[Átírás Alatt] Álmomban Már Láttalak {Diabolik Lovers}

Tizennyolcadik Rész/Mi lesz velünk?/

Reijivel fel megyek a szobályába... elég komoly dolognak tűnik amit mondani akar.... kicsit még ijesztő is így láttni...
-Ahhj... Haru... hogyan is kezdjem... az lenne a baj... hogy Hiro mivel ugye gyorsan nő... ezért kéne neki egy szoba... de nem nagyon hiszem hogy találnánk neki... egyetlen megoldásként be kéne költöznötök Laitoval a szemben lévő kissebb házba így hárman... mindenkinek jobb lenne ha ott lennétek... te is többet tudnál foglalkozni Hiroval... meg hát a többiek is hangoskodhatnának itthon amennyit csak akarnak... -mondja Reiji...
-Értem... persze át költözünk akkor... ha tényleg mindenkinek jobb úgy...-mondom halkan...
-De persze itt is ugyan úgy szívesen látunk titeket... de Hiro még kicsi és sok alvásra van szüksége hogy bírja a gyors növekedést... ha jól számoltam 2 év múlva már 17 éves lesz... és most még csak 4 éves...-mondja gondolkodva Reiji...
-Meg értem... igazad van... -mondom bele törödve...majd el hagyom a szobát... el kezdek nagyban pakolni mire Laito hátulról átölel...
-Hova ez a nagy sietség? Nem ér rá holnap reggel át mennünk? -kérdezi kedvesen...
-Laito.... nem nagyon érne rá reggel... most van időm... hiszen most alszik Hiro... -mondom hajtogatva a ruháim...
-Értem.. akkor segítek... -mondja majd neki is lát pakolni...
Délután 5-kor fel kel Hiro... hála égnek arra már végeztünk a rakodással és át is vittük az új otthonunkba... már csak Hirot vártuk...
-Anyuuuu!! -szalad be a szobába Hiro...
-Mi a baj Hiro? -kérdezem ijedten a kisfiút...
-Subaru bá' megijesztett... -mondja félve...
-Jaj kincsem... tudod Subaru bá' nem úgy gondolta... nem akart megijeszteni... -mondom nyugtatva...
-Akkor jó... -mondja higgattan...-De anyu hova megyünk? -kérdezi kedvesen...
-Csak át költözünk a szemben lévő házba... -mondom nyugodtan...
-De jó... és apu is jön? -kérdezi...
-Persze... együtt leszünk mind a hárman... -mondom kedvesen...
Végre sikerült át mennünk a másik házba két óra múlva... mivel Hiro el volt Subaruval a higgados szobályában...szóval nem értem ezt a kisfiút... olyan angyalka... de mégis ki tombolta magát Subaruval... már nem is ijed meg tőle... szinte úgy kellett ki rángatni a szobából hogy haza vigyem...
Most meg az új szobájában játszik...
-Haru! -jön be az ajtón Shu...
-Igen mit szeretnél? -kérdezem tőle...
-Ugye... mentek suliba? -kérdezi...
-Hát eddig még úgy van... de ha nem akkor csak én maradok itthon Hiroval... szóval Laito minden képpen megy...-mondom a fiú szemébe nézve...
-Ugye nekem most lett vége a sulinak ezelőtt héten.. már csak a vizsgáim vannak hátra... ha szeretnéd vigyázok Hirora... persze ha jó neked... úgy is tudok mellette tanulni... jó gyerek... -mondja kedvesen...
Még ha nem emlékeznék arra az estére.... mikor csak úgy engedte.... ahhj... most meg kedveskedni próbál...
-Nem... úgy gondolom Hiro az én fiam... én ismerem jobban... itthon maradok én.. így még a lebukásom esélye is kevesebb... -mondom higgattan...
-Haru... ha keresnek sajnos így is megtalálnak... még jobban.... hiszen le lettél kötve egy helyre... Hirot meg inkább nem tennéd ki sok költözésnek... ebben biztos vagyok... hála égnek nem buksz le egyhamar... de ezt csak remélni tudom... nem nagyon bírnánk ki ha el veszítenénk téged... te már családtag vagy... ahogy Hiro is... -mondja majd közelebb lép hozzám és megsimítja az arcom...-Nem bírnám ki ha nem látthatnám a mosolyod...-mondja majd még közelebb hajol... mire én megpróbálom ellökni magamtól de nem nagyon sikerül... de szerencsére le jön Laito és véget vet ennek a színjátéknak...
-Elég ebből! Haru már választott! Szóval arra kérlek ne legyél akaratos! -mondja Laito majd el löki Shut előlem...
-Jaj Laito... örülj annak hogy tartom a szám! -mondja Shu majd el megy...
-Laito... miről tartja a száját Shu?Mit nem mondtál el? -kérdezem kicsit idegesen...
-Nyugodj meg Haru... csak úgy mondta... nem tud ő semmi olyat rólam amit te nem tudnál... -mondja majd fel megy a szobánkba...
Lassan neki állok a vacsinak... habár Laito eléggé furán viselkedett mikor rá kérdeztem arra... lehet tényleg tud valamit Shu... de... de akkor Laito miért nem mondta el... hiszen szeret... lehet nem bízik bennem... vagy rosszabb és megcsalt.... vagy mi lehet az amiről én nem tudhatok... ahogy így gondolkodók megvágom magam véletlenül szeletelés közben a kezem... épp a csap alá tartom... elég mély... én hülye... magamra meg nem figyeltem...
-Haru mi ez a... Te vérzel... mit csináltál magaddal... miért nem vigyáztál... ahhjjj.... gyere... ezt most azonnal el kell láttni... -mondja majd elő veszi az elsősegély dobozt és el kezd benne matatni... majd el látja a sebem...
Utálom ezt a kiszolgáltatott helyzetet...
-Laito... hagyd csak.... úgy is be gyógyul... -mondom elcsukló hangon...
-Haru... pihenj le... én majd be fejezem a vacsorát... -mondja kedvesen...
-Nem dehogy... pihenj te... mész suliba... nem kéne fáradtnak lenned...majd én el rendezem amit el kezdtem... -mondom unott hangon...
-De akkor kérlek vigyázz magadra... nem szeretném ha nagyobb bajod lenne... -mondja majd megölel és fel megy a szobánkba...
Olyan... nyálas... túl kedves...le tépem a sebről a kötszert fél kézzel majd ki is dobom azt... engem nem kell sajnálni... erős vagyok én ahhoz...meg nem vagyok rinyagép...
-Anyu? -kérdezi Hiro akit észre se vettem eddig..
-Igen kincsem... -próbálok higgattan vissza válaszolni...
-Megvágtad magad... biztos nagyon fáj ha sírsz tőle... -mondja majd az arcomhoz kapok... tényleg sírok... észre se vettem...
Majd le guggolok Hirohoz...
-Csak egy kicsit fáj életem... de idővel minden seb begyógyul... és csak az nem sír akinek nincsenek érzései... és néha jobb sírni mint magadban tartani a fájdalmat...-mondom halkan a fiúnak...
-De anyu... -mondja majd megölel..
-Te vagy az egyetlen aki minden sebem be tudja gyógyítani egy öleléssel... -mondom majd egy kicsit szorosabban megölelem...
Megvacsorázunk együtt hárman de Laito hozzám se szól mert épp tanul.. Hirot miután evett fel vittem lefürdetni majd el ment Laito.. most épp Hiro mellett fekszem aki már félálomba van...
-Anyu... ugye apu szeret téged? -kérdezi rám nézve...
-Hát persze hogy szeret... -mondom halkan...
-De el se köszönt tőled..-mondja majd rá hajtja a mellkasomra a fejet...
-Tudod apu tanul és sajnos néha el felejti tanulás közben hogy el köszönjön... -mondom halkan..
-De akkor is...-mondja majd elalszik..
Hiro is észre vette..mi lesz így...nem fogom sokáig bírni ezt ha nem tudom meg mi az amit Shu tud és én nem...
Ezzel a gondolattal én is el alszok