Halandóság /Loki Laufeyson ff./

26.

Az idő még mindig hűvös volt, de most nem fújt a szél és a nap is kisütött. Az asgardimnak így is könyörögni kellett, hogy felvegye a kabátot, hogy legalább a látszatot fenntartsa.

- Nem sétálgathatsz kint egy szál pólóba, akkor sem, ha jégóriás vagy. - dobbantottam a lábammal, és szigorú pillantást vetettem rá.

- Nem vagy az anyám, hogy megmond, mit tehetek és mit nem. - makacsul összefonta a kezeit a mellkasa előtt, így teljesen olyan volt, mint egy hisztis gyerek.

- Akkor nem megyek veled sétálni. - jelentettem ki, mire csak egy vállrándítás volt a válasz.

- Akkor nem megyünk. - rúgta le cipőjét és indult be a szobába, otthagyva engem bosszankodva. "Hogy lehet valaki ennyire idegesítő?!"

Felkaptam a kulcsaim és megigazítva a kabátom, kiléptem az ajtón. "Azt mondtam, hogy vele nem megyek, nem azt hogy egyedül se. Ha ő ennyire makacs, akkor maradjon."

Lassan sétálgattam, várva, hogy valamikor utánam jön, de nem tette. Kicsit fájt, hogy egy kabát miatt, nem jött velem, de ha azt várta, hogy könyörögni fogok neki, akkor csalódnia kellett.

Észre sem vettem, hogy merre megyek, már csak azt éreztem, hogy valami csúszósra sétáltam. Egy szépet taknyoltam volna, ha valaki el nem kap az utolsó pillanatban.

- Megint itt?- hallottam meg az ismerős hangot, barna szemi vidáman csillogtak.

- Nagyon úgy tűnik. - nevettem fel én is, és mellkasára csúsztatva a kezem távolabb toltam magamtól. - Köszönöm, hogy elkaptál Kristóf.

- Máskor is. - mosolyodott el és megölelt. Megérintette a kezem, de én elhúzódtam, és csendben sétáltunk a tó partján. A hó lassan olvadozott, volt ahol már csak a latyak maradt utána. - Miatta van ugye? A lakótársad miatt?- szólalt meg halkan.

- Igen. - sóhajtottam. Tekintetem a hideg tájat fürkészte. Nem akartam ránézni és ezzel ő is így volt.

- Gondoltam. Látszott, hogy féltékeny, mikor velem voltál. - a hangja szomorúan csengett. Sajnáltam, hiszen tudom mit érezhetett. És én valóban kedveltem.

- Ne beszéljünk most róla. - zártam le a témát.

- Gyere. - biccentett egy kis kávézó felé. - Meghívlak egy kávéra.

Mosolyogva bólintottam és az épület felé vettük az irányt. Én kapucsínót, még ő teát szürcsölgetve beszélgettünk tovább az egyik asztalnál.

Egy félóra múlva már ismét a hideg utcákon bóklásztunk. Megnéztem a telefonom, hátha Loki írt legalább, de csalódnom kellett.

- Jól vagy?- kérdezte Kristóf mikor észrevette a rosszkedvemet. Némán bólintottam és a még megmaradt havat rugdostam. – Noémi, ha valami baj van, nekem elmondhatod. - állított meg a karomnál fogva. Mogyoróbarna szemei bizalmat tükröztek, kezével végigsimított a karomon. Már épp szólaltam volna meg, mikor egy ismerős hangot hallottam.

- Ez csodás, de jól van. - érkezett meg őfelsége, hangja bosszús és gúnyos volt. Derekamnál fogva magához húzott, közben zöldjei fenyegetően villantak Kristófra. Közelebb hajolt, hogy megcsókoljon, de kitértem előle. Nem fogok asszisztálni a hülye féltékenységi hadjáratában. Kristófnak sem akarok még több fájdalmat okozni.

"Most mi bajod van?" Szólalt meg a hangja a fejemben.

"Szállj ki a fejemből!" Mérgesen meredtem rá, mire csak elmosolyodott. Kikászálódtam a szorításából és Kristóf felé fordultam.

- Köszönöm a kapucsínót és a sétát is. Örülök, hogy megint találkoztunk. Most viszont ideje mennem.

- Ugyan. Én is örülök. - elmosolyodott, mire megöleltem, amit azonnal viszonzott is. Hallottam Loki horkantását, de nem foglalkoztam vele. Kristóf még intett egyet, mielőtt elindult.

- Esküszöm, hogy ki fogom nyírni. - nézte a távolodó alakot a herceg.

- Ha megteszed, engem elfelejthetsz. - fenyegettem meg, mire csak szem forgatva elindult hazafelé. Nekem még nem volt kedvem hazamenni, így a másik irányba indultam.

- Úgysem tudnál róla. Balesetnek álcáznám. – mellém lépve próbált viccelődni. Legalábbis reméltem, hogy csak viccelt. Nem szóltam semmit csak a tájat figyelve mentem előre. - Mit csináltatok a kávézáson kívül?- próbált szóra bírni, de nem járt sikerrel. - Megnémultál? Amit egyébként nem bánnék. - legszívesebben felképeltem volna. - Na jó! Mi a baj?- kapta el a karom és szembefordított magával.

- Jé! Nem haltál bele, hogy felvettél egy kabátot!- mondtam túljátszott meglepettséggel. Nagy szemeket meresztett rám és még most sem rakta össze mi bajom van.

- Még mindig ezen vagy fennakadva?- forgatta meg a szemeit.

- Bevágod a durcát egy hülye kabát miatt, aztán meg idejössz és ráförmedsz egy barátomra. És miért? Mert megkérdezte, hogy jól vagyok-e?- a hangom egyre jobban emelkedett, még a végét szinte már kiabáltam. Nagy szemekkel, kisé megszeppenve figyelte a kirohanásom. Nem szólalt meg, így folytattam. - Egész délután vártam, hogy utánam jössz, de nem tetted. Kristóffal kávéztunk és beszélgettünk, ennyi. Nem bízol bennem?

Éreztem, hogy a szemeimet csípik a könnyek. Az asgardi zöldjei már aggodalmat tükröztek, eltűnt az előbbi közöny és arrogancia.

- De, bízom benned. - óvatosan tett közelebb egy lépést és átkarolva a derekamat közelebb vont magához. - Sajnálom, igazad van. De abban tévedsz, hogy nem jöttem utánad. Nagyjából tíz percig bírtam egyedül. Egy darabig csak kóvályogtam és találtam valami, ami lefoglalt egy kicsit, így csak most értelek utol. - simított végig az arcomon és homlokát az enyémhez döntötte.

- Mi foglalt le?- kérdeztem rekedten. Halványan elmosolyodott és egy gyengéd csókot lehelt a számra.

- Holnap megmutatom. Ígérem tetszeni fog. - suttogta, és arcát nyakamba akarta temetni, de megfogtam a tarkóját és ajkainkat összetapasztottam.

Még egy darabig sétálgattunk, majd szürkületkor úgy döntöttünk, ideje indulni. Jó volt végre a meleg házba érni, kissé átfagytam a kinti hidegtől.

Esti teendőinket elvégezve, a kanapéra telepedtünk, és csak csendben élveztük egymás társaságát. Fejemet az ölébe hajtottam, még ő egyik kezével a hajamat simogatta, másikkal az ujjainkat kulcsolta össze.

- Hallgatunk zenét?- néztem fel a csínytevőmre, mire csak egy bólintás volt a válasz. Mocorogni kezdett, hogy elérje a telefonomat, amin be is kapcsoltam James Bay - Us számát.

- Gyere. - állt fel a kanapéról és felém nyújtotta a kezét.

- Nem tudok táncolni. - feleltem kisé szomorúan. Megfogta a kezem és felhúzott. Átkarolta a derekam én pedig nyaka köré fontam karjaimat.

- Csak bízz bennem. Majd én vezetlek. - és lassan elkezdtünk lépkedni. A nappali kis tere pont elég volt nekünk.

Smaragd szemei boldogan csillogtak, én pedig bármit megtettem volna, hogy ez örökké így maradjon.

\Loki szemszöge\

A kis midgardim fejét a mellkasomra hajtotta és, így ringatóztunk, tovább a zene ritmusára.

- Szeretlek Loki. - suttogta lágy hangon. Mintha minden megszűnt volna abban a pillanatban. Lassan a zene is abbamaradt, de nem érdekelt. Egyedül ő létezett számomra és az, hogy a karjaimban tarthatom.

- Én is szeretlek. - nyomtam puszit a hajára. Nemsokára éreztem, hogy lassabban leszi a levegőt és az izmai is kezdenek elernyedni, így szorosabban kellett tartanom. Felkaptam menyasszonypózba, mire álmosan bújt hozzám.

- Aludj, kedvesem. - raktam le az ágyra és melléfeküdve figyeltem lágy vonásait. - Holnap hosszú napunk lesz.