Halandóság /Loki Laufeyson ff./

4.

Az órám megcsörrent, mire morcosan csaptam rá, ezzel elhallgattatva. Lassan felültem az ágyban és azon gondolkodtam, hogy a tegnapi csak álom lett volna? Álló helyzetbe tornásztam magam és elindultam készülődni. Amint kiértem a szobámból, bepillantottam a nappaliba. Ekkor jöttem rá, hogy nem álom volt. Loki a kanapén feküdt, a takaró a földön hever, a párna meg a fejétől pár centivel feljebb. Nem akartam felébreszteni, olyan békésen aludt.

Halkan elkészülődtem és írtam egy kis papírt, hogy „suliba mentem, 14-kor jövök". Ma van a verseny napja ezért hamarabb hazajöhetünk, hogy legyen időnk felkészülni.

Kiléptem az ajtón és elindultam. A telefonomra pillantva vettem észre, hogy sietnem kéne, mert el fogok késni.

Épphogy beértem. Lihegve ültem le a helyemre, mire drága barátnőm, Tamara elkezdett tapsolni.

- Jé! Sikerült nem késned! Ügyes vagy! – veregette meg a vállamat, mire én csak szem forgatva előpakoltam a cuccomat.

Már a harmadik órán ültem és éreztem, hogy a szempilláim egyre nehezülnek, és a szemem lassan lecsukódik.

Egy erős ütést éreztem a könyökömnél, melynek következményeként a kezem kicsúszott a fejem alól és telibe fejeltem a padot.

- Bazd meg! – morogtam halkan Tamarának, aki már fulladozva próbálta visszafojtani a nevetését.

- Mi történt? – kérdezte a tanár a hangzavar miatt.

- Semmi! – feleltem azonnal. Mivel hátul ülök nem láthatta a jelenetet. Összehúzott szemekkel vizslatott majd vállat vont és összecsukta a könyvét. Megszólalt a csengő, a tanárnő pedig elhagyta a termet. Tamaránál ekkor szakadt el a húr. Hatalmas nevetésben tört ki. Megforgattam a szemem és egy legyintéssel lesöpörtem az asztalról a flakonját, amin most szerencsére rendesen rajta volt a kupakja, így nem ömlött ki a benne lévő víz.

- Héj! –fordult felém rázkódó vállal és könnyes szemekkel. Próbált mérges fejet vágni, de amint rám nézett rögtön elkapta a röhögőgörcs. – Látnod kellet volna a fejed! – hajolt le az üvegéért.

- Nem akarsz megfulladni a nevetésbe? – kérdeztem komoran. Én is sokszor csináltam ilyeneket, de ez csak akkor vicces mikor nem veled csinálja valaki. Azt meg végkép nem szerettem, ha így keltenek.

A többi óra rendesen telt. Bár nálunk mi a rendes? Utolsó óra a rajz volt és a tanár éppen nagyban magyarázta, hogy mikor, hogyan szokott horgászni, mire Krisztián beleordított.

- Esik a hév! – mutatott ki az ablakon, amin kinézve észre lehetett venni, hogy a hó egyre nagyobb pelyhekben kezd hullani. Mindenki felnevetett, majd Tamarának is meg kellett szólalnia.

- Az nem hév, hanem máv! – erre az emlékre még hangosabb lett a nevetés. Tavaly mikor először esett hó az évben, Petra hó helyett azt mondta, hogy máv. Ő sem tudta, honnan jött ez neki, de azóta a hó az máv. Petra egy tipikus „még a rajtam lévő ruha is több mint az eszem" lány. Nagyon közvetlen tudott lenni, ez néha már idegesítővé vált. Az egész osztályból én voltam aki, bár perverz poénok tömkelege hagyta el ajkaimat, még szűz voltam.

/ Loki szemszöge/

Éreztem, hogy csúszok lefelé. De már késő volt, lefordultam a kanapéról és egy puffanással elterültem a szőnyegen. Nyögtem egyet, majd lassan kinyitottam a szemem. A nap fénye megvilágította a szobát. Feltápászkodtam és kisétáltam a konyhába. A pulton észrevettem egy kis cetlit, vetettem rá egy pillantást, majd kinyitottam azt a hideg dobozt. Azt hiszem hűtőnek szokták hívni a midgardiak.

Miután megreggeliztem nem tudtam mit csináljak, ránéztem az órára, ami még csak 11:32 – őt mutatott. Visszasétáltam a nappaliba és összehajtogattam a takarót és a párnát ráraktam. Leülve rájöttem, hogy semmit sem tudok Noémiről. „Mi lenne ha...? Júj, ezért biztos meg fog haragudni!" Gonosz mosoly terült szét az arcomon, majd felpattantam a kanapéról és elindultam a midgardi szobájába. Egész szép kis szobája volt. A falak világosbarnák, a bútorok pedig fehérek voltak. A falakat fekete-fehér rajzolt képek díszítették. A polcok roskadásig pakolva könyvekkel, még egy másikon képek díszelegtek. Odaléptem és felemeltem az egyiket. Egy szőke kislány mosolyogva, állt egy vörös, idősebb fiú mellett. „ Ilyen volt kicsiként? Aranyos. De ki a fiú? Ő lenne a bátyja?" Visszaraktam a képet majd tovább nézelődtem. A könyvek mellet pár mappa hevert. Óvatosan kinyitottam az egyiket. „Rajzok. Mennyit rajzol ez?! De... nem is rosszak. Jé! Ez én vagyok!" Nézegettem végig a műveit. Nem egy engem ábrázolt. „Ennyire odáig van értem? Ezt még felhasználom!" Nem néztem be minden egyes fiókba, de nagyjából feltérképeztem a szobát.

Hirtelen fájdalom hasított az oldalamba. Megszűntettem a varázslatot és láthatóvá váltak a zúzódások és karcolások a testemen. A zuhanást nem úsztam meg sebek nélkül. Bementem a fürdőbe és kitisztítottam a bifröszt szilánkjai által okozott vágásokat, majd visszasétáltam a nappaliba és bekapcsoltam a tv-t. Eszembe jutott a tegnapi film. „Hogy is nyitotta meg?" Fél óra próbálkozás után sikerült megtalálnom. „Három Thor film? Még egy is sok! Mi olyan érdekes abba az idiótába?" Gondolkodásomból a hasam korgása rántott ki. Elindultam a konyhába mikor nyílt a bejárati ajtó.