Wonderful /SzJG ff/ ✔

1.9

(09.11)

~Zsófi

Ha a mai napomat kéne jellemeznem néhány szóval akkor ezekkel illetném: rémes, vitás és csalódást okozó. Inkább leírom szépen sorban.
Reggel még minden rendben volt. Elkészültünk Larával a suliba utána reggeliztünk, majd elmentünk a suliba, de Martin nem volt a kapu előtt. Így ketten mentünk a suliba. Kint a fiúk beszélgettek, majd Oli kissé mérgesen jött felém.
- Igaz?! - támadott le rögtön. Megszeppenve álltam előtte.
- Micsoda?
- Jársz azzal a féreggel?! Zsófi, direkt figyelmeztettelek!
- De lehet, hogy csak túlreagálod - mondtam halkan, de talán nem volt a legjobb ötlet ezt mondani.
- Túl reagálom? Túl reagálom?! - kelt ki magából.
- Igen! Talán, ha jobban megismernéd akkor...
- Akkor rádöbbensz arra, hogy rohadtul nem az akinek látszik! Martin nem az a kedves és rendes srác akinek beállítja magát! Csak sajnos téged most körülvesz az a kibaszott rózsaszín köd és mindent szépnek látsz, de képzeld nem az! Ezt csak azok tudják akik kiismerték őt! - üvöltött tovább. Csendben hallgattam, majd megráztam a fejem.
- Bocs, hogy nem azokkal vagyok akikkel semmi bajod - mondtam, majd bementem a suliba. Alig tettem pár lépést egy fekete és egy barna hajú lány jött oda hozzám.
- Te vagy Pálffy Lara ikre? - kérdezte a barna hajú.
- Igen.
- És tényleg Pataki Márk az apátok? - vette át a szót a fekete hajú.
- Ne... nem - nyögtem ki nehezen.
- Dehát azt mondta, hogy a tánctudásodat a szüleitektől örökölted - néztek rám értetlenül.
- Én... izé - nem fejeztem be a mondatot, mert berohantam a mosdóba. A kezemmel megtámaszkodtam a mosdókagyló szélén és kissé zihálva néztem a tükörbe. Megengedtem a hideg vizet, hogy megmossam az arcomat. Mikor kicsit lenyugodtam kiakartam menni, de Larába botlottam.
- Te tényleg letagadtad apát? - kérdezte, mire én nem válaszoltam. Nem tudtam volna.
- Lara én...
- Basszus, te apuékkal nőttél fel, míg én egy holmi részeg pasival! Én büszkén vállaltam volna, hogy ki az apám erre te azt mondtad, hogy nem ő az apád - nézett rám szemrehányóan.
- Csak azért tagadtam le, mert nem akarom, hogy bárki megtudja - néztem rá összetörten.
- Miért? Mondd miért?!
- Mert félek, hogy másként kezelnének!
- Vagy ugyanúgy kezelnének ebbe nem gondoltál bele?
- Nem - suttogtam.
- Hát látszik - fordult meg, majd elment. Üdv újra Pataki-átok.

A nap feszülten telt. Olivér dühös rám Martin miatt, Lara pedig apa miatt dühös rám. Szar életem van ez tény. Délután, ahogy kiléptem a suliból megláttam a fekete és a barna hajú lányt, Bogit és... apát. Észrevétlenül elakartam menni, de sajnos ma nem állt mellettem a szerencse.
- Neked is szia kislányom - köszönt utánam apa, mire megtorpantam.
- Elnézést ismerem magát? - kérdeztem hátra fordulva. Apa szemei a meglepettségtől kidülledtek.
- Az apád vagyok! - erre a kijelentésére a lányok döbbenten néztek hol rám, hol apára. Főleg Bogi.
- Sajnálom, de biztosan összekever valakivel - és ez volt az a pillanat amikor futásnak eredtem.

~Márk

- Mennem kell, de majd ha gondoljátok később folytatjuk ezt a beszélgetést. Sziasztok - rohantam Zsófi után. Nem értem mi baja van ennek a gyereknek. Talán nem voltam elég jó apa? Végülis több, mint egy évre itt hagytam őket, míg én Hollywood-ban voltam. De valamiből csak megkell élni, nem? És az a meló nagyon jól fizetett. Az utcába befordulva megtorpantam, majd visszabújtam a kerítés mögé. Zsófi valakivel beszélgetett, majd megölelte. Talán Olivér volt az. Amíg kifújtam magam addig nem figyeltem őket, de mire visszafordultam mindketten eltűntek. Gondoltam Zsófi bement a házba. Elindultam én is. Amint beléptem Zsófi szobájából hangos zene szólt. Sóhajtva felmentem. Bekopogtam, de semmi. Megint kopogtam, semmi. Harmadjára már dörömböltem, de a zene hangosabb lett.
- Zsófi, nyisd ki! - dörömböltem. Semmi.
- Pataki Zsófia, nyisd ki az ajtót! - dörömböltem erősebben.
- Különben? - hallottam halkan a hangját. A zene nagyon elnyomta.
- Különben betöröm! - kiabáltam. Adtam egy kis időt, hogy kinyissa, de nem történt semmi.
- Hát jó - morogtam, majd hátráltam pár lépést és amennyire csak tudtam nekifutottam.