[Átírás Alatt] Álmomban Már Láttalak {Diabolik Lovers}

Hetedik Rész /Megcsalás/

Arra kelek,hogy a fiúk nagy hangal veszekednek a konyhába. Így nem volt mit tennem, komásan a pizsimben le caflatok.Érkezésem pedig mindegyiküket meglepi.
-Estét mindenkinek!Mi volt a suliba, hogy ennyire ki vagytok?—nézek körbe rajtuk kiváncsian
-Semmi, majd te el rendezed Shuval!—szólal meg Reiji kicsit idegesen.
-Mégis mit?—kérdezem vissza a szemüvegestől.
-Nem nekem kéne ezt el mondanom. -szögezi le, majd fel megy a szobályába.
-Ayato te se mondod el?—fordulok a vörös felé.
-Nem,nem az én dolgom.—menti magát és már el is húz a nappaliba.
-Laito, Kanato? Valamelyikötök valamit mondana?—kérdezem a két fiút már szinte reményt vesztve
-Ki szállunk ebből.—szólal fel Laito, majd ők is el mennek,Subaru meg csak úgy el tűnt.
-Haru...—kezd bele halkan Shu.-Figyelj, nem tudom ,hogy történt az ami történt ma velem. A fiúk is utálnak már,mivel olyat tettem ami eléggé kiakasztó.Nem kerülgetem tovább az elkerülhetetlen. Én nem tudom mit gondoltam, de az egyik osztálytásrnőmmel elég rosszat csináltam. Eleinte úgy voltam vele, hogy el nézem neki azt,hogy a nyakamon lóg.De,ma megcsókolt a szertárban és nem tudtam magam eléggé vissza fogni és hát, volt egy kis akciónk.—meséli égő képpel.
-Hm...—kezdek bele, majd sóhajtok egyet.-Ezek a mai fiatalok.—teszem hozzá, majd ki lépek a konyhából és azonnal Subaru szobálya felé veszem az irányt, megérzés szinten már nyitja az ajtót nekem kopogás nélkül.
-Gyere csak be,tudtam, hogy ide jössz.—mondja a fiú majd be megyek mellette.
-Köszi, mit törhetek szét?—kérdezem idegesen.
-Ott van egy rakás kerámia,nyugodtan tördeld.—mutatja, majd neki is esek.
Már vagy 15 tányér a földön hever össze törve.Most meg a sírás kerülget, így meg csak ki rohanok Subaru szobályából.Végig a folyosón,majd ki a kertbe.Ott a rózsák közé ülök és csak próbálok lenyugodni.Hát igazából ez sehogy se fog most menni.Fáj bevallani, hogy így össze törtem. Pedig jól tudtam, hogy milyen is Shu valójában.Miért hittem azt, hogy csak miattam megváltozna. Nem vagyok normális.
-Na még síró rózsát se láttam.—mondja Laito egy száll sötét kék, majdnem fekete rózsát tartva felém.
-Még, hogy síró rózsa. Csak én vagyok Haru.—mosolyodom el, majd ki kelek a virágok közül.
-Ez a tiéd.—kezembe nyomja a rózsát.
-Gyönyörű.—emelem szem magasságba,majd el kezdem forgatni a kezemben mire az egyik tüske meg sérti a tenyerem és el kezd vérezni.
-Add csak a kezed Haru.—töri meg a csendet a hangja, majd ki nyújtja a kezét.
-Tessék.—nyújtom  értetlenűl a kezem és a szajához emeli.
-Vigyázok.Bízhatsz bennem,ha meg nem bízol, úgy is örökéletű vagy.—mosolyogja, majd megharapja a tenyerem ami meg van sértve.
-Laito,nem fer hogy csapolgatjuk egymást.—mondom ki halkan.
-Dehogy is nem.Mivel te adsz nekem, én adok neked.—magyarázza.
-De én félig vámpír vagyok, félig démon.Nem lehet olyan jó vérem, mint egy embernek.Az meg megint más, hogy nekem meg vámpír vér kellett, hogy fel éledjen a hibrid énem.—mondom a fiúnak.Zöld szeme a lelkemig hatol.
-Mit számít az Haru.Én csak azt akarom látni, hogy boldog vagy itt. Olyan rossz volt látni a könnyes szemeid.—mondja majd meg fogja a kezem.-Nekem most le kell pihennem.Ugye be jössz velem a kastélyba?Nem szeretnélek itt hagyni téged egész este a rózsák közt.—csak beleegyezően bólintok egyet és elindulunk a kastélyba.
Bent csak annyit lehet észre venni,hogy sötét minden.Mindenki pihen vagy épp halkan el van..Laito pedig egész a szobámig kísér.
-Akkor holnap délután suli elött.A virágnak pedig addj vizet.—zárja,majd megpuszil és elmegy.
Én bemegyek a szobába és magamra zárom azt.Nem akarok kellemetlen meglepetéseket.
A rózsának adok vizet,majd csak fekszem az ágy tetején.Gondolkodok,még is hogy lehettem ilyen, hogy hittem a saját kicsinyes érzelmeimnek.Shunak se kellek,hibrid vagyok a vámpír és a démon legalja csenevész kölyke,akit még az anyja is el dobott.