[Átírás Alatt] Álmomban Már Láttalak {Diabolik Lovers}

Húszonegyedik Rész/Búj,Búj Démon/

Már vagy fél órája bolyongok...most már tényleg döntenem kell...meg kell próbálnom a démon életet...hiszen végül is félig az vagyok...apuhoz kell mennem...ő majd segít beilleszkedni a démonok közé..
Anyuéknál...
-Bocsi hogy ilyen korán zavarlak titeket anyu...-mondom anyunak..
-Mi a baj Haru kincsem?-kérdezi anyu...
-Elegem van a vámpír életből...apu itthon van?-kérdezem anyut...
-Igen itthon van..fent van a dolgozó szobályában...-mondja majd fel megyek...
-Szia apu...-mondom halkan..
-Szia Haru...mi a baj?-kérdezi kedvesen...
-Démonként szeretnék élni...-mondom szinte sírva...
-Biztos vagy te ebben?-kérdezi...
-Igen biztos vagyok benne...elegem van a vámpír életből...-mondom halkan...
-Akkor egy-két dolog mielőtt el vinnélek az átjáróhoz...az egy teljesen más hely...ott az számít hogy életben maradj...a szemed legyen mindig vörös és semmi féle képpen ne mutasd ki a vámpír agyaraidat...a démonok tanácsa se szívleli a faji keveredést...legyél kegyetlen és gonosz...kb ennyi elég ahhoz hogy életben maradj...-mondja majd rám néz...-Tudom hogy menni fog..és hogy vissza fogsz majd jönni...-mondja majd el indulunk az átjáróhoz..
Az átjárónál...
-Vigyázz magadra...és várunk haza...lelket minden nap egyél hogy ki bírd a lenti életet...-mondja majd homlokon puszil...
Be lépek az átjárón...elsőre csak a sötétség és a vérszag csap meg...
Aztán szépen lassan ahogy a szemem megszokja a fényt egy elég ijesztő táj fogad..
A Hold vérvörösen izzik a bordó ég közepén...a földfelszint valami vöröses homok borítja...itt ott elszórtan egy-két kiszáradt fa...messzebb egy város ízzik vörösen...
Lassan meg indulok felé..a lábam aladt szinte elfolyik a homok.. A gravitáció itt kissebb egy csepnyivel mint fent...talán olyan két milliméterrel lehetek a föld felett...de erről persze nem szólt senki...
-A városba tartassz?-kérdezi egy fekete hosszú hajú srác...vörösen ízzó szempárral...
-Igen..-válaszolom röviden...
-Egy ilyen szép démonlány csak úgy egyedül kószál a sivatagban?-kérdezi bájolgon...
-Bocsi nem most jöttem le a falvédöröl..inkább menj el ha hülyeségeket akarsz kérdezni...meg máshol kopogtass ha épp kurvára van szükséged...-mondom higgadtan a szemébe nézve...
-Azta de kis agresszív vagy...nehéz esetnek tűnsz...de ez tetszik...ezért el kisérlek a városig...-mondja mosolyogva..
-Nem kell...-mondom majd meg indulok a városba..
-Amúgy Dante vagyok...-mondja mellém lépve...
-Frappáns...Dante ez a te poklod...-mondom halkan ..
-Lehet...hiszen itt én vagyok az egyetlen aki észre veszi ha új démon jön...és hát valahogy csak ki érdeneltem azt hogy a tanács elnöke legyek...ahhoz képest örülök hogy ilyen őszinte vagy velem...-mondja mosolyogva...
-Nincs veszteni valóm...-mondom a szemébe nézve..
-Azt meg hiszem...tudod rég találkoztam ilyen személyiségű démonnal mint te...-mondja higgadtan...-Egy kicsit magamra emlékeztetsz...mikor még elöször jöttem ide...tudod úgy ahogy te én is fentről jöttem ide...jobb élet reményében...nehéz volt egyedül talpra állni de ahogy látod sikerült...és ezért ...szeretnék neked is segiteni...hiszen a nulláról kezded itteni életed...-mondja kedvesen...
-Miért kéne megbíznom benned?-kérdezem vissza..
-Ezt jobb lenne ha nálam beszélnénk meg és nem a nyílt utcán kedves Haru...-mondja mire meg lepődök..nem hiszem hogy említettem volna a nevem...
-Oké ...-mondom majd el vezet a lakásához...
A nappaliban le ülünk egymással szembe...
-Haru...biztos nagyon meg vagy lepve hogy tudom a neved...de én rólad többet tudok...Olyan vagy mint én..és ez nagy szó..mint nekem mint neked...hogy sikerült életben maradnunk...ugye jól tudom hogy félig vámpír vagy ahogy én is?-kérdezi kedvesen...
-Igen de ezt te honnan tudod?-kérdezem lepedten...
-Apukádat és anyukádat ismerem..ők csak azt hitték hogy démon vagyok...de gondoltam hogy jó párost találtam egy keverék családjának...de sajnos közbe jött a háború így azt se tudtam hogy élsz -e még....-mondja boldogan...-De örülök hogy végre haza jöttél...-mondja kedvesen...
-Szóval én csak te miattad létezem..egy jól megtervezett egymásra találás volt a szüleimé?-kérdezem vissza..
-Igen...azért hogy ne legyek magányos...lehet önzőn hangzik ...de nem lehettem boldog se vámpírral se démonnal...szerintem ezt te is észre vetted...csak úgy hagynak el a félfajtársak mint egy farkast a bolhák egy jókora fürdés után..-mondja egy erőltetett mosollyal az arcán..
-Dante...de még is minek élünk akkor...ketten vagyunk csak...én nem lennék magamra büszke...hiszen te tanácselnök vagy...a te beleegyezéseddel nyírtak ki sok fajtársunkkat..-mondom komolyan...
-Haru...ez olyan régen volt..-mondja majd megsímitja az arcom..
-De akkor se szabad elfelejtenünk...-mondom a földet nézve..
-Haru...te túl kedves és szép vagy erre a világra...-mondja majd közelebb hajol...-Legyél velem..és én meg adok neked mindent...amit csak szeretnél...-mondja a kezemet fogva...
-Mondtam hogy nem vagyok kurva...-mondom halkan...
-De attól még egy csók nem a világ vége...-mondja majd magához húz és szenvedélyesen megcsókol...
Annyira élvezem hogy át akarnám ölelni de véletlenül a férfiasságát fogom meg mire fel nyög..
-Te szemét...adod itt a szűzlányt...én hülye meg még el is hiszem...gyere mutatok neked egy szobát ami tetszeni fog...-mondja majd megragadja a kezem és be húz egy szobába...
-Na..hogy tetszik...nekem úgy tetszene a legjobban ha az ágyban feküdnél meztelenül..na benne vagy?-kérdezi végig simítva a popom...
-Dante..még túl korai...nem?-kérdezem tőle...
-Lesz egy örökké valóságunk meg ismerkedni...ma élhetnénk a vágyainknak...-mondja majd le terít az ágyba..