Örökkön örökké

18.fejezet: Eltűnve

[hétfő]
*Caroline*
Másnap reggel Klaus ébresztett. A szobámban.
-TE HOGY JÖTTÉL BE?!-húztam magamra a takarót.
-Liz Seriff behívott.-mosolygott az falnak támaszkodva.
-Mióta vagy itt?!
-Háromnegyed 10 van, akkor majdnem 1 és fél órája.
-Kifelé!!-toltam ki.
-Elmegyünk sétálni?-kérdezte, mintha eddig semmi nem történt volna.
-Nem!-löktem ki az ajtón.
-Tegnap este olyan jól érezted magad velem. Ne is tagadd.
-Nem....Nem tagadom.-mondtam.
-Kérlek.-nézett rám kutyus szemekkel.
-*Argh* Jó.
-Bent is megvárhatlak.-mosolygott és amikor be akart jönni, megállítottam.
-Nem. Nem nem. Te megvársz itt.-csuktam be az ajtót.
Felkaptam egy egyszerű ruhát. Szóltam Anyának, hogy elmentem.

[...]

Besétáltunk az erdőbe.
-Miről szeretnél beszélni?
-Semmiről.-mondtam.
-Hallom a szívverésed. Ideges vagy.
-Nem vagyok ideges.-hazudtam.
-Egyre gyorsabb.
-Rendben. Ideges vagyok. Zaklatott.
-Megtudhatom miért?
-Nem.-mondtam határozottan.
-Caroline. Elvittelek a partira, bókoltam. Toleráns vagyok veled szemben. Ennyi belefér.
-Megbízhatok benned?

-Igen.
-Ismered Kathrine Pierce-t?-kérdeztem.
-Túl jól. Mit csinált?
-Valamelyik napon átjött hozzám, azt hittem, hogy Elena, behívtam és....
-Vámpírrá változtatott.
-*Huh* igen.
-Bevallom, hogy tudtam.-állt elém Klaus.
-Hogy érted, hogy tudtad?
-Amikor Elena és Bonnie elment hozzád, akkor én is ott voltam a házatoknál és hallottam mindent. Kathrine tartozik nekem egy kővel, egy holdkővel. Amikor hallottam, mit tett veled, meg akartam ölni. Ahogy most is.
-Miattam akarod megölni Kathrinet?
-Igen.
-Ez aranyos is, meg horrorisztikus is.-nevettem.
-Jó hallani a nevetésed.-mondta én meg csak tovább kuncogtam.
-Máskor is eljöhetnénk.-mosolyogtam.
-Amit csak szeretnél. Gyere menjünk a házunkba. Iszunk egy kicsit.-simogatta meg a hátamat Klaus.
-Azt hittem soha nem hívsz meg.-nevettem.

[...]

Próbáltam belépni a Mikaelson házba, de nem sikerült.
-Ez mi?
-Upsz, elfejtettem szólni. A vámpírságnak vannak szabályai.
-És pedig?
-Mások házába, csak az ottlakók engedélyével mehetsz be. Meg persze óvakodnod kell a fakaróktól.
-Még valami?
-Nem haraphat meg vérfarkas.
-Van ellenszer? A harapás ellen.
-Majd elmondom.
-Először is. Hívj be. Másodszor. Elmondtam, hogy vámpír vagyok, akkor mond el, hogy mi az ellenszer.
-Nem számít titoknak, amit már tudtam.
-Klaus ne csessz ki velem!-fogtam az ajtó keretet.
-Amúgy, gyere be nyugodtan.-mondta, én vámpírsebességgel megtámadtam. A kanapéra dobtam, fölé hajoltam és a torkát fogtam.
-Mi az ellenszer?
-Édesem, tudod, hogy erősebb vagyok.
-Viszont én dühösebb.-mondtam. Klaus mosolygott egyet, és átfordultunk.
-Nem akarlak bántani.
-Tudom.
-Lehetőleg máskor ne próbálkozz. Az én türelmem is véges.-szállt le rólam.
Felment a szobába és onnan hallottam, ahogyan szólít:
-Feljössz?
-Megyek!-szóltam. Felsétáltam a lépcsőn.
Egy hatalmas szoba közepén állt Klaus a whiskeyt töltve.
-Elmondok egy titkot, amiről biztosan nem hallottál.
-Mi lenne az?
-Ismered Elijaht?
-Elijaht igen. Egyszer kétszer találkoztam vele, de nem sokat beszéltünk. De miért kérdezed?-kíváncsiskodtam.
-Elijah a fivérem.
-Hányan vagytok?
-Öten. Rebekah, Kol, Finn, Elijah és én.
-Ők is élnek?
-Igen. Az utolsó fivérem, Finn, még a koporsóba van.
-Az egész család vámpír?-kérdeztem, kicsit ijedten.
-Majdnem. Én Hibrid vagyok, Esther, az édesanyám pedig boszorkány volt.
-Hol van Esther?
-Valahol. Egy koporsó mélyén. Még én se tudom hol van. Apánk kiásta a földből, és elrejtette. Velünk nem osztotta meg, hogy hová. Csak egy boszorkány tudja feltárni a sírt.
-Hol van az apátok?
-Szintén koporsóba. Mikael vámpír volt, aki vámpírokra vadászott. Egy boszorkány zárta be.
-Igazán szerető családod van.-bólintottam meg a fejem.
-Rebekah ragaszkodik, hogy mindannyian legyünk újra egy nagy család.
-És mi akadályoz meg titeket?
-Elijah Elena után futkosik. Én Hibrideket akarok. Finn az anyánk kedvence, mert mindig mindent megtett. Úgy ahogyan mondta, amikor mondta. Kolt nem érdekli ez a család. Egyedül Rebekah ragaszkodik hozzá.