Az enyém ~ ERERI ~ Fanfiction

~ 25 ~

- Szia Han - tártam ki a karomat egy ölelésre, amit a lány jókedvvel el is fogadott - Hol fogsz ülni?

- Igazából azt terveztem, hogy Sasha mellé ülök csak sajnálatos módón elárúlt engem - nézett szúrós, ám sejtelmes ábrázattal a krumplit eszegető lányra a hátsó sorba, aki éppen Connie mellé készült leülni.

- Oh, úgy látom itt készülőben van valami - nevettem fel.

- Nem értelek - ráncolta homlokát a szemüveges. 

- Teljesen mindegy, húzz a helyedre - karolt belém a kisebbik. 

Hanji vette az adást, szépen lassan elbatyogott a helyére, legalábbis oda ahol volt még hely. 

Még a kirándulás előtt kaptunk egy aprócska feladatot, ami abban teljesedett ki, hogy mindenkinek ki kellett fejteni egy adott témát, amit húzott, lehetett akármelyik tantárgyal kapcsolatban is. Ne kérdezzétek, fogalmam sincs miért kell ezt a "szünidő" alatt, de a tanárok úgy gondolták bekeményítenek.  

- Jean - szólt hátra a busz elejéből Erwin. 

- Neeeem, tanárúr, ezt nem akarhatja komolyan -ereszkedett le az ülésben, reménykedve abban,hogy így elfelejti az egész világ. 

- Dehogynem - kacagott fel harsányan a rangidős. 

- Franc... 

Jean lassan, de előre batyogott, mikor elment mellettünk, rám nézett. 

- Menni fog, zabfaló - csaptam rá a hátára mosolyogva. 

- Ne ütögess Jeager - mordult rám, majd tovább ment.

- Na végre, hogy idetaláltál. Időhurokba keveredtél, vagy csak eltévedtél idefele jövet?

- Miért érzem úgy, hogy ez baromi kínos lesz? 

- Ez csakis rajtad áll drága tanítványom - tette fel védekezésképp mindkét kezét nevetve.  

- Ne baszakodjon légyszíves velem tanárúr, ez még a szülésnél is rosszabb lesz. 

- A tiéd a szó. 

Jean elvette a mikrofont, mit felé nyújtottak, majd leült a legközelebbi székre. 

- Szóval... Hű, erre én nem vagyok felkészülve, de próbáljuk meg. 

- Jean most beavat minket a francia nyelv rejtelmeibe. Megtanít minket pár szóra, ugye fiam? - vette át még a szót Erwin.  

- Mondd azt, hogy a kurva anyádat! - kiabálta hátulról valaki. 

- Olyat nem fogunk tanulni! - emelte fel a hangját Erwin, bár a szemei és mimikája az sugallta, hogy annyira jól szórakozik, mint mi. 

- Szóval...Igen. Van a francba szó, amit mi sokszor szoktunk használni... Ez a franciáktól ered, amiért ennyire utáljuk őket. Értitek,van az a mondás, hogy ,,franciák, menjetek a francba"... - vakargatta meg a tarkóját.

- Ha ezt most osztályoznám, szerinted hányast adnék? - sóhajtott az idősebb.

- Nyilván ötöst, sokat foglalkoztam vele.

- Meg a nagy francokat - nevetett.

- Na, látja? Ma megtanulta, hogy ezt a szót a franciáknak köszönheti. Köszönöm a figyelmet! - hajolt meg és nagy vigyorral az arcán közeledett a helye felé.

- Nem is onnan ered - morogta az orra alatt - Bolond fiú.

A busz már jó egy ideje száguldott az úton, talán egy órája volt, amikor a jármű elhagyta az iskola területét. A mai nap eléggé hűvösnek bizonyult, alig akart húsz foknál feljebb csúszni a hőmérséklet. Ennek ellenére, a nép se nem volt szomorú,se nem unatkozott.

- Levi - néztem rá.

- Nem.

- Kérlek - ejtettem meg egy mosolyt.

- Semmire nem mész ezzel az undorító kifejezéssel - rázta meg a fejét.

- Annyira igazságtalan vagy - karbafontam keresztbe a kezem a mellkasom előtt.

- Nah, valaki hisztizik? Ezt most jól látom? - lökte meg a vállával az enyémet.

- Nem, vak vagy. Orvosi kezelésre van szükséged - néztem rá - Most azonnal.

- Jaj, a pici Eren mindjárt elsírja magát, hogy nem ülhet az ablak mellett - kontrázott rá.

- Ne kísértsd a sorsodat Törpe.

- Ugyan, nem tudsz semmit tenni - nevetett.

- Igen? 

- Igen - vigyorgott rám.

- Azt majd meglátjuk - nevettem fel, majd közel hajoltam hozzá.

Behunyta a szemeit és várta, hogy tegyek valamit, én meg kaptam az alkalmon.

- De tudod... - húzódtam el, és helyezkedtem vissza - Szerintem csak azért csinálod, hogy ingerelj engem és jól szórakozz közben és, hogy többet foglalkozzak veled.

- Hogy mi?

- De tudod, én mindig egy lépéssel előtted fogok járni - kacsintottam rá.

- Na ne baszakodj velem - megfogta a pólóm nyakát, közel húzott magához - Majd meglátjuk ki bírja tovább, édes.

- Nem fogok veszteni - vigyorodtam el - Bármikor győzők ellened.

- Ne reménykedj.

- Oh, ez nem csak reménykedés, hanem tény Levi.

- Viszont ez nem változtat azon a téren, hogy még mindig én ülök belül, és ez nem is fog megváltozni - fordult az ellenkező irányba, kibámúlva az ablakon.

- Hát, lehet - vontam meg a vállamat  - De Törpe...

- Hmm? - fordult felém.

Megfogtam a balommal a karját, majd rántottam rajta egyet, ami miatt közelebb került hozzám. Jobb kézfejemmel végigsimítottam az arcán, minden egyes kisebb kitüremkedésen végighaladtam. Félreigazítottam az elszabadult koromfekete tincseket, s közben azokba az acél színű szemekbe néztem, amitől egy másodperc alatt el tudtam feledni minden problémámat.

- Ez még nem számít bele - mosolyogtam, majd ráhajoltam ajkaira.

- Ugye tudod, hogy ez köcsögség volt? - vált el tőlem.

- Ugyan - nevettem fel.

Felálltam a helyemről, majd a hátsó sor felé vettem az irányt.

- Hé Marco, cserélünk helyet? Csak egy kis időre, beszélni szeretnék ezzel az unikornissal - mosolyogtam a szeplősre.

A fiú elsősorban rám nézett, majd a másikra, aki ugyanolyan meglepődőtt arckifejezéssel állta a tekintetem.

- Ígérd meg, hogy nem nyírod ki Erent - nézett fenyegetően.

- Ugyan, még ha akarna, akkor se tudna - nevettem.

-Fogadunk? - vigyorgott Jean, ám mikor látta Marco ellenszenves ábrázatát,sóhajtott egyet - Ígérem.

Erre a szóra, felállt, majd átadta nekem a helyét. 

Leültem és farkasszemet néztem a csodálkozó kertitörpével.  

- Ha harc, hát legyen harc -bólintottam.

Írói megjegyzés : Nem utálom a franciákat, sőt maga a nyelv és az ország is nagyon érdekel, ha bárkit ezzel megbántottam, sajnálom, nem állt szándékomban :(