A Házvezetőnő (SZÜNETEL)

Az első munka

A nevem Park Hee Yeon. Egy olyan városban élek, ami soha nem alszik. Itt mindig tele vannak az utcák, az emberek későig dolgoznak, majd, ha végeztek, mennek szórakozni. Ritkán vannak otthon. Ha a lakásukban is tartózkodnak, azt is csak azért teszik, hogy aludjanak.

Én annál többet tartózkodok otthon. Vagyis mások otthonában. Ugyanis házvezetőnő vagyok.

Hogyan lett egy egyetemet végzett belső építész házvezetőnő? Nagyon egyszerű. De kezdjük az elején.

Az egyetem után, 1 évig próbáltam elhelyezkedni a szakmámban, de mivel pályakezdő vagyok, senki nem alkalmazott. Szakmámat tekintve belsőépítész lennék, de a gyakorlatomat nem egy nagy, híres cégnél végeztem, így mikor egy-egy interjún szóba került hol voltam gyakorlaton, csak szánakozó pillantásokat kaptam válaszul, visszahívást, esélyt sose.

Mivel nem akartam tovább szüleimen élősködni, így részmunkaidős munkákat kezdtem el vállalni. Kisboltban árufeltöltő, pénztáros, majd kávézókban barrista, éttermekben pincérnő voltam. Előfordult, hogy egyszerre 3 munkám is volt, így tudtam egy kis pénzt félre tenni, és egy kis garzont bérelni magamnak.

Már 3 éve éltem, napról napra, munkáról munkára, amikor a Nagymamám, egy családi ebéd alkalmával félre hívott.

- Yeon, meddig akarsz még így élni? Látom rajtad, hogy nem vagy boldog.

- Nagyikám, ne aggódj folyamatosan miattam. Megleszek így. Rendszeresen járok interjúkra. Egyszer eljön a szerencsém, nem? – küldtem felé egy bizakodó mosolyt. Valóban jártam interjúkra, csak nem annyira rendszeresen, ahogy ő azt gondolhatta.

Kétkedve nézett rám szemeivel, és szorosan fogta ráncos kezeivel az enyéimet. Gyerekkori szobámban ültünk. Ahogy körbe néztem, a gondtalan, boldog gyerekkorom nézett vissza rám. Lehet, hogy nem vagyok most teljesen boldog, de egyszer eljön az én időm, és tudom, hogy akkor többet nem kell látom, idősebb felmenőbb szemeiben az aggódást.

A fehér falakat 10-15 évvel ezelőtti fiú és lány bandák poszterei, képei díszítették. A könyves polcokon különböző díjjak és oklevelek porosodtak és sárgultak meg. A tükrömön még mindig ott voltak barátaimmal készült közös, bolondos fényképek, sarkán még mindig ott lógtak a nyakláncok, karkötők és rájuk aggatva tucat számra a színesebnél színesebb fülbevallók. Költözéskor a ruhákon és pár könyven kívül nem vittem el semmit. Túl kicsit volt a lakásom, hogy minden elférjen.

- Yeon, nem gondolkodtál még azon, hogy valami olyat csinálj, amit közelebb van a belsőépítészethez?

- Mire gondolsz Nagyi? – szakítottam el tekintettem a gyerekkoromról és néztem szembe a legnagyobb bizalmasommal.

- Házvezetőnő. Tudom, hogy nem ezt tanultad, de magad oszthatnád be az idődet és a rendrakás közben csinosíttathatod mások lakásait.

- Nem is tudom, Nagyi, hisz, a házvezetők nagyon sok mindent csinálnak, a lakás szépítése mellett mosnak, főznek, esetleg kertészkednek. Nem hiszem, hogy ezt tudnám csinálni. – bizonytalanodtam el.

- Yeon, próbáld meg. Veszteni valód nincs. És te szabod meg, hogy milyen munkáért mennyit kérsz. Van is egy barátnőm, akinek a fia nagyon sokat van távol az otthonától, és szinte csak aludni jár haza. Befolyásos, így, ha jól csinálod a dolgodat, kaphatsz tőle további ajánlásokat. Talán még közelebb kerülsz az áhított munkához. – lelkesedett. Szerintem, ő már tudja, hogy meg fogom próbálni. Mindent előbb tudott, mint én.

- Ugye nem akarsz összehozni valami vén fószerral? – gyanúsítom meg, és összeráncolt homlokkal nézek vele farkasszemet. – Nagyi, csak 25 éves vagyok, nem akarok még férjhez menni. Találok magamnak valakit, ha itt az ideje.

- Nyugi, nyugi! Eszembe sincs. Si-Hyuk 44 éves, és nem akarok én neked rosszat. – nevet fel. – Tényleg segíteni szeretnék. És Si-Hyuk egy nagyon rendes ember, biztos vagyok benne, hogy referencia nélkül is azonnal kezdhetsz nála. Kisfiú kora óta ismerem, ad a szavamra.

Nem tudtam eldönteni, mit tegyek. Abban igaz volt, hogy távol vagyok attól, hogy boldog legyek. Keveset mosolyogtam, még többet dolgoztam. A barátaimra alig maradt időm, és fiú az életemben is nagyon rég volt már. Valamikor az egyetem alatt randiztam utoljára. Ha én szabhatnám meg, mikor és kinek dolgozok, talán több szabadidőm lenne, és még a szakmámban is elhelyezkedhetnék.

- Rendben Nagyi, hívd fel ezt a barátodat és beszéljünk meg egy találkozót. De mielőtt mindenre igent mondanék, meg kell ismernem, csak utána vállalom.

Pár nappal később találkoztunk Si-Hyukkal egy kávézóban. Már első pillantásra szimpatikus volt, a középkorú férfi. Szigorú arcát sok mosollyal enyhítette, ilyenkor az óriási orra karikatúraszerűen még nagyobbnak tűnt.

Bemutatkozáskor hatalmas meleg mancsaiba fogta a kezemet és bátorítóan szorongatta miközben szélesen mosolygott.

- Hee Yeon, örülök, hogy ismét látlak. Úgy kilenc éves lehettél, amikor utoljára találkoztunk. Azóta sajnos nem volt időm és lehetőségem menni hozzátok. Édesapád és édesanyád jól vannak? Tudod, mi hosszú évek óta barátok vagyunk. Gyakorlatilag együtt nőtünk fel. – özönlöttek el a nem várt információk. Akárhogy kutakodtam az emlékeimben, nem tudtam felfedezni bennük ezt az óriást.

- Köszönöm, jól vannak. Lassan készülnek a nyugdíjas évekre. – bólintottam, majd helyet foglaltam az egyik székben.

- Park nagymama. De rég láttam már. Úgy örülök, hogy egészséges! – vonta egy hatalmas ölelésbe Nagymamámat.

Ő boldogan ölelte vissza a magas férfit. Mint egy kamasz, úgy bújt bele az ölelésbe.

- Si-Hyuk, én is örülök, hogy látlak. Anyukád sokat mesélt rólad. Folyamatosan cikkeket, meg híreket osztogat meg velem a közösségi oldalakon.

Hát igen, a nagymamám igazán modern. Sok barátjával így tartja a kapcsolatot napi szinten. Sőt, még az én barátaimmal is többet beszél, mint én.

Miután kibontakoztak az ölelésből, Nagyim mellém ült, Si-Hyuk pedig velünk szemben foglalt helyet. A kávék kikérése után rögtön a tárgyra tértünk.

- Si-Hyuk, azt hallottam, hogy házvezetőre van szükséged. Szeretném ajánlani az unokámat. Belső építészetet tanult, így van szép érzéke, és szereti a rendet. – hazudott. Nem is szeretem a rendet. És ezt Ő pontosan tudja. – Magánvállalkozóként, te lehetnél az első ügyfele. Mivel te sokat vagy az irodádban és külföldön, így mindig tiszta lakásra térhetsz haza.

- Park nagymama, nagyon köszönöm az ajánlást. Valóban sokat dolgozom, és a lakásomra ráférne időnként egy női kéz. Hee Yeon, te, mint gondolsz? Elvállalod, hogy heti egyszer kicsinosítgatod a lakásomat? – intézte felém az utolsó két mondatát.

- Ha Önnek megfelelő Uram, akkor természetesen vállalom. – emeltem tekintettemet az Ő meleg barna szemeibe.

- Ne hívj Uramnak, az olyan személytelen. És bár lehet, nem emlékszel rám, de kicsiként Si-Hyuk bácsinak hívtál. Kérlek, hívj továbbra is így.

Kicsit elpirultam, hogy lebuktam, de gyorsan bólogattam párat.

Kávénk megérkezése után megbeszéltük a részleteket, hogy mikor kell mennem, mint kell csinálnom pontosan és mennyit lesz alkalmanként a fizetségem.

Megállapodásunk szerint, heti egyszer, péntekenként kellett hozzá mennem. A takarítás mellett meghagyta az is, hogy ha van valami átalakítási ötletem, nyugodtan mondjam el neki, és minden szükségeset eszközt biztosítani fog nekem. Feladataim közé tartozott még a főzés is. Kérésére a hétvégére kellett neki előre főznöm.

Elmondta azt is, hogy havonta szokott egy kis összejövetelt tartani a munkatársaival, és ilyenkor a nasikat és az innivalókat is nekem kell beszereznem. Itt külön felhívta a figyelmemet, hogy legkésőbb este 7-ig el kell hagynom a lakását. Magyarázatott nem adott, én meg nem kíváncsiskodtam.

Álmaimban nem gondoltam volna, hogy egy nap alatt egy heti béremet fogja majd fizetni nekem. Ennek köszönhetően, felmondtam a részmunkaidős állásaimban és elkezdtem olyan családokat keresni, akik házvezetőnőket kerestek, heti egy-két alkalomra.

Így kezdődött házvezetőnői pályafutásom.