Halandóság /Loki Laufeyson ff./

16.

Noémi érdeklődve figyelte mit szeretnék mondani, én viszont képtelen voltam folytatni. Ekkor szerencsémre megszólalt a telefon. Kiszabadította magát a karjaimból és elsietett a még mindig rezgő készülékkel. Vettem egy mély levegőt és lassan kifújtam. Örültem mégis bosszantott, hogy nem „sikerült" semmit mondanom.

/Noémi szemszöge/

Besiettem a szobába és felvettem a telefont.

- Szia Noémi! Lenne kedved holnap eljönni velem sétálni? – hallottam meg Kristóf hangját. Az egyik énem azonnal rávágta volna, hogy igen, még a másik tiltakozott ellene. „Kristóf nagyon jó társaság, de ha elmegyek, akkor Loki megint itthon marad egyedül. Bár ne vonzana ennyire ez az arrogáns isten! A viselkedését még most sem tudom hová tenni, hiszen egyszer kedves és olyan, mint egy szeretethiányos nagy gyerek, máskor meg hozzám se szól. A hangulatingadozásai ellenére is minden porcikám szeretne mellette lenni. Bár tudom, hogy össze fog törni, hiszen neki mindez csak játék, szórakozás. Nem érdeklem igazán..."

- Igen, persze! – feleltem, magam sem tudom miért.

- Remek! Most viszont mennem kell. Jó éjt! – hadarta el majd letette. Sóhajtva dőltem neki az ajtónak, lecsúsztam és átkaroltam a térdeim. „ Loki valószínűleg megint be fog durcizni, és nem fog hozzám szólni." Ekkor egy nem éppen istenhez méltó káromkodás hallatszott a konyhából. Felpattantam és kisiettem.

- Mi történt? – kérdeztem a bal kezét szorongató asgarditól.

- Csak megvágtam a kezem – rázta meg a fejét, hogy nem lényeges. Elővettem sebtapaszt és megfogtam a kezét, hogy megnézzem mekkora a vágás. Ahogy hideg bőre a kezemhez ért borzongás futott végig rajtam. A szívverésem felgyorsult és a levegőt is szaporábban szedtem. Leragasztottam a szerencsére nem túl nagy sebet és felnéztem az isten csillogóan zöld szemeibe. Halványan elmosolyodott, amitől úgy éreztem ott helyben elolvadok. De a pillanatnak vége szakadt.

- Ki hívott? – kérdezte vacsora közben.

- Nem fontos. – legyintettem majd a vacsora többi része csendben telt, utána pedig bementünk tv-zni.

- Mit akartál mondani vacsi előtt? – emlékeztem vissza.

- Semmit... Már magam sem tudom. – válaszolta hanyagul. Szívembe halvány csalódottság költözött. Valahol mélyen kívántam, hogy úgy érezzen, mint én, de tudtam, hogy mindez csupán ábránd.

Sóhajtottam majd elmentem fürdeni. Ahogy a jóleső meleg víz végigfolyt a testemen, próbáltam elterelni a gondolataimat Lokiról. „Talán Tamarának igaza volt?"

/Loki szemszöge/

Miután Noémi végzett én is mentem fürdeni. A vizet jó hidegre állítottam és zavaros gondolataimtól próbáltam szabadulni. Végigpörgettem magamban a Midgardon töltött idő történéseit és észre kellet vennem, hogy alig ismerek néhány embert itt. „Szívesen megismerném Noémi barátait." Ez a gondolatom azonnal elszállt, mikor a tükörbe pillantottam. A jól megszokott zöld szemeim most pirosan pislogtak vissza, fakó bőröm pedig kéken simult arccsontomra. Lehajtottam a fejem, képtelen voltam így látni magam. Szörnyetegként.

Miután visszanyertem emberi alakom, felöltöztem ésvisszamentem a szobába. A kis midgardi a kanapén elnyúlva békésen szuszogott, látványáraelmosolyodtam. Mellésétáltam és figyeltem bájos arcát, szépen ívelt szemöldökét,rózsaszín ajkait. Óvatosan végigsimítottam arcélén. Órákig tudtam volnafürkészni minden apró vonását, de a szemeim lassan nekem is kezdtek lecsukódni,így gyengéden felvettem és átvittem a saját szobájába. Leraktam az ágyra,betakartam és lágy csókot leheltem homlokára. Visszasétáltam a kanapéhoz,kikapcsoltam a tv-t és bebújtam a takaró alá. Noémi körül keringtek agondolataim, még el nem nyelt az álmok világa.