A Házvezetőnő (SZÜNETEL)

Elmenni

- Hyung! Ezt mondhatod komolyan? De hát te is szereted Yeon-t!

Ki akartam lépni a fal takarásából, hogy kérdőre vonhassam én is Jin-t. Már ép hangosan megszólítanám őket, amikor a szembe álló Suga egy apró fejrázással jelezi, hogy ne tegyem. Csak forduljak meg és menjek vissza, ahol eddig voltam.

Hátrálni kezdek, és közben folyamatosan Jin hátát figyelem. Tartásából látszik, hogy küzd magával. Vállait teljesen leereszti és háta szinte kérdőjelként görbül. Szívem szerint oda futnék hozzá és hátulról megölelném, hogy vígaszt nyújtsak neki. Hogy elmondhassam neki, én is szeretem és nincs miért aggódia. De erőt veszek magamon és ismét a fal mögül hallgatom a beszélgetést.

- Suga, te is tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű. Nem akarom, hogy tönkre menjen a barátságunk Jimin-nel. A csapatnak nem tesz jót, ha a tagok közt nézeteltérés van.

- Istenem! - fújja ki a levegő YoonGi hangosan. Szinte látom, hogy a szemét a magasba emeli és csípőre tett kézzel, egy lábon állva ép arra készül, hogy kiossza az idősebbet. - Jin! Ez most komoly? Mindenki annyira hülye itt. Mikor fogjátok fel, hogy a csapatot, a bandát nem lehet mindig mindenre kifogásként használni. Mindig ezzel jöttök, hogy a csapat, a barátság, a rajongók. Szed össze magad és légy férfi! Ne keresd a kifogásokat. Ha szereted azt a lányt, és ő is téged, akkor a francba is csapattal. Lesz egy ideig feszültség, aztán mindenki megbékél. Majdnem egy évtizede vagyunk összezárva. Ez már túl van a barátságon vagy a bandán. Család vagyunk! És a családban nincs örök harag. És szerintem Jimin esetében ez csak egy fellángolás. Bár már túl van a hormon túltengéses időszakon, mégiscsak 24 éves. Évek óta most van közelünkben egy lány ilyen huzamosabb ideig. Csak félre érti a teste jelzéseit...

- Honnan veszed, hogy nálam nem ez van? Hogy csak a hormonjaim játszanak velem? - vág a szavába.

- Mert te képes vagy inkább magad kínozni a barátság miatt címszóval. Jin, láttam, hogy nézel rá az első perctől kezdve. Sőt, nem is! Emlékszel, hogy te már akkor is oda voltál érte, mielőtt még hivatalosan is találkoztunk volna vele?

Mi van?

- Emlékszem...És pont ezért, kérlek. Ne zavarj össze. Én majd eldöntöm mi jó nekem. – hangjából érződik a csalódottság.

Hallom, ahogy kisétál a nappaliból és dühösen maga után csapja a kertre vezető ajtót. Kipillantok ismét a fal takarásából és szememmel Suga-t keresem. Lehajtott fejjel vizsgálja a lábujjait és közben ökölbe szorított kézzel ütögeti a combjait.

Félve elé lépek és karba tett kézzel várom a magyarázatát.

- Hallgatlak Cukorka. Most szépen mindent elmesélsz nekem az elejétől kezdve. Mert az előbbi beszélgetésből sok mindent nem értettem, és nem azért mert hülye lennék, hanem mert tényleg fogalmam sincs mi történik itt körülöttem. Főleg azt nem, hogy ez már azelőtt kezdődött, hogy egyáltalán tudtam a létezésetekről.

- Ne hívj Cukorkának - válaszolja sértődötten.

- Ennyi a hozzáfűzni valód, ha? – bökőm meg ujjammal mellkasát. Kicsit hátra dől, de nem veszíti el az egyensúlyát.

- Csak ennyi? Hogy ne hívjalak Cukorkának? Cukorka! Cukorka, gyerünk édes Cukorka, mesélj nekem valami édes történetet. De olyan édes legyen, mint a legfinomabb cukorka a világon. Hallod Cukorka??- minden egyes szónál újra és újra megbökőm, és minden egyes bökéssel csak a dühöm nő, míg ő csak előre hátra dülöngél és nem mond semmit. Látom a dühöt a szemében, hogy legszívesebb felpofozna a szemtelenségemért, de lányt nem fog megütni. Ez még jobban feldühít engem. Hogy mer lebecsmérelni azért meg lány vagyok!