Örökkön örökké

41.fejezet: Szövetség

*Elena*
-Caroline, nekem muszáj látnom Elijaht.
-Majdnem meghaltál. Jobb ha pihensz még.
-Jól vagyok...csak...vigyél a Mikaelson házba.-fogtam a fejem, mert hamar ültem fel és megszédültem.
-Nem foglak egyenesen Klaus markába lökni....
-Miért? Mivan Klaussal?-kérdeztem, már-már összezavarodva.
-Elmondom mi történt. Tyler, mint tudod, hibrid. Nem akarja, hogy megkeressük erre az ellenszert. Feldühített, ezért elindultam haza, amikor Klaus odajött. Beszélgettünk, miközben sétáltunk, ő persze közölte velem, hogy téged el fog vinni az Appalache-hegységbe, amint felkelsz.
-Soha nem lesz normális életem.
-Szerinted nekem?! Ha úgy vesszük egy vérszívó halott vagyok.-panaszkodott Caroline.
-Emberi vért iszol, vagy...
-Igen, de nem frisset.
-Zacskós vért iszol. Honnan szerzed?
-Kórházakból.-válaszolta kicsit elkeseredve.
-Te lopsz?
-Nem tudok mit tenni, Elena! Nem iszok vért kiszáradok és meghalok. Embert nem akarok ölni, az az egy is rossz volt, pedig ő még csak meg sem halt!
-Jólvan nyugi. Viszont kérlek, vigyél innen.
-Itt kell maradnod, ameddig Meredith azt nem mondja, hogy elmehetsz.-sétált az ajtóhoz.
-Kérlek...
-Sajnálom, de csak úgy lesz a legjobb, ha itt maradsz még.-mondta és kisétált az ajtón.

*Elijah*
-Elena hamarosan felkel.
-Mit akarsz vele tenni, Niklaus?
-Mondjuk úgy, hogy teszünk egy kis kirándulást az Appalachebe.-ült a fotelbe.
-A hibrid mániád, már-már megőrít téged, fivérem.-tekintettem ki az ablakon.
-Lehetséges. Mellesleg, hogy vigyáztál Tylerre?!
-Sehogy. Nem fogok csőszködni, az új barátod mellett. Inkább hazavittem.
-Dühös vagy még rám? Tudod, amiket mondtam Elena agyvérzése napján.
-Már nem vagyok.-vettem egy mély levegőt.
-Belátod, hogy igazam van?
-Bármennyire is nehéz, de belátom. Neked van igazad, Niklaus.
-Akkor most mit fogsz tenni?
-Megvédem Elenát, ahogyan ezt eddig is tettem.
-Viszont?
-Elrejtem az érzelmeim....és elmondom neki, hogy soha nem lehet közös jövőnk.-sóhajtottam, azután Niklaus felé fordultam.
-Túlzottan is szereted, hogy ezt tedd vele. Ezt te is tudod.
-Inkább örülj a sikerednek. Elhagyom Elenát, így itt leszek Rebekahval és Kollal, rád nem lesz szükség, nem kell itt lenned. Törődhetsz a hibridjeiddel.
-Hagyod, hogy Elena eljöjjön velem, hogy hibridjeim legyenek?-lepődött meg, viszont még ígysem megyek bele.
-Elengedem veled, de én is ott leszek. Ha lesz elég hibrided, békén hagyod a Gilbert családot, és Elena barátjait is.
-Végig akarod nézni, ahogyan Elenából kiszívják a vért a farkasaim?
-Nem akarom. De kénytelen leszek, mert benned, fivérem, nem bízom. Biztosan tudom, hogy nem fogsz rá vigyázni. Ugyan elválok tőle, mégsem hagyom, hogy meghaljon. Te is tudod, hogy a farkasok kiszámíthatatlanok. Ha megtudják, hogy a hasonmás van veled, meg akarják ölni.
-De én ott leszek és megvédem.
-Én pedig veletek leszek, erősítésnek.-sétáltam az ajtó felé.
-Most hova mész?
-Beszélek Elenával.-léptem ki az ajtón.

*Elena*
Nem érdekel mit mond Caroline, akkor is elmegyek innen. Felkaptam a ruháim, azután kilopakodtam. Az erdőn át szaladtam, mert úgy gyorsabban eljutok a Mikaelson házba. Sétáltam, de hallottam, hogy egy ág eltört nem messze tőlem.
-Van itt valaki?-kérdeztem, amikor egy árnyék haladt el mögöttem. Elkezdtem hát rohanni. Megbotlottam egy gödörbe, felkaptam egy gallyat, gondolva, hátha egy vámpír van a közelemben. Feltápászkodtam, és megint hallottam az a szél suhogását, ahogyan egy árny elszaladt mellettem. Valaki a hátam mögött volt, meg se néztem ki, csak egyenesen felé vezettem a fadarabot.
-Elijah?-néztem bele a mély barna szemébe, mert megállította a kezem.
-Elena.-mondta, amire én eldobtam a gallyat és a nyakába borultam.
-Hiányoztál.

*Elijah*
-Beszélnünk kell.
-Ez már rosszul hangzik.-tolt el magától.
-Beszéltem Niklaussal.
-Tudom, mit akar tenni.
-Elmegyünk.
-Várj, te beleegyeztél?-idegeskedett Elena.
-Muszáj volt. Klaus addig üldöz téged, amíg csak élsz. Ez egy lehetőség, hogy békét hagy neked!
-Folyamatos vérkészlet leszek.
-Ne így fogd fel.
-Akkor hogyan?! 5 liter vérem van. Mondjuk az elég kb. 20 farkasnak úgy, hogy még életben is maradjak. Azután mi lesz?! Te adsz a véredből, megvárjátok míg az eltűnik a szervezetemből, azután folytatjuk tovább és tovább?!-járkált föl-alá idegességében.
-Életben maradsz és tovább élhetsz, Niklaus nélkül, a Mikaelsonok nélkül.
-Hogy érted, hogy a Mikaelsonok nélkül? Veled mi lesz?
-Jobban tesszünk, ha külön éljük az életünket.-komolyodtam el, habár belülrő majd szétroppantott a szomorúság és a düh Klaus felé.
-Ezt már megbeszéltük.
-A te életed rövid. Én nem adhatom meg azokat az örömöket, amit egy ember igen. Te megöregszel és meghalsz. Én tovább élek, a te emlékeddel. Ez nem lesz jó, egyikünknek se.
-Kérlek ne tedd ezt velem.
-Sajnálom. De így lesz a legjobb.-mondtam és elmentem, mert nem bírtam volna tovább erről beszélni.

*Elena*
Ejtett. Komolyan képes volt elhagyni.
-Elijah!!! GYERE VISSZA! EZT NEM FOGOM HAGYNI!!! HALLOD?!-kiabáltam, de sikertelenül, mert addigra már elment a közelemből, nem jött vissza. Akkor is elmegyek a Mikaelson házba, viszont most nem Elijahért, hanem Klaus miatt.

Gyorsan odaértem, viszonylag.
-Klaus!-dübörögtem az ajtón.
-Megtennéd, hogy nem töröd be az ajtót?-nyitotta ki és morgolódott, mert épphogy nem rúgtam rájuk az faajtót.
-Mit tettél?
-Találkoztál Elijahval.
-Hogy vetted rá, hogy belemenjen a mániádba?!-dühöngtem.
-Semmit nem tettem, Elena. Ő maga volt az, aki el akar jönni velünk.
-Hazudsz.
-Nem Elena. Igaza van.-állt mögötte Elijah.
-Miért csinálod ezt?!
-Sajnálom, de Niklaus elmondta, amit gondol. Bármilyen nehéz elhinni, de neki adok igazat.
-Mit mondtál neki?!-néztem rá Klausra, aki önelégült mosollyal az arcán "élvezte", hogy elszomorított, feldühített.
-Az neked lényegtelen.
-Így lesz a legjobb.-hajtotta le a fejét Elijah.

*Elijah*
-Csak kihasználtál.-kezdett el sírni.
-Ez nem igaz.
-Elérted a célod. Gratulálok. Megszerettelek, túlzottan is. Most pedig, az Appalachebe akarsz jönni, hogy életben tarts, azután elhagysz.-szaladt el kisírt szemekkel Elena.
-Töröld le az a mosolyt a képedről, Niklaus.-mondtam, miután felém fordult.
-Nem tudom, mi van veled, de ez az Elijah, már tetszik. Könyörtelen vagy a szerelmeddel szemben.
-Jobbá teszem ezzel az életét.-indultam a nappali felé, mert ezt a képet, ahogyan Elena sír, ki kell törölnöm a fejemből.
-Nemrég a szoba másik felébe dobtál, mondván soha nem engeded el.
-Megint azért küzdesz ilyen lelkesen, hogy kikapcsoljam az emberségem?
-Nem lenne rossz, de akkor lehet nem jönnél velünk.
-Semmi és senki nem állít meg. Veletek megyek, emberséggel vagy nélküle.-ittam bele a whiskeybe.

*Klaus*
-Most viszont van egy kis dolgom, egy szőke vámpírral.-lettem ingerült, ugyanis Caroline volt aki tudott a tervemről, szóval ő volt az aki elmondta Elenának.

Kerestem, kerestem, végül a szép hangjára lettem figyelmes.

-Elena! Elena hol vagy?!-kiabált. Úgy gondoltam, kicsit megijesztem.

*Caroline*
-Elena?-hallottam meg egy gally törését és a levelek ropogását, amik a földön voltak.
-Hello, love.-hallottam meg a brit akcentust, ami Klausnak volt.
-Mit akarsz tőlem?-fordultam felé, de addigra már a fához nyomott.

-Eljárt a szád.-mondta komoly, mégis dühös arckifejezéssel.
-Miről beszélsz?
-Ne játszd magad. Elena eljött hozzám és valahogyan tud mindenről. Csak te tudtál róla, kedves.
-Sajnálom, de joga van tudni.
-Ha meghal, mert öngyilkos lesz, te is utána mész.-engedett el.
-Mit akarsz mit tegyek?!
-Ne hagyd egyedül, akadályozd meg, hogy butaságot tegyen!-emelte meg a hangját, olyan parancsolóan azután eltűnt a fák között.