Örökkön örökké

63.fejezet: A kard

Beléptünk az ajtón.
-Miben segíthetek?
-Bonnie Bennett vagyok. A nagymamám itt dolgozott és eljöttünk néhány könyvért.-válaszolta meg a kérdést.
-Gondolom Shanehez van szerencsénk.-mosolyodtam el.
-És te vagy...
-Elena Gilbert. Ő pedig...Elijah Mikaelson.-fogtam vele kezet.
-Nahát...nem is hittem volna, hogy ma találkozhatok egy ősivel.-nézett Elijahra, Shane.
-Hogy mi?-lepődtem meg.
-Mondjuk azt, hogy sokat tudok a természetfeletti lényekről.—fordult Bonniehoz.—Gondolom a nagyid varázskönyveit keresed.-vette elő őket.
-Ezekről honnan tudsz?
-Évek óta tanulmányozom a könyveket, varázstárgyakat. A vezetéknevedből rájöttem, hogy a legerősebb boszorkánycsalád tagja vagy.-sóhajtott Shane.
-Akkor azt is tudod, hol van Silas?-érdeklődtem, amitől kicsit lefagyott a mosoly az arcáról.
-Miért akarjátok megtalálni?
-Ismét ember akarok lenni.-válaszoltam.
-Őt nem olyan egyszerű felkutatni.
-Tudsz segíteni?-kérdezte Elijah.
-Tudok és fogok is.-vett elő egy naplót, Shane.
-Ez mi?-figyelte nyugtalanul Bonnie.
-Ez minden, amit megtudtam Silasről és amit tennünk kell, hogy megtaláljuk.
-Mondj egy pár dolgot.
-Először kell egy kard, ami az eredeti ötök vezérének tulajdona volt.
Kell Silas sírköve és persze kell az ötökből egy valaki, akinek teljes a térképe.-olvasta fel a professzor.
-A térkép megvan.-szólalt meg Elijah.
-Hol?
-Az öcsémen, Jeremyn van a térkép.
-A fivérem, Niklaus, bezárta az otthonunk pincéjébe.-részletezte az ősi.
-Szerintem Klaus tud valamit az eredeti ötökről.-reménykedett a professzor.
-Az átváltozásunk után Rebekah Olaszországban találkozott Alexanderrel, aki az ötök vezetője volt. Alexander elárulta a húgomnak, hogy a
tetoválásai egy különleges dologhoz vezetnek, a gyógyírhez. Az Ötöket azért hozták létre, hogy megtalálják Silast és kényszerítsék, hogy be vegye a gyógyírt, de ahhoz, hogy a Vadász jegy teljes térképpé formálódjon, vámpírokra kellett vadászniuk. Alexander és a többi vadász felfedte kilétét és leszúrt minket, ősieket, de azt nem tudták, hogy Niklausra ez nem hat, aki lemészárolta őket, ezzel elpusztítva az egyetlen térképet, ami elvezet Silas sírjához és a gyógyírhez. Ezután a fivérem felszívódott, egy időre.
-Fog nekünk segíteni?-kérdezte Shane, ekkor Elijah elővette a mobilját.
-Mit csinálsz?-kérdeztem, de az ujját feltartotta, hogy maradjak csendben.
~Van fejlemény, fivérem?
-Emlékszel még Alexanderre?
~Ő volt, akit elsőre megöltem az ötökből.
-Kell a kardja.-tért a lényegre.
~Amúgy is hiányzott Olaszország.
-Nem esik ez nehezedre, gondolom.
~Örömmel kutatom fel múltam egy darabját. Ti addig a Gilbert fiúval szoktassátok meg a vámpírokat, mert van egy sejtésem, hogy rá is szükség lesz. Nem hiányzik, hogy az utolsó pillanatokban az életünkre törjön vagy Elenáéra.-tette le a telefont.
-Niklaus elindult Olaszországba a kardért.
-Nagyszerű. A sírkő nálam van. Amikor legelőször elindultam a túrára, megtaláltam a másik felét a sírkőnek.-gondolkodott Shane.
-Nekünk mennünk kell.-simította meg a karom Elijah.
-Hova sietünk?
-A vadászunknak tűrnie kellene a vámpírok közelségét.-hajolt a fülemhez.
-Menjetek csak. Én itt maradok.-mondta Bonnie.
-Addig ti keressetek, kutassatok vagy csináljatok valamit, hogy előrébb legyünk.-szóltam, nyugtalanul.
-A kard nélkül nem tehetünk semmit. Ha Jeremynek ki van teljesedve a térképe, akkor a kard az egyetlen, ami előre viszi a tervet.-magyarázta Shane.
-Nagyszerű.-sóhajtottam, miközben kisétáltunk az ajtón.

[...]

Visszasiettünk a Mikaelson házba.
-Végre. A Gilbert srácnak elment az esze.-mondta Rebekah. Azonnal lesiettem hozzá a pincébe.
-Jeremy.
-Tűnj el.-ült a sarokban.
-Segíteni akarok.
-Nem akarlak látni.
-Csak azért mondod ezt, mert vámpír vagyok.-nyitottam ki az ajtót.
-Menj el!
-Kérlek Jeremy!-közeledtem felé.
-Ne csináld.
-A nővéred vagyok.
-Egyben szörnyeteg. Miattad vesztettem el a szüleim. Jennát, Vickit, Annat. Miattad történik mindez. Bárcsak te fulladtál volna meg a vízben.
-Igazad van. Nekem kellett volna meghalnom. De nem így lett.-mentem már igazán közel.
-Nem akarlak bántani.-szorított rá a karóra.
-Én mindig itt leszek neked, bármi is történjen. Együtt átvészeljük ezt.-guggoltam elé.
-Sajnálom.-könnyezett be.
-ELENA! NE!-állt közénk Elijah, akinek helyettem állt a hátába a karó, amit Jeremy fogott.
-MONDTAM, HOGY MARADJ TÁVOL TŐLEM!-kiabált Jer.
-AZ ÖCSÉM VAGY! NEM FOGOK FÉLNI TŐLED!-emeltem fel én is a hangom. Elijah erőt vett magán és vámpírgyorsan az ajtó másik oldalára vitt, amit bezárt.
-Már majdnem sikerült...
-Tudom, hogy ez egyszerűnek látszik, mert az öcséd, de ez nem így működik, Elena.
-Nem tudom elfogadni, hogy félnem kell tőle.-kezdtem el sírni. Ő meg szorosan átölelt.
-Hamarosan vége lesz.
-Ez nem igaz, te is tudod. Soha nem lesz békés életünk. Soha.-zokogtam még mindig.

[...]

*Elijah*
-Felhívom Niklaust. Feljössz?
-Nem. Itt maradok, hogy ne legyen egyedül.-válaszolta. Felmentem hát a nappaliba, ahol Rebekah idegeskedett.
-Mi aggaszt téged?
-Mi tart ennyi ideig Niknek?!
-Mindjárt kiderül.—vettem fel a telefont.—Fivérem, éppen felőled akartam érdeklődni.-néztem ki az ablakon.
~Hogy van a Gilbert fiú?
-Nem azonnal jött rá a gyilkos ösztön, szóval fejlődik. Mikorra várhatunk haza?-kérdeztem.
-Hello, család.-nyitott ajtót magának Niklaus.
-Nik! Megvan a kard?-rohant hozzá Bekah.
-Igen, megvan. Amúgy jó utam volt, köszönöm a kérdésed.

*Stefan*
Elenát keresve egy nem várt ismerősbe botlottam.
-Neked nem menekülnöd kéne Klaus haragjától?
-Unom a bújkálást.
-Mit akarsz tőlem, Kathrine?-kérdeztem rá a lényegre.
-Csak infókat.
-Pontosan miről?
-A gyógyírről.—összehúzott szemöldökkel néztem rá.—Ne hidd azt, hogy előlem ilyeneket el lehet titkolni.-mosolyodott el.
-És mivan ha nem mondok semmit?
-Akkor elmondom én, mit tennék a gyógyírrel.
-Mond. Hátha meggondolom magam.
-Lenyomom a ősi hibrid torkán, azután levágom a fejét, amit odadobok a farkasoknak.-mesélte el az ördögi tervét.
-Ha megölöd Klaust, a családja téged fog.
-Finn már halott. Kolt könnyű levadászni, főleg ha van egy őrűlt vámpírvadászunk.
-Rebekah?
-Halálosan belevan zúgva a Donovan srácba. Igézéssel, leszúratattom vele.
-Na és Elijah?-mosolyodtam el.
-Őt nem fogom véglegesen megölni.
-Mert nem tudod. Félsz tőle, Kathrine?
-Nem. Ha Elena ellen tudom uszítani, akkor tiéd lehet a hasonmásom.-mondta undorral.
-Hívlak, ha átgondoltam.
-Hogy megtörjem a jeget...gyere igyunk valami...vöröset.-sétált el mögöttem.

Kathrinenel tartottam.
Elmentünk a Grillbe, ahol az ottani emberek körbeálltak minket.
-Kathrine...
-Reméltem, hogy igent mondasz az italra, mivel már megigéztem az embereket. Egyedül nem lett volna olyan buli.
-Semmit nem változtál.-kapcsoltam a gyilkos énemre.

-Ezt a Stefan szeretem.-mondta vigyorra húzott, véres szájjal Kathrine.

*Elena*
Egy ideig figyeltem Jeremyt, de Elijah megzavart.
-Niklaus visszatért.
-A kard?
-Megtalálta és elhozta.
-Remek.-mondtam a földön ülve.
-Látom, hogy valami meggátolja az örömöd.-ült le mellém.
-Ha megvan a gyógyír és bevesszük, mit fogunk kezdeni a hátralévő életünkkel? Család, munka. És tovább?
-Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő. Csak abban lehetünk biztosak, hogy mi magunk mit akarunk. Nem kell előre tervezni az életet, mert nem terv szerint halad.
-Lehet igazad van.-sóhajtottam.
-Még van időd dönteni arról, hogy mire vágysz. Ha ember akarsz lenni, támogatlak és veled válok ismét azzá. Ha nem, akkor is támogatlak.
-De akkor örökké veled lehetnék.-dőltem Elijah vállára.
-Az örökké egy nagyon hosszú idő, Elena. Nem szólhatok bele abba, amit te szeretnél. Ezt a döntést egyedül kell meghoznod.