Wonderful /SzJG ff/ ✔

1.34

(04.26)

~Zsófi

Jézusom, hogy mi volt ma! Inkább kezdem az elején.
Reggel vörös szemekkel ébredtem. Alig aludtam az éjjel, mert miután Karesz elment utána két órával később mentem be lefeküdni, de utána is csak a plafont bámultam. Tehát reggel szarul éreztem magam. Kikeltem felöltöztem és lementem reggelizni.
- Késtél - nézett rám Ottó, mire énekelni kezdtem.
- Itt várok fogalmam sincs, hol lehetsz, már megint elfelejtettél. Ha hallod ezt a számot, remélem, eszedbe jut, hogy pont háromnegyed órát késtél - fejeztem be a nagypapához fűződő szöveggel.
- Minden rendben? - kérdezte Dió.
- Talán - ültem le közéjük. Reggeli után felmentem volna a szobába, de meggátoltak ebben.
- Bazdmeg mit csinálsz, te nyomorék?!
- Ne kapálózz! - szólt rám Ricsi.
- Tegyél már le! Hallod?! Fejre esek!
- Nem fogsz - vitt ki a házból. Ott kapálóztam Ricsi vállán, mint egy veszett krumplis zsák. Kint letett a földre és a szemembe nézett.
- Tudok valamit, amit talán te is - nézett mélyen a szemembe.
- Na mit?
- Kareszról van szó.
- Mi? Mi van vele?
- Tegnap kicsit furcsán viselkedett. Délután még tök boldog volt meg minden, de reggelre full komor volt.
- És ezzel mit kezdjek?
- Barátok vagytok nem?
- Voltunk, mert összevesztem vele.
- Nem baj, beszélj vele. Jó?
- Jó - sóhajtottam beleegyezően. Ricsi elmosolyodott és bement a házba. Utána mentem és benyitottam a szobájukba. Karesz az ágyán feküdt csukott szemmel. Halkan bementem és leültem az ágyára. Nem reagált.
- Sajnálom a tegnapit... én csak... nem is tudom mi volt a bajom. Dühös voltam a lányokra amiért azt hiszik, hogy bejövök neked, pedig te nem engem szeretsz, hanem egy másik lányt. Nem őrültség? - nevettem el magam halkan, de nem szólt semmit.
- Ne haragudj, hogy azt vágtam a fejedhez, hogy minden a te hibád. Tényleg sajnálom, Karesz - néztem rá szomorúan, mire lassan kinyitotta a szemeit.
- Szarul esett ez igaz, de lényegében igazad is volt. Igen az én hibám volt minden, szóval tekintsünk el az estétől, rendben? - ült fel, mire megöleltem.
- Rendben - suttogtam.
- Bocsi, nem akarunk zavarni - hallottam Flóra hangját mire úgy elhúzódtam Karesztől, hogy leestem az ágyról.
- Jól vagy? - kérdezte aggódva Karesz.
- Soha jobban, de nem értem, hogy miért ilyenkor toppan be valaki - morogtam a mondat utolsó felét.
- Na tubicáim - vigyorgott Lara mire hozzávágtam az első kezem ügyébe kerülő dolgot ami szerencsétlenségére egy boxer volt. Pfúj!
- Anyukádat! - dobta el a boxert.
- Hé, nem kéne azt dobálni - szólt közbe Karesz.
- Bocs - mondtuk egyszerre.
- Miért jöttetek?
- Mert megakartuk kérdezni, hogy segítetek-e fát gyűjteni, mert akkor este süthetnénk szalonnát - válaszolt Bogi.
- Oké, megyünk.
- Csak, nehogy más legyen fa gyűjtésből - szólta el magát Lara.
- Mire gondoltál, Lara? - vigyorodott el Bogi.
- Csók csók puszi puszi, hopp becsúszott egy pici Zsófi vagy egy pici Karesz - énekelt Lara, mire leszállt a fejemre a vörös köd és hiába a testvérem az volt a szándékom, hogy egy kicsit megtépem. Felpattantam a földről és végig kergettem mindenhol. Az udvaron szó szerint az életéért futott.
- Állj meg, Lara! - ordítottam utána dühösen.
- Nem, mert megölsz! - gyorsított, mire én megbotlottam egy kőben és orrabuktam. Ott feküdtem a földön és vártam, hogy leessen Larának, hogy van valami. Percekkel később aggódva jött odahozzám.
- Jól vagy? - nyújtotta a kezét, mire elfogadtam és felhúzott.
- Én igen, de te nem! - ugrottam rá és felborultunk. Ott birkóztunk a földön fetrengve mire valaki leszedett Laráról.
- Nyugi tigris - szólt Oli.
- Engedj el! Kitépem a haját!
- Nehogy elengedd! - rémült meg Lara.
- Zsófi, nyugodj meg! - fordított magával szembe. Csak őt láttam magam előtt.
- Jó, megnyugodtam - feleltem már nyugodtabban.
- Oké. Lassan elengedlek és nem ölöd meg Larát.
- De akkor szívja vissza, hogy össze akar boronálni engem és Kareszt - tettem durcásan karba a kezeimet.
- Bocsánat, Zsófi - mondta komolyan Lara.
- Jó, nem ölöm meg, csak engedj el - néztem szépen Olira.
- Okés - engedett el. Nem csináltam semmit, mert (sajnos) megígértem.

Este felé a tűz körül ültünk és felelsz vagy merszesztünk. Ezúttal Oli következett.
- Felelsz vagy mersz? - kérdezte tőle Ottó.
- Merek - vigyorodott el Oli.
- Csókold meg... Zsófit - amint kimondta szinte megfagyott a levegő.
- Nem lehet passzolni?
- Muszáj megcsinálni - vigyorgott Ottó, mire Oli morogva odajött hozzám, de Ottó még megszólalt.
- Legalább tartson 3 percig - szólt közbe.
- Te hülye vagy!
- Csináld már! - ekkor Olivér megforgatta a szemét és egy "bocsi" nézéssel megcsókolt. Nem akartam visszacsókolni, de sajnos megtörtént.
- 1 perc - szólt Dió. Oli nem is csókol olyan rosszul, de Anonymus jobb ennél.
- 2 perc - szóltak megint. Ha már itt tartunk, vajon itt is felfog bukkanni?
- 3 perc - De Oli nem húzódott el, amit furcsálltam, mert csak 3 percig kellett volna csókolnia, de ő tovább ment. Időközben valaki beviharzott. Nem láttam, hogy kicsoda, de nem igazán érdekelt. Hirtelen szédülni kezdtem. Kezdett fogyni a levegőm. Miután elhajolt tőlem egyszerűen eldőltem az oxigén hiány miatt.
- Zsófi, jól vagy?! - rémült meg Oli. Kapkodtam a levegőt. Friss levegő! Végre!
- Te barom! - ugrott neki Olinak Alex. A két fiú elkezdett bunyózni. Ricsi és Dió próbálta szétszedni őket, ami nehezen sikerült is.
- Mi a halál bajod van neked?! - ordított vele Oli.
- Az, hogy ájulás közeli állapotig csókoltad, az a bajom!
- Ezért rögtön nekem kell ugrani?!
- Fiúk! - kiáltottam el magam, mire mindenki felém nézett. Felálltam és odamentem hozzájuk. Sorban kapott Ottó, Oli és Alex egy szép nagy pofont.
- Ezt meg miért?! - kérdezték egyszerre.
- Te azért, mert kitaláltad ezt a hülye feladatot! - mutattam Ottóra.
- Te azért, mert túl teljesítetted! - mutattam Olira.
- Te meg azért, mert verekedtél! - mutattam végezetül Alexra, majd bementem. Fent letusoltam utána bementem a szobába.
- Minden oké?
- Aha, persze - vontam vállat lazán. Ezután nem szóltak semmit, csak lefeküdtek. Én nem tudtam aludni. Nyugtalan voltam. Nem értem miért, de nem bírtam elaludni. Kikeltem az ágyból és az ablak párkányhoz mentem. Kinyitottam az ablakot és kimásztam a tetőre. Jólesett a csillagos ég alatt hallgatni az éjszakai hangokat. Megnyugtatott. Ekkor valami hangot hallottam. Oldalra kaptam a fejem és egy kicsit megrémültem.
- Ne ijedezz. Mit csinálsz itt kint?
- Nem tudtam aludni.
- Ezért leugrasz a tetőről? Remek megoldás - biccentett.
- Gondolom akkor te megnézed, hogy vetek véget az életemnek?
- Mondhatni - nevetett fel keserűen. Erre nem válaszoltam semmit, csak magam elé bámultam.
- Jó, mi a baj? - sóhajtott fáradtan.
- Nem láttad, hogy mi volt lent??
- De, csak nem igazán érdekelt.
- Akkor nincs mit beszélnünk a problémáimról. Szia, Bálint - néztem rá.
- Egyébként... sajnálom, hogy annyit csesztettelek régen.
- Mit kezdjek ezzel? - néztem rá unottan.
- Komolyan mondtam. A szüleim akarták, hogy baszogassalak, mert te vagy Pataki Márk és Nádor Heni lánya. Egyébként nekem semmi bajom se volt veled - vallotta be. Csendben néztem magam elé. Bálint felállt és az ablakuk felé indult.
- Köszönöm, hogy elmondtad - szóltam utána halkan.
- Csak azt akartam, hogy tudd - mosolyodott el és bement. Egyedül ültem már csak kint. Minden kezd széthullani körülöttem.

<Eddig tartott>

Sziasztok, remélem tetszett ez a rész!

By: M.