Örökkön örökké

29.fejezet: Hibás Hibridek

Elijah mellkasán ébredtem.
-Jó reggelt.-puszilta meg a fejem.
-Neked is.-mosolyodtam el.
-Jól érezted magad este?
-Életem legszebb estéje volt. A szülinapom ettől vált különlegessé.
-Örülök, ha boldog vagy.-ölelt magához.
-A legboldogabb.-csókoltam meg, majd ráfeküdtem. Tovább csókolóztunk, amikor ránéztem az órára.
-*Argh* Mennem kéne, de....-ültem fel, közben néztem rá.
-De?
-Nem akarok.-biggyeszettem le az ajkam.
-Akkor maradj.-ült fel és a homlokát az enyémhez nyomta.
-Nem lehet. Caroline tiszta ideg lesz. Amúgy is, ma ki fogok tőle akadni, mert hallgathatom a hisztiét, hogy hova tűntem tegnap.-forgattam a szemem.
-Elmondod nekik az igazat?
-Nem...nem nem. Ez csak köztem és a vámpírom között marad. Rendben?-nyomtam el a mellkasát magamtól, amitől visszadőlt az ágyra.
-Rendben.
-Na és te mit mondasz a családnak?-kérdeztem, amitől Eijah nyugtalan lett.
-Erről megfeledkeztem.
-Akkor találjuk ki.
-Nem tudják, hogy újra megvan az emberségem. Biztosan tudom, hogy elhiszik, ha azt mondom, hogy embereket öltem meg, miközben vérre éheztem.-mondta komoly arccal.
-Reméljük elhiszik.-álltam fel.

-Ma is itt töltjük az estét?
-Nem tudom. Nagyon szeretném, de Jenna és Jeremy nem tud semmit rólam. Tegnap elég gyorsan felszívódtam.-néztem rá a telefonomra, ekkor megláttam Bonnietől a 18 üzit, a 6 hívást. Jennától 3 hívást és 5 üzit, amíg Carolinetól a 20 hívás, 17 üzenetet. A számhoz kaptam, mert féltem, mit gondolhattak, hogy nem vettem fel.
-Mi történt?-kérdezte Elijah, megmutattam a telefonom.
-Jobb ha felhívod az egyiket.
-Lehet igazad van.-mondtam és felhívtam Jennát. Carolinetól úgyis kapok a suliban.
-Szia Jenna...
~HOVA TŰNTÉL AZ ESTE?!-kérdezte zaklatottan.
-Fájt a fejem és eljöttem a nyaralóba.
~Egyedül? Hogyan?
-Nem. Elijah elhozott. Viszont öltöznöm kell, mert mindjárt itt lesz, hogy elvigyen suliba, mert én megkértem. Szóval szia!-nyomtam ki a telefont.
-Gyors volt.-mosolyodott el.

*Klaus*
Találtunk egy falkát. Amikor megláttak, összegyűltek engem nézve, hátrálva tőlem.
-Tetszik ez a reakció.-mosolyogtam.
-Látom, ide is eljutott a híred.-nevetett Stefan.
-Mondom mi lesz. Ti nem ellenkeztek, és belőletek farkasokból, egy új fajt alakítok ki.
-Nahát, az ősi hibrid.-jött oda a falkavezér.
-Tudod ki vagyok. Ez jó.
-Mit akarsz itt? Ez az én falkám.-lökött rajtam egyet.
-Haver, én a te helyedben behúznám a farkam, mert Klaus nem a higgadságáról híres.-mondta Stefan.
-Jól ismerem a Mikaelsonokat. Viszont itt nincs helye egynek sem.-beszélt hozzám továbbra is.
-Ha nem alázkodsz meg...
-Mit csinálsz? Kiszívod a vérem?-gúnyolódott.
-Ezt kár volt.-hallottam Stefan nevető hangját. Nekem se kellett több.
Kitéptem a vezér szívét.
-Ha nem engedelmeskedtek, ti is erre a sorsa fogtok jutni.-fenyegettem meg a többit a szívvel a kezemben, amit azután a földre dobtam.

*Elena*
Bementem a suliba, ahol persze Caroline gyorsan észrevett.
-HOL VOLTÁL TEGNAP?!-emelte fel a hangját.
-Először halkabban. Másodszor Elijahval.
-Hogy mi?!
-Nyugi. Csak felköszöntött és elvitt a nyaralóba, mert fájt a fejem.-hazudtam.
-Nem történt semmi?
-Nem.-mondtam, mielőtt becsengettek. Elmentünk órára.

*Jeremy*
Elmentem a könyvtárba, tanulmányozni egy kicsit Mystic Falls történetét. Gondoltam, ha vannak vámpírok, akkor vérfarkasok is.
-Szia. Látom érdekesnek találod Mystic Fallst.-ijesztett rám egy lány.
-Ja csak, kíváncsi vagyok egy-két dologra.
-Elolvastam ezt a könyvet. Igencsak érdekes. Sok olyan van benne amire nem is gondoltál.-mosolygott.
-Biztos megtalálom, amit keresek. Amúgy, megtudhatom mi a neved?-mosolyogtam én is.
-A nevem Anna.
-Jeremy.
-Még találkozunk Jeremy.-mondta és elment.

*Klaus*
-Miért nem változnak át?!-dühöngtem, mert csak vért könnyeznek.
-A hasonmás biztosan halott?
-Összeesett, meghalt. Ezek meg vért könnyezve kimúlnak.-dühöngtem.
-Valamit elszúrtatok az áldozáson.-mondta Stefan. Idegesen felhívtam Elijaht.
-Hol van?
~Kiről beszélsz?
-Elenáról.
~Fivérem, a hegyi levegő megártott, ha nem emlékszel, hogy Elena halott.
-A farkasok meghalnak, amikor át kéne változniuk.
~Ez hogyan fűződik Elenához?
-Ha halott lenne, mostmár saját hibrid falkám lenne, de nem!-kiabáltam.
~Niklaus...mindennek megvan az oka. Üdvözlünk.-nyomta ki a telefont.

-Na?
-A fivérem szerint Elena halott.
-Miért gondolom azt, hogy nem hiszel neki?-tette karba a kezét Stefan.
-Jól gondolod.
-Nem azt mondtad, hogy ki van kapcsolva az embersége?
-Biztosan megoldotta. Vissza kell mennünk Mystic Fallsba.-mondtam, amitől Stefannak igazán jó kedve lett.

*Elena*
Elijahn kattog az agyam. Folyamatosan. Az utolsó előtti órám Alariccal volt. Éppen mentem volna be, amikor.....
-Hello Elena.-szólított meg Rebekah.
-Mit akarsz?
-Miért nem vagy halott?
-Semmi közöd hozzá.-emeltem meg a vállam.
-Szerintem pedig van.-állta el az utat, az ajtóban.
-Mi okból vonsz te kérdőre engem?
-Egy ok van. A családom.-fagyott le Beka önelégűlt mosolya.
-Ezt nem értem.
-Elijah folyton veled van. Klaus eltűnt. Kol meg, hol itt, hol máshol.
-Az a bajod, hogy Elijahval vagyok.-néztem a földet.
-Szétszakadt a család. Elijah a legidősebb köztünk, talán ő megtudja magyarázni a többi idiótának, hogy miért fontos az összetartásunk.
-Beszélek vele....
-Mond neki, hogy hagyjon téged békén, akkor lehet nem mondom el Klausnak, hogy élsz. Ha elküldöd Elijaht, visszajön.-állt el az útból. Most én érzem magam rosszul.

*Rebekah*
Hazajöttem, miután Elenával beszéltem. Senki se volt otthon, megint egyedül voltam. Leültem a tűzhely elé.
-Jó viszont látni, húgom.-hallottam meg Niklaus hangját.
-Legalább nem vagyok egyedül.-mondtam, de nem néztem rá.
-Ugyan Rebekah. Még csak rám se nézel?
-Nem érdemled meg.-mondtam.
-Na és én?-hallottam meg egy ismerős hangot, még 1920-ból.
-Stefan?-kaptam fel a fejem.
-Szia Rebekah.-láttam meg a mosolyát. A nyakába ugrottam, amikor ő megcsókolt.

-Hiányoztam?-kérdezte.
-Nagyon.-haraptam rá a számra.
-Később enyelegjetek.
-Te miért jöttél vissza?-kérdeztem.
-Az előbb még örültél.
-Stefannak jobban örülök.
-Az nem izgat. A farkasok, akiket hibriddé akartam tenni, mind meghalt. Arra gyanakszom, hogy Elijah eltitkolja Elenát.
-Derítsd ki.-mondtam.
-Rebekah, nekem is segítenem kell, régi barátomnak. Bevallom, hiányzott Klaus. Minimálisan.-nevetett.
-Hát már ez is meglepő. Niklausnak nincs sok barátja.-néztem Klausra.
-Hát igen, de 1920-ban szert tettem a legjobb barátomra, aki kitart mellettem. Ugye Stefan?-mosolygott Klaus.
-Ha nem számítanál, akkor megkerestelek volna szerinted?-kérdezte Stefan.
-Haha, vicces. A Salvatore család humora nem változott.-nevetett Nikalus.
-A Mikaelson család makacssága sem változott.