Örökkön örökké

47.fejezet: Vérkészlet

*Stefan*
Elenát elvitte Elijah, én meg halott leszek, ha Klaus ezt megtudja. Bevillant egy jó kis terv. Csak egy boszorkány kell hozzá. Tudom is ki lesz a megfelelő. Klaus segítője Greta, akinek van egy testvére Luka. Ő biztos tud segíteni.

Kerestem egy ideig Mystic Fallsban, amíg egy parkban találtam meg.
-Luka Martin.
-Te ki vagy?-kérdezte a könyveit fogva.
-A nevem Stefan Salvatore. A segítségedet kérem.
-Hogyan tudna segíteni egy egyszerű srác?-szörnyen hazudik.
-Mármint egy boszorkány?
-Nem tudom miről beszélsz.-nézte a földet.
-Tudom, hogy varázserőd van. Nem kell félned, nem foglak megölni, nem árulom el a titkod.
-Miben kéne segítenem?
-Legyen elég az, hogy most azonnal, kell megtenned.-mosolyodtam el féloldalt.

*Klaus*
Jó lenne megtalálni az a 4 liter vért Elenától, mivel soha nem lehet tudni, mikor kell egy tartalék terv. Kerestem, mindenhol, de nem jártam sikerrel.
-Mit keresel?-kérdezte Rebekah.
-Valamit ami igencsak nélkülözhetetlen.
-Sok sikert, a megtalálásához.-mosolygott, ami azt jelenti, hogy tudja mit keresek.
-Tudod hol van.
-Mi is?-játszotta meg az eszét.
-Azonnal elmondod, hogy hova rejtetted.
-Miért tenném?
-Ha nem akarod, hogy Stefan holtan feküdjön egy koporsóba, a többi áldozatom között, akkor beszélj.-fenyegettem.
-Úgyse tennéd.
-Tudod, hogy igen.
-Nem érdekelsz. Akkor se mondom meg.-makacskodott, amiből már kezdett nagyon elegem lenni.
-Legyen. Kíváncsi leszek, Stefan mit mond.-tűntem el onnan.

Bekopogtam.
-Stefan!—kiabáltam, miközben az ajtót ütöttem.—NYISD KI!!-üvöltöttem már. Nem jött ki. Egy hirtelen mozdulattal berúgtam a ajtót. Akkor jött a lépcsőről le, aztán az ajtóhoz, közvetlen elém.
-Rebekah üdvözöl.
-Hogy mi....*Ahg*-mélyesztettem a testébe a kezem, a szívéért nyúlva, amit ki is téptem belőle.

*Elena*
A szobámban várom, hogy Elijah visszajöjjön, mivel elment, mondván hoz vért. Bevallom nem kívánom, kicsit se.
-Tessék.-adta oda a tasakot, miután visszajött. Próbáltam a számhoz vezetni a csövet, miközben remegett a kezem.
-Nem, nem megy.
-Meg kell innod.
-De ez egy emberé és....-próbáltam mentegetőzni.
-Idd meg. Tudom, hogy nehéz elsőre, de meg kell tenned.-mondta, én meg nagy lélegzetvétel után beleszívtam. Meglepően finom volt, és éhes is kezdtem lenni.

Elmentünk az erdőbe, ahogyan sötétedni kezdett, azért hogy Elijah tanítson.
-Mit kell tudnom a vámpírokról?
-A gyengéinket ismered.-sétáltunk egy tisztás felé.
-Igen. A karó és a verbena.
-Egyenlőre elég, ha ennyit tudsz. Meg kell tanulnod a futást.
-Pom pom lány voltam, nem tudok futni.-álltam rohanó helyzetbe.
-Nem olyan nehéz.—fogta meg a derekam.—A lényeg, hogy fuss, amilyen gyorsan csak tudsz.-nézett egyenesen abba az irányba, amelyikbe én is.
-Megpróbálom.-mondtam és belevágtam. Addig sikerült, ameddig neki nem mentem egy fának.
-Jól vagy?-hallottam a hangját, amikor mosolyog mindig ilyen.
-Igen.-feküdtem a földön.

Elijahval már egy órája a futást gyakorlom, de mindig elesek vagy neki megyek valaminek.
-Ez nekem nem megy.-fájlaltam a lábam.
-Hidd el, nekem se volt egyszerű. Új élet, új kihívások.
-Mit kellene még tudnom?-ültem a földön.
-Vadászni.-nézett rá egy szarvasra. Megtámadtam és megittam a véréből valamennyit. Ez követően rossz érzés fogott el. Ott voltam véres szájjal, miután az állat elment. Térdeltem a földön, elgondolkozva.
-Nem lesz semmi baja.—tette a kezét a vállamra.—A nagyobb állatok gyorsabban gyógyulnak.-húzott fel a földről.

*Klaus*
Elindultam hazafelé, a szívvel a kezemben. Otthon Rebekah ijedt tekintettel figyelt.
-Mondtam, hogy megteszem.-dobtam elé a szívet.
-Meg...megölted.
-Stefan Salvatore már a túlvilágon van.-sétáltam hozzá közelebb.

-KI LESZ A KÖVETKEZŐ ÁLDOZATOD, ÉN?!-kelt ki magából.
-FIGYELMEZTETTELEK! HOL VAN ELENA VÉRE?!-kiabáltam én is.
-Gyűlöllek!
-Hol van?
-A pince falaiban!
-Kérdésedre a válaszom.—szúrtam szíven a fehér tölgy hamvaiba mártott karóval.—Igen, kishúgom, te.-súgtam a fülébe, aztán összeesve a földön hagytam. Lementem a pincébe a tartalékért.
-Elég feltűnő helyre rakta. Látszik, hogy nem járok ide le.-beszéltem önmagammal, ezután ökölbe szorítottam a kezem és betörtem a falat.
-Végre.

*Elena*
Rémült tekintettel néztem magam elé, ami Elijahnak feltűnt.
-Min gondolkozol?
-Mi lesz velem, ha felkel a nap?
-Kérnünk kell egy mágiát, valamelyik boszorkánytól.-komolyodott el, sejtettem, hogy nem gondolt erre ő se.
-Mi lesz, ha Bonnie és Caroline rájön?
-Caroline megérti. Bonnie már...-húzta a száját.
-Jeremynek, hogy mondom el?!
-Ez maradjon egyenlőre titok.
-Rendben.-bólintottam.
-Hazakísérlek, holnap folytatjuk.
-Nem fogok vámpírgyorsan futni. Ezt már most megmondom. Ígyis fáj a fejem.
-Minél többször próbálod, annál jobb lesz.-fogta meg a kezem, így együtt mentünk.