Mire végeztem a fényképezéssel, addigra Matteo is megjött.
- Szia kicsim, mi jót csináltál? - ölelte át a derekamat.
- Tájat fényképeztem. És neked milyen napod volt?
- Fárasztó és sok a papírmunka. Még így is maradt egy vagonnal.- Sóhajtott egy nagyot.
- Mi lenne, ha lepihennél egy kicsit? Addig csinálok neked egy kávét.
- Azt megköszönném.
Adott egy csókot, aztán pedig felment a szobánkba. Gyorsan megcsináltam neki a kávét és utána mentem. Hát az a látvány valami irtó cuki volt. A lányunk egyik plüssét ölelgette és úgy aludt. Nem volt szívem felébreszteni, így csak letettem az éjjeliszekrényre a poharat és lementem a nappaliba. Felvettem a kis asztalról a telefonomat és felhívtam aput.
- Szia apu, azt szeretném megkérdezni anyu, hogy van?- kérdeztem félve.
- Szia kislányom, most tartok a korházba, mert ma már be kellett mennem dolgozni.
- Értem. Ha beértél felhívsz?- engedtem ki egy sóhajt.
- Persze, addig leteszem. Puszi.
- Puszi.- tettem el a készüléket.
Leültem az egyik kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Mostanában ez kedvelt tevékenységemmé vált. Most viszont találtam valami értelmeset is. Az alkonyat utolsó részét. Már ezerszer láttam, de még mindig imádom.
/ Két óra múlva /
Vége lett a filmnek, így gondoltam megnézem Matteot. Felmentem a szobánkba és leültem az ágyra. Még mindig alszik. Lehet, hogy fel kéne keltenem, de nincs hozzá szívem. Olyan aranyosan alszik. Én is elfeküdtem és próbáltam elaludni. Viszont ez a tervem nem sikerült ugyanis megszólalt a telefonom. Gondolom apu az. Igazam is volt.
- Szia apu, na beértél a korházba?- kérdeztem reménykedve.
- Igen és anyu nagyon jól van. Mármint az állapotához képest.
- Ez nagyszerű. Bemenjünk Matteoval?- vidultam fel.
- Most itt vannak Ámbarék, de ha gondoljátok akkor bejöhettek.
- Rendben, akkor bejövünk. Amúgy Ámbarék mikor szoktak haza menni?
- Ez változó, de általában utánatok egy fél órával.
- Nekik is kéne pihenniük.
- Igen, de tudod, hogy Ámbar nagyon makacs, így nem nagyon lehet neki beszélni.
- Igen tudom. Na felkeltem Matteot és jövünk.
- Ha alszik akkor hagyjad. Nem hiszem, hogy álmosan szívesen vezetne.
- De én be akarok menni anyuhoz.- erösködtem.
- Majd holnap bejöttök. Úgyis péntek lesz. Rá fogtok érni szerintem.- mondta nyugodtan.
- Jó, igazad van - sóhajtottam egy nagyot.
- Na én megyek , mert Ámbar kijött és én is szeretnék egy kicsit anyuval lenni.
- Ez érthető. Akkor szia.- szakadt meg a vonal. Letettem a telefont az éjjeliszekrényre és megpróbáltam elaludni, ami most sikerült.
Az éjszaka közepén arra keltem, hogy Matteo fel kel az ágyból.
- Hova mész?- kérdeztem álmos hangon.
- Nyugi, csak inni megyek. Amúgy mennyi az idő?
- Mindjárt megnézem.- nyúltam a telefonom után, ami hajnali kettőt mutatott .
- Hajnali kettő van.
- Kéne csinálnom papírmunkát.- mondta fájdalmas hangon.
- Ilyenkor? De hát hajnali kettő van. Már minek csinálsz papírmunkát?- kérdeztem kiakadva.
- Kicsim muszáj, különben bent kell megcsinálnom és akkor későn is fogok hazajönni.
- Ahj, jó. De ne terheld túl magad.
- Rendben.- odajött hozzám és adott egy puszit a homlokomra.
- Te pedig még pihenj.- mondta mosolyogva.
- Úgy lesz.- kiment a szobánkból és ha jól sejtem akkor lement a konyhába. Én pedig vissza aludtam.
/ Álom /
Egyszer csak a korházban találtam magam, anyu szobájának az ajtaja előtt. Hát ez fura, gondoltam magamban. Bementem a szobába és anyu ébren volt.
- Anya, én mit keresek itt?- kérdeztem tőle érdeklődve.
- Igazából én magam se tudom, de ha már itt vagy akkor beszélgessünk. Leültem az ágya melletti kis székre és megfogtam a kezét. Pontosan olyan volt, mint mikor apu az éjszaka közepén felhívott, hogy be kell jönnünk a korházba.
- És miről szeretnél beszélgetni?
- Meg fognak addigra gyógyítani, mire eljön a szülés ideje?- ez a kérdés nagyon váratlanul ért. Mit mondhatnék erre? Talán csak annyit tehetek, hogy bíztatom.
- Biztosan, de előbb meg kell tudniuk, hogy hogyan reagál a szervezeted a gyógyszerekre.
- Nem lenne egyszerűbb feladnom?
- Ilyenekre ne is merj gondolni, meg fognak gyógyítani- fakadtam sírva.
/ Álom vége /
Sírva ébredtem föl. Ez egy nagyon rossz álom volt. Összekuporodtam és úgy sírtam tovább. Lábdobogást hallottam, aztán pedig egy kezet éreztem meg a hátamon.
- Mi a baj életem?- kérdezte aggódva. - Nagyon rosszat álmodtam- fordultam felé.
- Elmondod, hogy mi volt benne?
- Egyszer csak a korházban találtam magam anyu szobájának az ajtaja előtt. Bementem és megkérdeztem tőle, hogy mit keresek itt, de azt mondta, hogy ő se tudja. Aztán azt mondta, ha már itt vagyok beszélgessünk így leültem az ágya melletti kis székre és megfogtam a kezét. Pontosan ugyan olyan volt, mint mikor apu felhívott az éjszaka közepén, hogy be kéne mennünk a korházba. Ezután megkérdezte, hogy a szülésemig meg e gyógyítják. Engem ez a kérdés nagyon váratlanul ért, de azt mondtam neki, hogy biztosan. Erre megkérdezte, hogy lenne egyszerűbb feladnia. Én erre sírva fakadtam és azt mondtam neki, hogy ilyen eszébe se jusson, aztán pedig felébredtem.- folytak le könnycseppeim arcomon.
- Jól van, nyugodj meg. Ezcsak egy rossz álom volt- kezdte el simogatni a karomat.
- Esetleg kérsz egy kis teát, hogy tényleg lenyugodj?
- Az most tényleg jól esne, köszönöm.- adott egy csókot, aztán pedig lement a konyhába teát csinálni.
