megtéveszteni téged!
- Nem! Ő nem ilyen - néztem a szemébe és elfutottam.

Délután elmeséltem Martinnak a történteket.
- Én nem ilyen vagyok.
- Tudom, de ő nem akarta elhinni nekem. Ahj! Tudod mit? Ha már én vagyok a szar mindenki szemében akkor már legyen is értelme!
- Mire gondolsz ezzel?
- Majd meglátod - indultam el kissé mérgesen.

Megújúlt külsővel léptem ki a fodrász szalonból. A hajam kicsit rövidebb lett és rózsaszín. Nekem tetszett, ahogy Martinnak is.
- Rohadt jól áll - mosolygott rám. A kapuban megcsókolt, majd tovább ment. Én pedig lélekben felkészültem a vitára. Ó, ha csak egy vita lett volna... de én azt akkor még nem tudtam, hogy mekkora balhé lesz belőle. Bementem a házba.
- Megjöttem - kiáltottam el magamat és elindultam a lépcső felé.
- Szia kin... - fordult felém a kanapéról apa, de nem tudta befejezni, mert sokkot kapott a hajamtól. Óvatos mosolyra húztam a számat.
- Nem tetszik? - kérdeztem, mire pislogott egyet. Haladás. Ezután jött csak a 3. világháború.
- HOGY AZ ISTENBE KÉPZELTED EZT, ZSÓFIA?! - üvöltött apa.
- Ha már lázadónak titulálsz akkor legalább legyen is értelme - vontam vállat lazán.
- Cortez mondta, hogy ma ellógtál az órájáról. Normális vagy kislányom?!
- Nem vagyok már kisgyerek!
- De nagy se!! - erre nem mondtam semmit csak felmentem.
- Zsófia, hozzád beszélek!
- Leszarom! - fordultam vissza. Ekkor apa elkiabálta magát.
- TE VAGY ÉLETEM LEGROSSZABB BALESETE!!! - kiabálta vörös fejjel.
- Igen? Akkor te meg a világ legszarabb apukája! - üvöltöttem és felrohantam a szobámba. Erősen becsaptam a szobám ajtaját és sírva ültem le a földre.

~Heni

Amint hazaértem a nappaliból hangokat hallottam. Odamentem és Márk ült ott arcát a kezébe temetve.
- Mi a baj? - ültem mellé. Vörös szemekkel nézett rám.
- Szerinted is szar apa vagyok? - kérdezte.
- Dehogyis! Miért lennél az?
- Zsófi ezt vágta a fejemhez.
- Micsoda?? Zsófi? Miért mondta volna ezt?
- Rózsaszín a haja. Veszekedtünk, én a fejéhez vágtam, hogy ő az életem legrosszabb balesete utána meg ő vágta a fejemhez, hogy én meg a világ legszarabb apukája vagyok.
- Zsófi most van a lázadó korszakában biztos.
- De basszus! Te se csináltál ilyet!
- Nem emlékezel arra, hogy volt már kékes fekete hajam, meg rózsaszín tincses?
- De.
- Na akkor? Adj egy kis időt neki, hogy lenyugodjon utána leültök és megbeszélitek szépen - öleltem meg.
- Nálad jobb feleséget kívánni se lehetne, édesem - csókolt meg a férjem.

- Lara szólnál Zsófinak, hogy kész a vacsora? - kértem a lányomat, mire felment, de egyedül jött vissza.
- Nincs a szobában.
- Hogy mi?!
- Nincs fent. Sehol sincs - amint kimondta felrohantam a szobájukba. Benéztem a szekrénybe, de a ruhák hiányoztak. Sírva fakadtam, mire Márk átölelt. A múlt ismétli önmagát.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.