- Noona, jobban vagy? - szóval ő már tudja, hogy fiatalabb.
Kérdezés nélkül leül mellém az ágy szélére. Válla hozzáér a vállamhoz. Zavar a közvetlensége, hisz egyáltalán nem ismerem. Próbálok nem túl feltűnően arrébb csusszanni, de megakadályoz ben...
Teljesen leizzadva riadtam fel a kanapén fekve a sötétben. Rettegtem egyedül ebben a hatalmas házban. Kezembe kapva a telefont, ellenőriztem, hogy esetleg valaki visszaírt, de továbbra is üres volt az értesítés.
A fejemet a párnára hajtva épp visszaaludni készültem, amikor a nappali hirtelen kivilágosodik és hangok szűrődnek a bejárat felől. Cipők koppanása, majd papucsok csoszogása hallható.
Azonnal kiugrom alkalmi alvóhelyemről és a hangok irányába futok.
A sarkon befordulva hét vidám szempárra találom magam szemben. Gondtalanul nevetgélnek és magyaráznak egymásnak.
Egyben vannak. Élnek és egyiken se látok egy karcolást sem.
Félelmet, harag váltja pillanatok alatt.
-Árulja már el nekem valaki, hogy mi faszért van nektek telefonotok, ha ki van kapcsolva, vagy a hívófél baszik felvenni? – kiáltok rájuk üdvözlés helyett és mutatóujjammal végig mutatok a díszes társaságon, majd csípőmre teszem a kezem és szigorúan nézek rájuk, ahogy Nagyim tette minden alkalommal, ha kimaradtam éjszakára.
Hála az égnek, hogy nincs semmi bajuk.
-Te! - mutatok most a leaderre. - te vagy főnök, miért van kikapcsolva a telefonod? Azt mondtad, bármikor hívhatlak, ha baj van. De nem vetted fel.
Itt eltörik a mécses nálam. A több órás aggódás, a rémálmok, és az, hogy mindennek ellenére épségben itthon vannak, könnyek formájában törnek ki belőlem.
Döbbentem állnak velem szembe, egyik sem mozdul. Én meg csak lehajtott fejjel sírok előttük.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Egy pár rózsaszín papucs jelenik meg elhomályosult látásom előtt, majd két kéz nehezedik a vállamra. Felemelve a fejemet, Jin-nel találom szembe magamat. Tekintette bocsánatkérő és biztató is. Meleg barna szemei az arcomat vizsgálja, majd egyik keze hüvelykujjával letörli könnyeimet.
-Ne haragudj Hee Yeon. Nem voltak nálunk a telefonok, ezért nem válaszolt senki a hívásodra. De megígérhetem, hogy többet nem fordul elő. – mézesen csordogáló hangja gyógyír a lelkemnek. Óvatos ölélésbe húzza az egész napos takarítástól megfáradt, meggyötört testemet és vigasztalón simogatni kezdi hátamat. Belebújok a hatalmas karokba, és elveszek a mámorító érzésben. Úgy érzem, otthon vagyok. Olyan természetes, ahogy tart karjai közt, mintha mindig is ezt kellene tennie. Finom illata teljesen elkábít, és érzem, hogy minden feszültség kiszáll belőlem.
Hangos gyomorkorgásra ébredek. Kezemet a hasamra teszem és simogatni kezdem. Ezt a belső szervem nem díjazza, ezért még hangosabb morgásba kezd, ezzel minden álmosságot kikergetve a szememből.
-Jól van, mindjárt adok neked valamit. – mondom bosszúsan hasamnak.
Mivel még korán van, és a fiúk kaptak egy szabadnapot, így bízva abban, hogy még alszanak, pizsamában indulok le a konyhába. Azért a biztonság kedvéért felveszek egy melltartót, ha mégis valamelyik korán kelő lenne.
