A Házvezetőnő (SZÜNETEL)

Jin

Jin Pov

Kicsit több mint egy évvel ezelőtt....

Hoesok igazi hajcsár. Ha nem az edző teremben vagy a tánc stúdióban éli ki ördögi vágyait rajtunk, akkor a szabadidőnkben, amikor együtt vagyunk, ad nekünk különböző feladatokat. Most például azt találta ki, hogy a havi megbeszélésre, amit mindig Pd-nimnél tartunk, gyalog menjünk fel az emeletre. És az érveivel senki nem mer vitatkozni. Erősíti a lábat, a feneket és tüdőnket. Mindig, ha kitalál valami őrültséget, ami elsőre senkinek nem tetszik, nagyon jó érveket tudod felhozni amellett miért is kellene rá hallgatnunk. Így, mint minden alkalommal, szánkat húzogatva, de engedelmesen indultunk fel a harmincadik emeletre.

Hosszú lábamimnak köszönhetően, és annak, hogy már fél éve elkezdtem bokszolni, én mentem legelöl, többieket pedig minimum egy emelettel mögöttem.

Amint kiléptem a lépcsőházból muszáj voltam megtámasztani a hátamat a falnak, hogy levegőt tudjak venni. Sikerült olyan gyorsan felérnem, hogy úgy érzetem magam, mintha most lennék túl egy 2 órás koncerten. Patakokban folyt rólam az izzadság a légzésem szabálytalan volt és szapora. Mélyeket lélegezve próbáltam a szívverésemet normalizálni, amikor megláttam a lányt. Pd-nim lakásából lépett ki, mielőtt becsukta volna az ajtót még visszaszólt.

-Jövő héten találkozunk MicRobi. Addig is szorgalmasan dolgozz a bácsinak. – majd becsukta maga mögött az ajtót. Egy apró hátizsák volt nála csupán, amit mind a két vállára felvett, majd felnyúlt a kontyához és kiengedte hosszú fekete haját. Kezével beletúrt, hogy kicsit fellazítsa a hajtöveit, majd dúdolva megindult a lift felé, azaz az irányomba. Bár a légzésem már szabályos volt, mégis úgy éreztem, hogy bent ragadt egy kis levegő a tüdőmbe. Ez lenne Pd-nim új házvezetője? Olyan gyönyörű és fiatal. Azt hittem egy nyugdíjas nénike takarít majd nála.

Ahogy elsétált mellettem, egy pillanatra egymásra néztünk.

És én elfelejtettem levegőt venni.

Szemeivel kissé csodálkozva végig mért, majd egy apró fejbiccentés után tovább sétált és megnyomta a lift hívó gombját. Én továbbra is csak őt figyeltem, ahogy egyenes tartással áll és apró ujjaival dobol a combján. Egy sötétkék egyszerű pólót viselt, aminek az elején az egyik kedvenc állatom, egy alpaka volt. Hosszú lábait egy térdig érő farmerba bújtatta, és egy piros Convers cipőt viselt.

Ahogy csilingelve megérkezett a lift és kinyíltak az ajtajai habozás nélkül beszállt. Mielőtt elindult volna hirtelen megjelent a feje az ajtóban és rám nézett.

-Jól vagy? Elég sápadtan tűnsz. Hívjak valakit? – még a hangja is gyönyörű. Próbáltam összeszedni magamat egy kis torokköszörüléssel, de csak addig jutottam, hogy felnevettem és megráztam a fejemet. Furán nézett rám, amolyan, ennek sincs ki a négy kereke nézéssel.

-Ha nem, akkor nem. Szia! – visszahúzta a fejét a liftbe, ami el is indult lefele. Ahogy az ajtók becsukódtak, én abban a pillanatban csúsztam le a fal mentén a földre és engedtem ki az összes levegőt a tüdőmből. Kezemet a szívemre tettem és próbáltam magamhoz térni a sokkból.

Ez a lány...te...jó...ég!

Attól a naptól kezdve csak rá tudtam gondolni. Még egy párszor sikerült látnom, ahogy elhagyja vagy Bang Pd-nim lakását, vagy a földszinten, ahogy kisétál az épületből. Mivel csak én láttam őt, kezdtem azt hinni, hogy nem is létezik, hogy akkor ott a folyosón csak a szemem káprázott, hisz hiába meséltem a fiúknak róla, nem hitték el nekem, hogy egy angyalt láttam.

És ha még az a pár pillanat nem lett volna elég szegény gyenge szívemnek, minden alkalommal, amikor Pd-nim lakásában voltunk, elállt a szavam is. Hisz, nem csak tökéletes tisztaságot hagyott maga után, de főzőt is, amit el kell ismernem még az én főztömnél is jobb volt.