Halandóság /Loki Laufeyson ff./

19.

Hamar elfelejtettük, hogy haragszunk a másikra és nevetgélve dobáltuk egymást a puha hóból gyúrt gömbökkel. Eszembe jutott, minden emlék amit Lokival átéltem. Az első találkozás, a veszekedések és a csodás pillanatok egyaránt. Boldogan gondoltam vissza minderre. Most döbbentem csak rá igazán, hogy ő mindig mellettem volt.

Elmélkedésemből egy hógolyó újabb csapódása zökkentett ki, majd Loki nevetése közvetlenül mellettem. Hátráltam pár lépést, mire ő közelebb jött, de megcsúszott. Egyenesen rám zuhant és, így mindketten elterültünk a fehéren csillogó hóban. Loki gyorsan legördült rólam, mielőtt agyonnyomott volna. Kifulladva, mosollyal az arcunkon hevertünk egymás mellett. Mindketten a szürkülő eget kémleltük. A légzésünk lassan csillapodott, de a szívem még mindig hevesen vert. Fejemet oldalra döntöttem, hogy Lokira nézzek. Arcát a nap utolsó sugarai világították meg, szeme élénken csillogott, ajkán halvány mosoly jelent meg. Mikor észrevette, hogy figyelem, ő is felém fordult. Tekintetét mélyen enyémbe fúrta.

- Mi van veled és azzal a Kristóffal? – az utolsó szót tömény undorral ejtette ki.

- Nagyon kedves és jófej srác. – sóhajtottam. – Jól megvagyunk.

- Jól! – horkantott, majd felkelt és leporolta magát. Éreztem rajta, hogy ideges, hiába próbálta leplezni. Szemeire sötét árnyék borult.

- Mi bajod van?- emeltem fel a hangom és felálltam. - Miért érdekel, hogy Kristóffal mi van köztünk?

- Azért mert kedvellek!- kelt ki magából, íriszei fájdalmasan csillogtak. - Jobban, mint kellene. - a hangja megremegett, majd lerogyott a hóba és arcát kezeibe temette.

Én csak lesokkoltan álltam és bámultam magam elé. "Igazat mond? Különben miért borulna ki ennyire?" A gyomrom görcsbe rándult, a szívem hevesen vert és a külvilággal az oxigén is megszűnt. Az érzéseim kavarogtak, a gondolataim zsongtak.

Lassan odasétáltam és leguggoltam hozzá. Remegő kezekkel átöleltem, mire izmai megfeszültek, de hamar ellazult.

- Én is téged. - suttogtam, majd kissé ügyetlenül átölelt. Így guggoltunk a hóban, összeölelkezve.

A percek óráknak tűntek, a külvilág elcsendesült. A szél suhogása megszűnt, a nap már teljesen lement. Idilli pillanatunkat mégis a hideg szakította meg. Az izmaim kezdtek zsibbadni a hűvös levegőtől.

- Menjünk be, mielőtt megfagysz!- bontakozott ki az ölelésből Loki, mikor megérezte reszketésem. Felkeltünk és elindultunk, de mindvégig egy kérdés zavart igazán.

- Komolyan gondoltad, amit mondtál?- böktem ki, amint beértünk. Ráemeltem tekintetem, mire a lélegzetem is elállt. Bőre halványkék színt öltött, még piros tekintetével engem fürkészett. Most először láttam így. A látvány egyszerre nyűgözött le és ébresztett félelmet bennem. Bár utóbbi inkább az ismét felderengő álmom miatt.

- Igen. - fordította el tekintetét, mely lassan visszakapta smaragd színét. A folyosón lévő tükörben megpillantotta magát és már teljesen emberi alakban fordult vissza felém.

- Miért változtál vissza?- kérdeztem csalódottan.

- Mert nem akarom, hogy szörnyetegnek láss. – sütötte le újra szemeit. Odaléptem hozzá és két kezem közé fogtam az arcát.

- Senkit sem a külseje tesz szörnyeteggé, hanem a tettei. – néztem mélyen a szemébe.

- Kevés jót cselekedtem. Nem érdemlem meg a bizalmad. Nem érdemellek meg téged. – bánatos arca láttán összeszorult a szívem.

- Loki! Nem vagyunk hibátlanok, senki sem az. Vannak rossz döntéseink. De amit sosem fogok megbánni az az, hogy befogadtalak. Fontos vagy nekem. – mosolyogtam rá halványan.

- Köszönöm! Te is fontos vagy nekem! – suttogta és homlokát az enyémnek döntötte. Ajkai egyre közelebb kerültek enyéimhez. Csillogó smaragdjait enyémbe fúrta, pupillái kitágultak. A szívem, ha lehet még hevesebben kezdett dobogni, légzésem szaporább lett. Már csak pár milliméter választotta el minket, mikor elvigyorodott és hátat fordítva bement a nappaliba. Én csak döbbenten álltam, ledermedve.

- Te most szórakozol velem!? – csattantam fel és siettem utána.

- De még mennyire! – nézett rám pimaszan, majd szorosan előttem megállt. – Mond ki!

Durcisan elfordultam, mire felnevetett. Megfogta a karom és visszafordított maga felé. Kezeit derekamra csúsztatta és még jobban magához vont. Karjaimmal álkulcsoltam a nyakát és halványan rámosolyogtam.

- Csókolj meg! – alig mondtam ki, már le is csapott az ajkaimra. Lágyan simult hozzá, majd egyre jobban elmélyítette a csókunkat Beletúrtam hosszú fekete tincseibe. A gyomromban keletkezett pillangók, egyre csak repkedtek. Melegség és mérhetetlen boldogság futott át egész testemen. Az elmém kiürült, a gondolataim elszálltak és csakis Loki létezett számomra. A szeretet és kötődés, amit ez az összetört, szeretetéhes és hatalomvágyó isten iránt éreztem.