[Átírás Alatt] Álmomban Már Láttalak {Diabolik Lovers}

Ötödik Rész.. /Kutatás kezdete/

Ahogy fel kelek, el kezd fájni a fejem örületesen de,ha jobban oda figyelek rá akkor nem is a fejem hanem a szemem.
-Haru beszéltél álmodba.—fordul felém az ágyban Shu.
-Miket?—kérdezem vissza kíváncsian.
-Semmi ki vehetőt.—sóhajtja.
-Akkor jó, ugye itt van könyvtár?—terelem el a témát, arról a gondolatról, hogy milyen közel is van hozzám.
-Igen, ott szokot lenni Reiji mindig.—válaszolja unottan.
-Meg mutatnád hol van?Valamit meg kell keresnem.—mondom majd ki kelek az ágyból,lennie kell egy könyvnek érzem, ami mindenre fényt deríthet.
-Persze..-száll ki az ágyból  és el indulunk.
A könyvtárba már egyedül lépek be.Reiji valami kémia könyvet búj így inkább nem is zavarom csak el kezdek keresgélni.
-Itt nem találsz csajos regényeket.—szólal meg hirtelen.
-Nem is olyat keresek.Van valami könyved a démonok és a vámpírok kapcsolatairól?—kérdezem miközben elé állok.
-Az ne érdekeljen az téged.Te ember vagy. Örülj, hogy tudsz a vámpírokról.—mélyen a szemembe néz, én pedig állom a szúrós tekintetét.-Na jó, nem állok a tudásszomjad utjába,ez a könyv az.—miközben ezt mondja elém nyújt egy bordó kötéses könyvet.
-Köszönöm.—válaszolom, majd le ülök és el kezdek olvasni.
Szóval,  a csata után a földön a vámpírok vannak és a föld alatt a démonok. Békekötést  10 000 évente megünneplik.Ezek után nem lehet tudni hogy mi a kapcsolat.
A hibridek akik e kettő lényből születtek kiirtásra ítéltek voltak,mivel az erejüket sem a démonok se a vámpírok nem tudták megállapítani.Különlegességek amik meg mutatják, hogy hibriddel állsz szemben:
● Szemük fekete és mélyszürke, hajuk vörös és fekete árnyalata.
●Élvezik ha kínozzák őket,fájdalom küszöbük óriási tud lenni.
●Különleges anyajegy van a tenyerükön ami egy denevérhez hasonló.
●Démoni mivoltukból,nem csak vér,de emberi lélek is kell, hogy teljes erejüket használjak. ●Addig nem veszélyesek, amíg fel nem ébrednek, ehhez pedig vámpír vért kell inniuk.
-Na jó olvasni?—szólal meg Reiji, én meg ijedten  bámulom a bal tenyerem,amin ott a denevér anyajegy.Hirtelnen  össze csapom a könyvet.
-Öm..—kezdek bele zavaromban.-Nem, vagyis de, csak nem tudom.—nézek össze–vissza közbe.
-Haru,mi olyan furcsa a kezeden,hogy ennyire nézed?—lép közelebb hozzám, mire ökölbe szorítom a kezem.
-Semmi!—kiáltom el magam és kiviharzok a könyvtárból.
Szóval vámpír vér kell, honnan szedek én olyat.Shu biztos nem adna az gyanús lenne. De nem mondhatom el neki.Főleg úgy nem, hogy ki nyirnának a törvény miatt.Nem akarom,de akkor nem leszek önmagam soha.
Nem találkozhatok se anyukámmal se apukámmal így,hogy még sebezhető vagyok.
-Bú!!!—kiált fel a hátam mögül Shu mire én hirtelen ijedségből meg ütöm az arcát ököllel és el kezd vérezni.
-Bocsáss meg nekem.—mondom majd meg csókolom.Itt az egyetlen esély, meg kell tennem. Óvatosan megpuszilom az arcát ahol vérzik, ezzel leplezve a vére megszerzését.
-Haru,semmi baj én tehetek róla.Nem kellett volna meg ijesztenem téged.—válaszolja, majd meg fogom a kezét és be húzom a szobába. Hirtelen mintha, több erőm lenne, így ezen felbuzdulva belököm az ágyba és fölé kerekedek.
-Sajnálom Shu,ez után többet nem találkozunk ígérem.—sóhajtom a szemébe nézve, ami teljes zavarát a legjobban kimutatja.Ráhajlok a nyakára, gyengéden megpuszilom és végül megharapom.Pár pillanat múlva eszmélek ki a vére mámorából, majd ki ugrok az ablakon a plüssömmel.
Futok mint egy eszeveszett,nem tudom hova. Csak el innen.A szemem egyre jobban fájni kezd, így le ülök egy tó partjára,várni hátha jobb lesz, de csak elsötétedik előttem minden.
Mikor végre újra működik a látásom, bele nézek a tó tükrébe.Teljesen fekete lett a szemem.A hajam is  hosszabb és az anyajegy eltűnt. Szóval ez lenne az igazi alakom, nézem a szemfogaim a víztükörbe.
-Miért futottál el Haru? —hallom meg Laito hangját magam mögül majd rá nézek.
-Az lehetetlen,mind meghalt. Nem, nem nem!! —kiáltja el magát mire be fogom a száját.
-Nyugodj már meg.Nem bántalak.—sóhajt egyet és el veszem a kezem a szájáról.
-Haru,te egy hibrid vagy!—jelenti ki a számomra nyilvánvalót.
-Tudom. Sajnálom,el tűnök ígérem.-válaszolok kapkodva a levegőt.
-De Haru, kedvelünk téged. Nem kell el menned.—mosolyodik el és megölel.
-Ha meg tudják, hogy hibrid vagyok engem meg ölnek.—a mondatom végére egy keserédes mosolyt varázsolok az arcomra, miközben fel nézek rá.
-Meg oldunk mindent.—elkezd közeledni az arca az arcomhoz, megcsókol mire én csak nézek magam elé. Meg se bírok szólalni,annyira lesokkolt hirtelen.
-Gönyörübb vagy mint valaha.Semmi késztetésem sints arra, hogy megharapjalak. Inkább..—kezd bele majd abba hagyja, de az arca annyira ki van pirosodva,hogy hülye lennék nem érteni a célzást.
-Shu biztos utál.Meg haraptam,hogy hibrid életet élhessek.Önző vagyok.—szólalok meg pár perc csend után, de nem kellett volna mert ahogy hátra nézek meglátom Shut.
-Ezt nekem nem is akartad el mondani,hogy félig fajtársak vagyunk?—kérdezi elém állva, elég idegesen.
-Beszéltem álmomban azt mondtad.Abban az álomban anyámmal találkoztam. Aki vámpír, apámról csak annyit tudok démon. Olvasnom kellett róla, hogy el higgyem mind ezt magamról.—mesélem bűnbánón a fiúnak.
-Semmi baj ezzel,de azért még számolunk, hogy csak úgy engedted azt megcsókoljon Laito.Még valami, az összes házban lakó személynek meg kell tudnia mi vagy.Nem lehet ezt el titkolni előlük.Ki tudja eddig?—darálja le az egészet egyben.
-Reiji talán selyti, a többiek nem tudják.—válaszolom vissza komolyan.
-Értem. Akkor most haza jössz velünk és el mondod mindenkinek úgy, hogy meg is értsék. S ha kell meg is védünk a hibrid vadászoktól.—vázolja a tervét Shu,karon ragad és hazáig futunk hátunk mögött Laitoval.
A nappaliban mindenki filmet néz,mindenki egy helyen.Ennél jobb időzítés se kellett.
-Hé mindenki!—szólal fel Shu.-Haru valami fontosat akar mondani mindenkinek!—erre mellé állok,megköszörülöm a torkom és neki kezdek.
-Ki mondom csak és kész a dolgot.Tegnap este álmodtam.Ahol ki derült,hogy démon és vámpír hibrid vagyok.Reiji azért is mentem és kerestem a könyvet hogy biztos legyek magamba.Hibrid vagyok.Sajnálom,hogy nem engem is meg lep ez az egész.Persze, így nem veszitek semmire se hasznom. De azt szeretném kérni,tűrjetek meg itt, legalább addig amíg erősebb nem leszek és el nem tudok menni.—mesélem végig nézve a fiúkon akik eléggé meg lepödtek ezektől a szavaktól.
-Selytettem, hogy nem a nagy semmiért keresed azt a könyvet.De üdvözöllek félig vámpírként a klánban Haru.— lép mellém Reiji majd mindenki tapsol.Szóval akkor be fogadnak így is,hogy nem teljesen vagyok vámpír.Ez nagyon kedves tőlük.
-Nyugodj meg nem fogunk jelenteni se semmi.—mondja Ayato megpaskolva a vállam.
-Amúgy így legalább nem lesz unalmas az örökélet.—szólal meg Laitom és kezet csókol nekem, mire Shu csak mérgesen rá néz.
-Hol hagytad a cicád te lány, egyszer vagyok adakozó de akkor sints nálad.—lép elém picit idegesen Subaru.
-De, de itt van nálam.—mosolyodom el és elő veszem a cicát a zsebemből.
-Teddy és én nem nagyon beszélgettünk még veled, de legalább nem az lesz, hogy a véred kell.—szól hozzá a dologhoz  Kanato is.
Még vagy 2 órán keresztűl beszélgettünk így 7-en. Igazából úgy érzem,hogy sokkal jobban meg nyíltak nekem a fiúk.Sok mindent mondtak a vér szívásról és a vérpotló tablettákról amit Reiji próbál készíteni.Eddig kissebb sikerrel.Most épp Shu szobályába vagyok.Mivel így már nem vagyok veszélyben tőlük, lehet saját szobám és épp pakolok át oda.
-Biztos nem maradnál a szobámba velem?—töri meg Shu hangja a csendet.
-Ha nem baj akkor most egy kis magányra van szükségem.Kedves volt tőled, hogy eddig itt aludhattam. D most jobb ha kicsit egyedül leszek,remélem meg érted.—ki nyitom a szoba ajtót és megirányzom a saját szobám, amit Reiji mutatott 10 perccel ezelőtt.
Lassan már vagy két órája rendezkedem és most sikerült elöször ledölnöm, erre persze hogy kopogtat valaki.
-Szabad! —kiáltom.