A Házvezetőnő (SZÜNETEL)

Csók, nem csók

Hirtelen köhögni kezdek, és érzem, hogy a tüdőmből kibukik a medence vize és helyére friss oxigén tódul be, újra megtöltve légzőrendszeremet. Szememet kinyitva egy aggódó barna szempárba nézek, közvetlenül az arcom előtt. Barnás szőke hajából még csöpögött a víz, hangosan zihálva fújta rám az alkohollal kevert fűszeres leheletét. Duzzadt ajkaival szavakat formált, de nem hallottam belőle semmit. Ösztönösen megrázom a fejem, minek következtében a fülem kidugul, és végre hallhatom megmentőm hangját.

-Azt kérdeztem, jól vagy? Kapsz rendesen levegőt? – olyan közel van az arca, hogy elpirulok és elönt a forróság, annak ellenére, hogy a ruhám teljesen átázott és hidegen tapadt a testemre. Bólogatok, és Jin kissé elhúzódik, de még mindig a fejem mellett támaszkodik és aggódon néz végig arcomon.

A látóterembe egy újabb arc nyomakodik be, ezzel Jin-t eltolva előlem. Szeretném még a pillantását fogva tartani, de az új jövevény szinte követeli magának a figyelmet.

-Hee Yeon, jól vagy? Hívjunk mentőt? – majd a hátam mögé nyúlva magához ölel. Taehyung erősen szorít magához, én pedig automatikusan az egyik kezemmel a hátát kezdem simogatni nyugtatóan. Majdnem én fulladtam meg, de őt vigasztalom.

-TaeTae, nyugi. Minden rendben van. Egyben vagyok. - elenged, kicsit eltol magától és könnyes szemekkel rám néz.

-Azt hittem, hogy...hogy...el foglak, vagyis mi elfogunk veszíteni. – teljesen magán kívül van. Ő jobban megijedt, mint én.

Egy halk torok köszörülést hallok, és letérdel elém Jung Kook. Fejét lehajtja, kezeit tenyérnél összerakja, mint aki imádkozni kezd.

-Hee Yeo Noona. Kérlek, bocsáss meg. Ha tudtam volna, nem doblak a vízbe. Illetve nem is, bocsáss meg, hogy hülye voltam és a vízbe dobtalak. Figyelembe kellett volna vennem, hogy lány vagy, és tiszteletlenül bántam veled. Kérlek, bocsáss meg. – kezemet a felkarjára teszem és kicsit megszorítom.

- Kookie. Minden rendben van. Legközelebb figyelmesebb leszel, oké? Nem bánom a csínyeket. Most már tudjátok, hogy nem tudok úszni, így következő alkalommal nem fogjátok csinálni. Megbocsátok. – és hogy megerősítsem szavaimat, végig simítok karján, ami ifjú korához képest hihetetlenül izmos. Rám emeli szégyenlősen szemeit, és amint látja, hogy mosolygok, és nincs komolyabb bajom, halványan elmosolyodik.

Hideg, nedves ruhám kényelmetlenül tapad rám, és ez a fiúknak is feltűnik. Nam Joon leveszi a pulóverét és rám teríti, melyet én egy hálás pillantással köszönök meg. Be akarok menni a szobámba, levenni a hideg ruhadarabokat és egy forró fürdőt venni. Egy kéz jelenik meg előttem, amit készségesen elfogadok és felállok. De sajnos a sérült bokámba fájdalom nyíllal, így megbicsaklik és én újra a földön kötök ki.

Az előbbi kéz tulajdonosa Jimin volt, aki most nem a kezét nyútja felém, hanem háttal leguggol elém.

-Mássz fel, felviszlek a szobádba. – fejét kissé hátra fordítva adja ki az utasítást. Nem akarok a hátán utazni, a saját lábamon akarok felmenni. Már így is teljesen megszégyenültem, hisz azt gondolhatják rólam, hogy milyen gyenge szerencsétlen nő vagyok.

Félénken Jin-re nézek, majd Jimin hátára és most már minden mindegy vállrándítással összekulcsolom kezeimet a fiú nyakánál. Két kezével hátra nyúl és a combjaimnál megtartva felegyenesedik. Kellemesen meleg a háta, minek hatására az arcomat is odaszorítom. Mint egy öt éves kislány, akit az apja cipel, úgy csimpaszkodok belé és szívom magamba férfias erejét. Meglepően erős, hisz gond nélkül cipel végig a hatalmas nappalin, majd a lépcsőn felfele egészen a szobámig.