A Házvezetőnő (SZÜNETEL)

Beszéljünk

Vesztettem. 

Szándékosan. 

Igaz Jin mindent megtett, hogy mi kerüljünk ki győztesen, de nekem még tervem van vele az este folyamán, és csak úgy tudom véghezvinni, ha veszítünk.

A vesztesek büntetése, hogy ők főznek. Így esélye nem volt leküldeni maga mellől, hisz együtt kellett készítenünk a vacsorát.

Nedves hajamat kontyba fogva, visszaveszem a nyári ruhát. Fürdőruhám a grill mellett úgyis megszárad, így annak a cseréjével nem foglalkozom. Jin sem öltözik át, csak egy kisebb lepedőt terített hátára és úgy álltunk neki a főzésnek. Annak ellenére, hogy az utóbbi órákban mindent megtett, hogy távolságot tartsunk, mégis összeszokott párosként sikerül dolgoznunk.

Már sötétben fejezzük be a grillezést, a kertet a külső lámpák fénye világítja ki és a hangulat sokat oldottabb mindenki közt.

- Gyerekek, ésszel az alkohollal, nem akarok megint bajt. – néz szigorúan Si-Hyuk bácsik Kookra, aki ijedten rám néz. Egy bocsit formálok meg a számmal hangtalanul és folytatom tovább az ételek tálalását.

Szűkösen férünk csak az asztalhoz, hisz a legutóbbi alkalommal három emberrel kevesebben voltunk, de még így összepréselődve is boldogan falatozunk.

Jimin mellém akar ülni, de Si-Hyuk bácsi megérezhette, hogy kerülöm, így beelőzve, Ő ül le jobb oldalamra, mivel az asztal szélén foglaltam helyet. Velem szemben szintén az asztal szélén, Jin ül a legnagyobb örömömre. Így feltűnés nélkül nézhetem őt egész este.

Az elmúlt hónapokban nagyon hiányzott kedvessége és a félreérthető helyzeteink. Folyamatosan arra az apró csókra vágytam, amit még az ideköltözésem után nem sokkal kaptam tőle. Sőt, nem csak egy apró szájra puszira vágytam, hanem hogy szorosan öleljen és addig csókoljon, míg el nem veszek teljesen. Hogy mikor történt, hogy megszerettem? Talán, amikor először megláttam. Tudat alatt, mindig kerestem a társaságát, még akkor is, ha ő közben folyamatosan került. Minden pillantását elraktároztam az agyamban és éjszakánkét ezekre emlékezve aludtam el. Tanácstalan vagyok, hisz az elején úgy tűnt, közeledni próbál, de valami történhetett, mert egyszer csak eltaszított magától.

Félve pillantok fel a tányéromból és összekapcsolódik a tekintettünk. – kérlek, ne fordulj el tőlem. Szükségem van a pillantásodra. – könyörgöm magamban és remélem, meghallja. Nagy barna szemeit az enyéimbe mélyeszti. Csak egymást nézzük, kizárva mindent és mindenkit. A világ megszűnik körülöttünk és csak mi ketten létezünk, nincs más, csak Ő és én.

- Hahó! – lengeti meg Hobi kezeit Jin arca előtt, ezzel elűzve azt a parányi boldogságot, amit éreztem. Kelletlenül folytatom tovább az evést, és a Bácsi felé fordulok.

- Hee Yeon. Tudnom kellene valamiről? – kérdi suttogva.

- Mire gondolsz? – játszom a hülyét, de közben belülről remegek az idegességtől, hogy lebuktam.

- Vacsora után beszéljünk. – közli röviden. Az él a hangjában, nem sok jót ígér.

- Mégis mióta tart ez közted, Jin és Jimin közt? – kérdi Si-Hyuk, kicsit félre vonulva a kissé kapatos társaságtól. Értetlenül meredek rá, nem értem, hogy Jimin hogyan kerül a képbe.

- Jimin? Hogy jön most ő ide?

- Yeon, nem vetted észre? – néz rám felhúzott szemöldökkel. – Jimin-nek tetszel.

- Hogy mi? Az lehetetlen. Neki már tetszik egy lány. Aki idősebb mint ő... - kezemet a szám elé teszem, és most esik le minden, amit eddig mondott nekem.