A Házvezetőnő (SZÜNETEL)

Látogatók

Késő délután ébredek egy fehér, tágas kórházi szobában. A lemenő nap fénye vörösen süt a szemembe. Hunyorogva nézek körbe és a mellettem lévő székben Jin-t vélem felfedezni. Feje az ágyam szélén pihen, miközben egyik szabad kezemet fogva alszik. Kicsit közelebb helyezkedek hozzá, vigyázva, hogy kezemet nem mozdítsam és gyönyörű arcát kezdem el vizsgálni. Szép szabályos vonásai egyszerre kisfiúsak és mégis férfiasak. Pillái megrezzenek, ahogy valószínűleg álmodik és kisebb árnyékot vet az arcára. Szája, ahogy féloldalasan fekszik kicsit csücsörít, de megtartja finom vonalát. Nincs szívem felébreszteni, de szükségem van a kezemre, mert teljesen kiszáradt a torkom és inni szeretnék. Szabad kezemmel vállát megérintve ébresztgetni kezdem.

- Jin, ébresztő. – rázom meg a vállát.

- Ébren vagyok! – emelkedik meg hirtelen. Megrázza a fejét, hogy kimenjen minden álom a szeméből, közben a haja homlokára hullik. Arca azon fele, amin aludt piros, míg a másik fele fehér, így elég mókásan fest ki.

- Hee Yeon, mióta vagy ébren. – kérdi, mire felfogja, hol is van.

- Most keltem. Csak azért ébresztettelek fel, mert szükségem van a kezemre, szomjas vagyok. – válaszolok mosolyogva, de karcos hangom, ezzel is bizonyítva, hogy  azonnal folyadékra van szükségem.

Az éjjeli szekrényről leveszi az oda készített poharat, megtölti vízzel és felém nyújtja. Hálásan nézek rá, és megpróbálok kicsit feljebb csúszni az ágyon, hogy inni tudjak, de fájdalom hasít a mellkasomba és a fejembe egyszerre. Sziszegve azonnal visszafekszem.

- Várj, segítek. – leteszi a poharat, majd a hátam alá nyúlva óvatosan megemel, feljebb húz. Így is fáj, de közelsége és az illata annyira elbódít, hogy nem törődöm a fejem lüktetésével. Ahogy felülök kihúzza kezét a hátam mögül, de nem egyenesedik ki azonnal. Arcát arcom felé fordítja és így folytatja tovább a társalgást.

- Fáj?

- Nem, vagyis kicsit. – dadogom. Ha ilyen közel van hozzám, megszűnik minden, még a fájdalom is, és csak rózsaszín köd vesz körbe. Mosolyogva feláll és ismét felém nyújtja a pohár vizet. Mintha napok óta nem ittam volna, szinte egy kortyra lehúzom poharam tartalmát és kérek még egyet.

Három pohár víz után bejön egy fehér köpenyes negyvenes éveiben járó orvos.

- Látom, magához tért Park Hee Yeon kisasszony. – néz rám barátságosan. - Barátját már tájékoztattuk, de Önnek is elmondom, hogy szerencsére semmi komolyabb maradandó sérülése sincs. A fején hátul van egy nagyobb púp, de pár nap alatt lemegy a duzzanat csak jeggelni kell. A szája felrepedt, de azt is szerencsére gyorsan lekezeltük, és bal oldalt egy bordája megrepedt. Holnap reggelig bent kell maradnia, de utána természetesen hazamehet. A héten mindenképp pihenjen sokat, ne mozogjon. Jövő héten kedden várom vissza kontrollra.

Egy bólintással jelezem, hogy megértettem amit mond. Egy utolsó mosolyt küld felém, majd kettesben hagy minket Jin-nel.

Kínos csend telepedet közénk. Érezem rajta, hogy megváltozott valami benne, amíg az orvos bent volt és felsorolta sérüléseimet. Tétován ránézek és arca nagyon komolynak tűnt. Valamit nem mondott el.

- Jin, látom, hogy valami van, mond el. – kérem finoman.

- A Bighit IT-sai rögtön észre vették a kiposztolt képet és értesítettek minket. Szerencsére nem voltunk messze, így visszafordultunk, hogy ne legyen komolyabb bajod. De elkéstünk.

- Nem Jin, nem késtettek. Ép időben ott voltál, hogy ismét megments. - már megint. Megjegyzésemre nem reagálva folytatja.

- Azonnal leszedték az oldalról, de elég sokan megosztották már. Folyamatosan törlik, de teljesen nem tudják eltüntetni. Ami egyszer felkerül, az örökre fent marad. A jó hír, hogy a személyazonosságodra nem derült fény és a média is csak annyit tud, hogy betörtek hozzánk.