Örökkön örökké

38.fejezet: Régi ismerős

*Elijah*
Sétálok a parkban. Békés sétámat, csak a telefon csörgése zavarta meg.
-Itt Elijah.
~Gyere az iskolába az orvosiba.
-Mi a baj, Caroline?
~Elena összeesett, agyvérzése volt! Kérlek, Elijah! Siess!-hallottam Caroline aggodalmát.
-Azonnal megyek.-tettem le a telefont.

[...]

-Hogy van?-álltam Caroline mellett.
-Nem tudom.
-Az orvos?-kérdeztem érdeklődően, hiszen sehol sem láttam.
-Elment. De azt mondta jobban lesz.
-Mikor kel fel?
-24 óra múlva. Félek, hogy nem használ majd az orvosság.
-Milyen gyógyszert kapott?-érintettem meg Elena kezét.
-Vámpír vért. Meredith tud mindenről, minden természetfeletti lényről, akik itt élnek.
-Nagyszerű.-kezdtem el ingerültnek lenni.
-Beszéltem Elenával, mielőtt összeesett volna. Zavaros neki minden. Szeret téged, annyira, mint még soha senkit.
-Sok fájdalmat élt át.
-El kell hagynod. Így lesz a legjobb, te is tudod.-nézett a szemembe, szomorúan Caroline.
-Megtenném, ha tudnám.-tűntem el onnan, mert nincs ehhez türelmem, erről beszélni.
Tovább sétálok, amikor meghallom egy ismerős hangját.
-Elijah Mikaelson.
-Antoinette. Minek köszönhetem, hogy felkerestél?
-Hiányoztál.-jött közelebb hozzám.
-Te is.-mosolyogtam.

[...]

-Szóval, milyen Mystic Falls?

-Szokatlan, izgalmas. De már kellett nekem egy kis adrenalin.
-Hát nem New Orleans, az biztos.-nevetett.
-Van némi honvágyam.
-Elhiszem. Amúgy, hogy van Niklaus?
-Újra hibrid lett.-fújtam ki idegesen a levegőt.
-Megtörte az átkot?
-Megtalálta a hasonmást, akit sikeresen feláldozott.
-Szóval a hasonmás halott?
-Nem kimondottan. Klaus azt hitte, hogy Elena Gilbert meghalt, de Bonnie Bennett visszahozta.-magyaráztam meg.
-Van az életedben egy Bennett boszorkány is?!
-Igen, habár nem vagyunk túl jóban.
-Miért?-állt elém.
-Leszúrt és el akarja tőlem szakítani Elenát.
-Várj. Te a hasonmással vagy?-kérdezte meglepetten, amire én csak egy nagy levegőt vettem.
-A Mikaelsonok mindig meglepnek.-fogta meg a fejét.
Jó ideig sétáltunk, végül elmentünk Antoinette házához.
-Üdvözöllek szerény hajlékomban.-csukta be az ajtót. Egyre közelebb jött hozzám.

-Van egy szobánk, tudod. Talán oda kellene mennünk.
-Csábító ajánlat.
-Akkor?
-Sajnálom Antoinette, de én hűséges vagyok Elenához.-indultam volna el.
-És ha nem tudja meg? Amiről nem tud az nem fáj neki.-állt az utamba.
-Most mennem kell.-kerültem ki, de persze követett.
-Remélem még találkozunk.-hajolt közelebb és megcsókolt.

-Jó éjszakát, Antoinette.

[...]

Otthon Niklaus fogadott, mosolyogva.
-Milyen volt a csók?
-Te mindenhol ott vagy. Ahol nem kéne, ott is.
-A hűséged odaveszett? Vagy pillanatnyi gyengeség?
-Csak gyengeség volt.-mondtam az igazat.
-Elena vajon megérti majd?
-Nem mondasz neki SEMMIT!-kaptam fel a vizet és megtámadtam.
-Mindenki szerint jobb, ha elhagyod.-mondta miközben a torkát szorítottam.
-Nem engedem el. Soha nem engedem el.-mondtam azután eldobtam Klaust a szoba másik végébe.

-Pillanatnyi gyengeségből lehetnek erősebb érzelmek.
-Elég!
-Elena megfog utálni téged!-hergelt folyamatosan.
-Azt mondtam ELÉG!!
-Soha nem lehet családja. El kell hagynod!!-emelte fel a hangját.
-FEJEZD BE!
-Soha nem lesz melletted igazán boldog!-ebben a pillanatban elpattant valami, hogy ne öljem meg Niklaust, inkább elmentem.