Halandóság /Loki Laufeyson ff./

14.

/ Noémi szemszöge/

Reggel a nap első sugarai halványan megvilágították a szobát. Kipihenten felültem az ágyban és elsétáltam a fürdőbe. Rendbe szedtem magam és helyrehoztam a szobában uralkodó káoszt. A jókedvem és kipihentségem azonnal elillant, mikor rájöttem, hogy mennyi dolgom van ma. Mivel mostanában nem igazán volt időm, meg kedvem se - bár inkább az utóbbi - se a takarításhoz se, a rendrakáshoz, így mindent aznap kellet megcsinálnom. Ráadásul vásárolni is ideje lenne, egyrészt mer Tamarának megígértem, másrészt, mert alig volt otthon valami.

- Mi a baj? Ballábbal keltél? - szólalt meg egy hang az ajtó irányából.

- Jó reggelt Loki! - köszöntem az álmos istenségnek, aki még mindig nem fázott, ugyanis a szokásos egy szál alsóban flangált.

- Az arcod alapján, neked nem annyira jó. - felhúzott szemöldökkel fürkészte a mozdulataimat.

- Végig ott fogsz állni az ajtóban? - kérdeztem, majd látva a hezitálását intettem neki, hogy jöjjön be. Nagy nehezen, de bejött és leült az ágyra. Nem értettem, mi volt ez. A múltkori miatt csinálta volna?

- Na, mi a baj? - tette fel a kérdést rám nézve. Leültem mellé és egy hirtelen ötlettől vezérelve ráhajtottam fejemet a vállára. Éreztem, ahogy izmai megfeszültek, így inkább felálltam. Nem tudom mi ütött belém, hogy ezt tettem. Egyszerűen csak jó érzés volt.

- Csak sok ma a dolgom. Takarítanom kell, rendet rakni. - Feleltem zavartan, majd inkább a konyha felé vettem az irányt. - Mit kérsz reggelire? -kiáltottam vissza Lokinak. Pár perc múlva meg is jelent mellettem.

- A tegnapi süteményt. - leültünk reggelizni, ami nos, kínos csendben telt. Miután befejeztük a tányérokat csak beraktam a mosogatóba, hogy majd ha hazajöttem elmosom, mert a tegnap megbeszéltek alapján, nemsokára találkozóm van Tamarával.

Felvettem egy egyszerű öltözéket, majd bepakolva a táskámba, megkerestem Lokit, aki a nappaliban tanulmányozott egy könyvet.

- Loki, én most elmegyek vásárolni, ha lehet, addig maradjon egybe a ház. - utaltam ezzel a tegnap esti balul sikerült sütésre. Rám sem nézve bólintott. Igazán jól esett, hogy megint nem tudom, miért ilyen. Inkább nem is agyaltam ezen, hanem mentem a megbeszélt helyre.

/ Loki szemszöge/

„ Most megint miért ilyen?!" Hallgattam bele Noémi gondolataiba. Nem tudtam mi tévő legyek. Kezd megváltoztatni és folyamatosan érthetetlen érzelmeket táplálok iránta, amit nem akarok. Mikor a vállamra hajtotta a fejét, valami elképesztő melegség áradt szét bennem, ahogy éreztem a leheletét a bőrömön, a közelségét. Az emlékre kellemes borzongás futott át rajtam, és csak azt vettem észre, hogy mosolyogva bambulok magam elé, a midgardi meg sehol. Megráztam a fejem és lerakva a könyvet, arcomat kezeimbe temettem. „Mi tévő legyek most? Képtelen vagyok bunkó lenni vele. Az nekem fájna. Csak szeretném, ha boldog lenne. De miért?!" A kétségbeesés szélén voltam, kiborított ez az egész, vagy inkább megijesztett. „Csinálnom kell valamit, hogy eltereljem a gondolataimat!" Mivel nem volt jobb ötletem, kitaláltam, hogy megcsinálom, amiket mondott. „Nem, nem azért, hogy őt boldoggá tegyem! Pusztán, csak mert nincs jobb dolgom."

Rendet raktam és kitakarítottam, majd elmostam a reggeli tányérokat. Fél órán belül kész is voltam. „Azt hittem tovább fog tartani." Sóhajtva beültem a tv elé és elkezdtem kapcsolgatni, semmi értelmeset nem találtam, mert mindenhol, csak valami karácsonyról hadováltak. Mikor meguntam, úgy döntöttem, megnézem mi is az a karácsony. Meglepetten olvasgattam a telefonon. Nem hittem, hogy van ilyen ünnep. Szánalmat kellet volna, hogy érezzek, hiszen milyen ostoba ötlet „a szeretet ünnepe", mégis képtelen voltam rá. Miután amennyit csak lehetett megtudtam erről az eseményről. Rájöttem, hogy valószínűleg Noémi is szeretne "karácsonyozni", gondoltam kéne neki valami ajándék. „De mi? Valami személyes kéne. Lássuk csak, mit is tudok róla? Szeret olvasni főként fantasy történeteket. Szereti a hideget, a telet. Művészlélek. Okos, bájos, jószívű, nem ítélkezik elsőre, hiszen nekem is segített... Meg is van!"

Felpattantam és kirohantam, ekkor vettem észre, hogy csak egy szál alsónadrágban vagyok kint a havazó időben. Vállat vontam és figyeltem a hóesést. Kezemet feltartva egy kicsi jéggömböt, hoztam létre, amely a mágiámnak köszönhetően tükörsima lett, így látszódtak a belehullott hópelyhek. Reméltem, hogy örülni fog neki.

/ Noémi szemszöge/

Tamarával már lassan két órája jártuk a boltokat, de még most sem találtam semmi ajándékot Lokinak.

Egy újabb üzlet ajtaján sétáltunk be, de már nem is a kirakatra figyeltem csak a gondolataimba merülten követtem legjobb barátnőmet. Nem tudtam mi tévő legyek az istennel kapcsolatban. „El kéne mondanom, Tamarának, hogy egy asgardival lakom együtt."

- Hahó! Itt vagy?! - lengette meg a kezét a szemem előtt Tamara.

- Oh... Sajnálom, elbambultam. - húztam el a szám.

- Azt látom. - nevette el magát, de a szavai most is süket fülekre találtak. Ahogy Tamarát néztem, tekintetem a háta mögé terelődött. A kirakatban megpillantottam egy gyönyörű, faragott tőrt. Odarohantam és minden aprócska mintát alaposan szemügyre vettem. A markolata fekete alapon ezüst kígyóval díszített fa volt, még pengéje fényesen csillogott.

- Tökéletes! - kiáltottam fel örömömben.

- Minek ez neked? - kérdezte szemöldök felvonva barátnőm.

- Ajándékba, egy barátnak. - feleltem vidáman.

- Egy barátnak, mi?! Hogy hívják? - kíváncsiskodott.

- Tom. - vágtam rá az első nevet, ami eszembe jutott.

- Miért nem hallottam még erről a Tomról?! - mosolyodott el sejtelmesen.

- Mert... még nem régóta ismerjük egymást. - próbáltam mentegetőzni, de tudtam, hogy mind hiába. Egy olyan személynek, aki már évek óta össze akart hozni valakivel?! Lehetetlen. „Ebből már nem jövök ki jól."

- Hogy néz ki? - tette fel a kérdést, amire én nagyon nem akartam válaszolni.

- Hát... amm... - nyeltem egyet. - szép zöld szemei vannak, ébenfekete haja... - kezdtem el játszani az egyik tincsemmel.

- Szóval csak egy BARÁT, mi?! - kezdte el félreérthetetlenül húzogatni a szemöldökét.

- Ühüm... - próbáltam magamat is meggyőzni.

- Magadat becsaphatod, de engem nem! -vigyorodott el szélesen. - Te teljesen belezúgtál!

- Mi?! Nem! - éreztem, hogy az arcom egyre jobban kezdett hasonlítani egy érett paradicsomra. - Hagyjuk! Inkább folytassuk a vásárlást.

- Hát persze... - somolygott tovább. - Remélem, karácsonykor őt is elhívod! - „És megint itt tartunk!"

- Igazából... - kezdtem kissé félve. - Azon gondolkoztam, hogy nem muszáj átjönnöd. Inkább ünnepelj a családoddal! Én elleszek.

- Mi?! Te teljesen megőrültél?! - nyeltem egy kicsit mire felvont szemöldökkel elkezdett méregetni. - Miért ne menjek? Csak nem Ő is ott lesz?

- Hát... lehet. - „Félre fogja érteni."

- Oh! Te kis huncut! - nevette el magát. „Tudtam, hogy félre érti. De ez kivételesen kapóra jön." - Rendben. Legyetek kettesben. - vidult és szorosan átölelt.

Ezután már csak pár helyre mentünk be, sikeresen beszerezve mindent, így egy óra múlva már hazafelé tartottam, szerencsémre csak egy hatalmas szatyorral. Sosem voltam az a shoppingolós típus.

Egész úton rossz érzésem volt. Mintha valaki figyelt volna.