Love in the Castle

Boldog szülinapunk

Dorothea

Britney mellettünk aludt el, mint egészen nyolcéves koráig. Szörnyű alvó volt, soha az életben nem tudott egy egész éjszakát ébrenlét nélkül átaludni. Sokáig próbáltuk átszoktatni a saját szobájába, de ilyenkor, ha felébredt, akkor rendszeresen átsétált hozzánk. Végül az segített neki átszokni, hogy Daniel vagy én ott aludtunk el mellette, aztán egyszer csak visszamentünk a saját szobánkba. Valamikor pedig felnőtt, és megtanulta, hogy nem kell félnie éjszaka. nehéz volt, amikor Rachel és Rebecca megszülettek, mert egyszerre három gyerkőccel kellett aludnunk.

Tim nagyon sokszor féltékeny volt Britneyre, neki sosem adatott meg ekkora kiváltság, ő mindig egyedül aludt az ágyában, mert ha félt is, nem mutatta. Igaz, hogy arra nem emlékezhetett, amikor babakorában még ketten aludtak köztünk, ezzel teljesen lenyúlva a teret tőlem és Danieltől. Az elején nagyon féltem, hogy bármelyik gyerekre ráfekszem, de szerencsére sosem történt ilyen. Ez valami szülői ösztön lehetett, rögtön tudtam, hogy hol van a gyerekem határa. És most, hogy tudtam, lassan kezdődik előröl ez a kis procedúra, már élesítettem az ösztöneim.

A jó reggelt csókom elmaradt, mert Britneyt azért mégsem kaptam le izomból, és Daniel meg messze volt. Én keltem fel leghamarabb, de Daniel utánam úgy két perccel nyitotta ki a szemét. A békésen szunyókáló lányunkat otthagytuk az ágyban, mi pedig beültünk a babzsákfotelbe. Daniel ölében helyezkedtem el.

Igazi huszonegyedik századi emberként, mindketten a telefonunkat bújtuk. Rápillantottam a telefonomon a háttérre, ami egy lassan húsz évvel ezelőtti kép volt. Ketten voltunk Daniellel rajta. Boldogan vigyorogtunk a kamerába, és nem volt semmi gondunk, vagyis látszólag, mert valójában hatalmas gondban voltunk, szinte hasonlóban, mint jelenleg.

- Jó reggelt – Britney felült az ágyban, és fáradtan nézett ránk.

- Jó reggelt, kicsim - mosolyogtam rá.

Britney besétált a fürdőbe, én meg követtem őt. Mindketten a hajunkat kezdtük el kifésülni. Aztán a fogunkat is megmostuk. Britney leült a vécédeszkára, én pedig a kád szélére.

- Anya, szerinted melyik sráccal járok jobban? Lehet, hogy tényleg az lesz a jó megoldás, ha hozzámegyek Loganhez? Te amúgy is irtózol Lidseytől, és nekem sem túl szimpatikus.

- Liammel sem ápolok valami túlzottan fényes viszonyt. – Felhorkantottam, főleg most nem volt túl kecsegtető a leendő rokonság képe.

- Akkor?

- Ötletem sincs Britt, hagyd, hogy a szíved döntsön, vagy valami ilyesmi, mert basszus tényleg. Látod, a józan ész itt megszűnik létezni. Ez egy lehetetlen helyzet. A látszat kedvéért a nyilvános válaszom a kérdésedre az, hogy válaszd Logant, viszont mint anya, és egy emberként, aki valami hasonlón ment keresztül, azt mondom neked, hogy szedd össze magad, és rúgd seggbe Logan Meribelle-t és a családját. Szarj nagy ívben arra, hogy nekem ki tetszik, vagy ki nem. A fél világ az ellenségem, eltűrőm a hátamon Lindseyt. Dönts, ahogy a szíved akar, az ilyen ügyekben jobb a szívedre hallgatni, mint az agyadra, mert érezni nem az érez, ő csak felfogja, hogy mit érez a többi testrészed.

- Ezt nagyon szépen mondtad. Szóval akkor szerinted álljak ki Samuel mellett?

- Igen.

Britney a gondolataiba mélyedt, én pedig nem akartam tovább zavarni. Kiköptem a fogkrémet, kinyitottam az ajtót. Ő is felállt, és utánam jött.

- Lányok! – Daniel mosolyogva figyelt minket.

- Hmm? - kérdeztem.

- Boldog szülinapot! Mindkettőtöknek.