[Átírás Alatt] Álmomban Már Láttalak {Diabolik Lovers}

Harmadik Rész/Barátság vagy mégse/

Végül is Yuma leállította a tervét Ayatonak és Kanatonak.Most meg szinte a köd nyelte el,mézg megköszönni se tudtam neki.Meg kell keresnem.Már az utolsó elötti szünet van,mikor meg látom a fiút az alakban ücsörögve. Végül is mi bajom lehet,ha oda megyek megköszönni.Ezzel a gondolattal,el is indulok a fiú felé.
-Öm...—állok elé kicsit szégyenlősen-Bocsi, hogy zavarlak.Csak meg szeretném köszönni a korábbit.—folytatom kicsit erőt véve magamon,majd le ülök a fiúval szembe egy székre.
-Semmiség volt,amúgy is jöttem ennyivel Shunak.De ne mondd el ezt neki. Nem vagyunk mostanában puszipajtások.—mondja a majd rám néz.-Mindig is volt szeme ahhoz, hogy le foglalja magának a 0-ás vérű csajokat.Habár te még lehet annál is különlegesebb vagy neki.—zárja le miközben a szememet fürkészi.
-Hát eléggé jóban vagyok vele.—válaszolom,picit zavarban a helyzettől.
-Ejnye na,milyen kis szende szűzt játszol. Pedig ha Shut ennyire el nyerted,nem lehetsz te annyira szende.Shu mindig is a belevalós csajokat bírta.Akik bírják ha csapolja őket és még vágyat is kellt bennűk. Veled is így van, nem de vöröske?—kérdezi a száját beharapva.
-Hát van benne valami.Eléggé meg fogott.—vágom rá már semmi zavartsággal.
-Szegény kislány, de  legalább nem csapol halálra.—vonja meg a vállát, majd el neveti magát.
-Ez nem vicces!—jelentem ki majd a csengő szó félbe szakít és vissza megyek a helyemre.
A suli után hullaként vágodok be a limuzinba, ahol még csak Shu alszik. Lassan mellé ülök, majd hirtelen átkulcsolja a kezével a kezem.Rá dölök a válára és úgy pihenek. Ha nem tudnám azt, hogy én is egy vagyok neki a sok eddigi lány közül még reménykednék is abban,hogy vele lehetek örökre. De, ez persze lehetetlen, mivel én csak egy ember vagyok. Egy lány akit akkor csapol meg amikor csak akar.Bárcsak,bárcsak vámpír lehetnék. Én lennék neki az örök támasz, aki mindig ott lenne neki és szeretné. Csak egy álom,egy édes és lehetetlen álom.
Otthon ébredek Shu karjai közt az ágyban. Fura,hogy nem ébredtem fel arra, hogy be hozott.
-Azt hittem fel se fogsz kellni.Tudom hogy lusta vagyok, de te túl szárnyalsz engem is ebben.—neveti,majd meg puszil.
-Fárasztó volt a suli,már az első nap el aludtam legalább 4 órát és 3 szünetet. Éhes vagyok és fáradt.—nyögöm ki bajaim durcásan.
-Na és durcás, de ez csak ráadás nálad.—mosolyodik el Shu,majd fel emel.-Na és most megyünk enni kedves és majd utánna alszunk egy jót,oké?—kérdezi kedvesen, mire bólintok egyet.
-Oké benne vagyok,de tudok ám járni is —mormogom  picit ingerülten.
-Ez engem nem érdekel,akkor is ki viszlek.—vágja vissza, majd el indul velem le felé a lépcsőn.
Bent a konyhában, épp nagy lármára érünk le.
-Ayato nem így kell mochit csinálni!—jegyzi meg elég hangosan Reiji.
-Most így lessz és kész akinek nem tetszik az nem eszi meg!—kiabálja vissza rá Ayato.
-Ne már most meg be fogsz durcázni?—kérdezi Laito ikertestvérét, miközben a kalapját igazgatja a fején.
-Hm! Hagyjatok már békén.Nem látjátok így is sok dolgom van?! -csap az asztalra a fiú.
-Na de Ayato.-vágok bele én is idegesen.
-Na te meg főként ne szólj bele a dolgaimba.—emeli fel rám tekintetét, majd felhúzza az orrát.
-Miattam, azt csinálsz amit akarsz.—hagyom rá, majd le ülök az asztal melletti székre.
-Na és ha már ott tartunk,Haru el mondtad Shunak, hogy ki mentett meg a csápolástól?—rá nézek a fiúra és csak egy perverz mosolyt kapok válaszul.
-Hm? Nekem nem mondott erről semmit Haru.—szólal meg Shu, kicsit sem leplezve azt,hogy meglepődött.
-Shu,majd el mondom négy szem közt. -vágom rá a fiúnak, majd mérgesen rá nézek Ayatora.Mire a fülemhez hajol.
-Bocsi baby,ez a bosszúm.Ha már ennyire nem engedsz a véredből.—zárja le miközben megnyalja a száját miközben vissza megy asztalhoz.
-Elegem van az akaratos fajtádból Ayato!—kiáltom el magam,majd fel szaladok a szobámba,mármint Shu szobályába.
Körbe–körbe járkálok idegesen,mire be nyit Subaru.Igazából félek egy kicsit vele lenni kettesben, eléggé rossz ha dühkitörése van.
-Láttom ideges vagy Haru.Gyere mutatok egy helyet,ahol le vezetheted egy kicsit.—mosolyodik el,majd meg fogja a kezem és el kezd húzni maga után.A folyosón végig majd be egy szobába.
-Ez az én szobám,kicsit kupis de nézd el nekem ezt. Na gyere.—húz tovább majd a szobából egy másik szobába vezető ajtón át megyünk.
-Ez lenne az én düh levezető helyem.Itt aztán bármit szét verhetsz amit csak akarsz.—mutat körbe és le ül egy babzsák fotelbe.
-De, még is mit kezdjek magammal ebben a szobában?—kérdezem inkább magamtól hangosan.
-Honan tudjam,te vagy ideges. Amit találsz verd szét vagy tudom is én.—addja a tippet majd bele merül egy könyv olvasásába.
Körbe járom az egész szobát,találok egy plüss cicát és azt kezdem el szorosabb magamhoz ölelni.
-Tied..—szólal meg fel se nézve a könyvből.
-Komolyan nekem adod?—kérdezem meglepedten a fiút.
-Igen.Túl lányos ez a fekete cica plüss ide.—fel néz rám, én meg még mindig ölelgetem a játékot.-Cuki mit ne mondjak,lehet túlságosan is az.—kezdi majd hirtelen abba hagyja a mondatát.-Khmm,na mindegy, ha jobban vagy el is mehetsz.—zárja le mondókáját. Ahelyett, hogy ki mennék le ülök mellé a másik  babzsák fotelba inkább.
-Subaru, mit gondolsz, tényleg szeret Shu?—kérdezem a fiút aki erre fel nevet.-Ennyire vicceset mondtam?—teszem fel ijedten a kérdést, közben a fejem, a plüss cica hátába temetve.
-Csak fura tudod, nem vagyok lány.Az ilyet nem egy fiúval kéne meg beszélned.Erre csak annyit tudok mondani,ha tényleg szeret, akkor nem hagyja, hogy megöregedj hanem át változtat. Ami lehetetlen,mivel Shu nem az a fajta, ahogy itt egyikünk se. Szóval így, tudni lehet mi lessz a vége.Te vagy meghalsz abba mert nem bír le állni a véreddel, vagy egyszerűen meg halsz másképp, hogy szeret-e? Nem hiszem. Shu is csak egy vámpír aki pont,hogy nem a tested fogja szeretni,hanem ami éltet. A véred.—szedi össze a gondolatait  Subaru, majd össze csapja a könyvet teljes erőből.
-Öm..—kezdek bele a torkomban egy gombóccal. -Értem.. —zárom le szinte sírva, majd ki sétálok a szobából a szobába és folyosóra. El megy mellettem Laito és el kezd nekem beszélni, éppen nem érdekel így tovább megyek.Mire  meg fogja a csuklóm így vissza nézek rá.
-Mi a baj?—szólal meg kedves hangon a vöröske.
-Az, hogy önelégült vámpírok vagytok akik nem nézik azt, hogy játszanak az emberlánnyal,aki nekik csak egy vérbank.Nem bírom érted, semmibe se néztek.Eddig is csak úgy nem haltam meg, mert Shu épp meg véd, de ez se érdekel már,csapolhat az aki akar. Ha meg halok,csak könnyebb lesz az életem.—borítok rá mindent, a végén el sírva magam mire Laito szorosan  meg ölel én pedig csak itatom tovább az egereket.
-Haru,sajnálom.—töri meg a pár pillanatnyi csendet,majd meg fogja az állam és bele néz közelről a szemembe.
-Laito.—kezdek bele majd egy nagy levegőt veszek. -Én,el akarok tűnni innen,nem akarok itt megöregedni vagy meghalni.Élni szeretnék, átlagos diáklány éveket majd átlagos felnőtt életett.—hadarom neki tovább sírva,majd meg törli a kezével az arcom.
-Ezt te is tudod,hogy lehetetlen, hiszen itt vagy.Innét csak holtan jutsz ki.—zárja le,majd fel veszi a plüss cicám amit le ejtettem idő közben.Nyújtja nekem én meg magamhoz ölelem.-Most pihenj le, fáradtnak tűnsz.beszélünk még úgy is.—mondja már nekem háttal és el indul a másik irányba a folyosón.
Én meg a plüsst szorongatva be megyek a szobába, le fekszek az ágyba és fejem főlé emelem a cicust és úgy nézegetem. A szeme olyan vörös mint Laitoé és Ayatoé, de amúgy nagyon kis aranyos.Ahogy így nézegetem el nyom az álmom.