Örökkön örökké

32.fejezet: Nincs megnyugvás

*Caroline*
Elmentem a parkba, ahol találkoztam Tylerrel.
-Szia. Mizújs?-kérdeztem.
-Téged kerestelek.
-Megtudhatom miért, vagy az titok?
-A focicsapat szervez egy bulit, a suli pályáján.
-Mikor?
-A bajnokság után.
-Tudod, hogy úgyis ott lennék.-nevettem.

-Gondoltam, ha megkérdezem, akkor tudod, hogy eszembe jutottál.-mosolygott ő is.

*Elijah*
Otthon, találkoztam Stefannal.
-Minek köszönhetem, hogy meglátogattad a családot?-kérdeztem.
-És betoppant a legidősebb Mikaelson is.-ült a kanapén.
-Ti Salvatorék soha nem változtok.
-Ez rátok is igaz, Mikaelsonok. Mellesleg a húgodért jöttem.-mondta, azzal Rebekah is megjelent.
-Mit jelentsen ez Beka?-kérdeztem.
-Életben vagy? Amúgy kicsit lelépek Stefannal.
-Örülök, hogy észrevetted. Mellesleg nem bízok a Salvatorékban.-hajtottam le a fejem.
-Én meg a legtöbb Mikaelsonban.
-Rebekah, megtiltom, hogy elmenj.-mondtam neki.
-Nem vagy a főnököm.-kezdett bele a vitába.
-Megbocsáss húgom, de én volnék a legidősebb a családban.
-Apánk a legidősebb. Azután meg Anyánk.
-Őket látod valahol?-tettem ki oldara a két karom.
-Nem érdekel. Akkor is elmegyek.
-Azt mondtam nem!
-Halára unom magam itthon. Klaus ideges folyton, Kolt nem érdekli semmi. Te meg a hasonmással töltöd minden perced.-panaszkodott.
-Az egyik ősi, a hasonmással kavar. Ilyet se látsz mindennap.-nevetett Stefan.
-Ahol bejöttél, ott távozhatsz is.-néztem rá.
-Akkor én is megyek.-karolt bele Stefanba, Rebekah.
-Te itt maradsz. A Salvatore urat, meg megkérném, hogy keressen valaki mást.
-Soha nem lazítottál még?-kérdezte Stefan.
-Nincs időm rá.
-Tán, olyan elfoglalt vagy?-nevetett.
-Amíg neked van időd az ostobaságra, addig nekem nincs.-mosolyodtam el gúnyosan.
-Stefan ne csináld.-fogta vissza Rebekah, mert egy kicsit, mintha ideges lett volna.
-Hallgass rá.-fordultam el, de nem vette figyelembe, amit tanácsoltam. Hátulról nekem rontott, ameddig meg nem fogtam a felsőjét és az asztalra vágtam, ami ketté is tört. Azután a torkát fogtam és felnyomtam a falra, a lába nem érte a földet.
-Máskor, gondold át mit teszel.-engedtem el. Megkerestem a fivérem.
-Miért vagy feldúlt Niklaus?-láttam meg melette a halottat.

-Nem vagyok feldúlt.-mondta, de elég haragosan még mindig.
-Minden hibrided kimúlt?
-Hála neked.-festett tovább a vérrel.
-Ez az egyetlen indok?
-Nem.
-Hallhatnám a nyugtalan viselkedésed másik okát?
-Itt van egy régi boszorkány ismerősünk, akinek nem fogsz örülni.
-Sophie az. Jól gondolom?
-Igen. Nem tudom, mit keres itt, de nem jóra készül az biztos.
-Egyenlőre, ne vonjuk magunkra a figyelmét. Jobb tőle távol maradni.-mondtam, mostmár én is nyugtalanul.
Csörgött a telefonom.
-Elijah! Sürgősen gyere hozzánk! Nem a tóparti házhoz! Siess!-tette le a telefont. Nagyon zaklatottnak tűnt a hangja, ahogyan csak tudtam odasiettem.