Halandóság /Loki Laufeyson ff./

20.

/Loki szemszöge/

Szuszogva váltunk szét, homlokunkat egymásnak támasztottuk. Elmerülve néztem csillogó kék íriszeit, kipirult arcát, piros ajkát. Tehetetlennek éreztem magam. Ez a lány látta azt az oldalamat, amiről csak kevesen tudtak. Látta az igazi énemet, mégsem lökött el magától, nem undorodott tőlem. Csodálat és eddig sosem érzett boldogság kerített hatalmába.

- Szeretném látni megint a jötün éned! – szólalt meg halkan a midgardi. Az én midgardim.

Bármennyire is utáltam így mutatkozni, előtte nem szégyelltem. Többé már nem. Lassan lehunytam szemeimet és éreztem, ahogy lehullik a varázslat, vele együtt minden fal, melyet a szívem köré felhúztam. Már nem volt szükség rájuk. Teljes mértékben megbíztam Noémiben és tudtam, hogy sosem árulna el.

Kinyitottam a szemem. Rubintjaimat tengerszín tekintetébe fúrtam, melyekben bámulatot és mintha némi félelmet is felfedeztem volna. „Mégis tartana tőlem?"

- Félsz tőlem? – kérdeztem, s a szívemet vasmarokkal szorította a rettegés, hogy elveszíthetem.

- Nem. – rázta meg a felét és óvatosan az arcomra simította egyik kezét. Ujjait végighúzta a barázdákon. – Ez lenyűgöző. – suttogta és leheletét látni lehetett, az általam okozott hidegben. Nem szólt, hogy fázna, de inkább visszaváltoztam, még mielőtt megfázik. Emberi alakommal együtt tért vissza a kellemes meleg idő a szobába.

- Menj! Vegyél egy forró fürdőt! Nem szeretném, ha megbetegednél. – kezdtem el lassan tolni az ajtó felé. Szerencsére nem tiltakozott.

Miután visszautasította ajánlatomat, miszerint ezer örömmel fürdök vele, leültem a nappaliba és a gondolataimba merültem. Képzeletem ismét szárnyait bontogatta és azon kaptam magam, hogy azon elmélkedem miket is csinálhatnék vele, ha elfogatta volna a fürdéssel kapcsolatos ötletemet.

Piszkos gondolataimból az ajtó nyitódása zökkentett vissza. A kis midgardim után én is elmentem megmosakodni, majd a tv előtt foglaltunk helyet és válogatni kezdtünk a filmek között.

- Noémi! – szólítottam meg félve, ugyanis nem tudtam, hogyan is kéne megkérdeznem ezt tőle. – Nem tudom itt, hogy szokott ez lenni, vagy milyen kifejezést használtok, de... - nyeltem egyet és tekintetem mélyen az övébe fúrtam. - Lennél a kedvesem?

- Mármint a barátnőd? – lepődött meg. Bólintottam, mire halványan elmosolyodott. – Igen.

Megkönnyebbülten fújtam ki az eddig visszatartott levegőt. Amíg ő elindított egy filmet, én betakartam magunkat és átkarolva a derekát közelebb vontam magamhoz. Fejét a vállamra hajtotta és figyelmesen nézte a filmet. Én csak néha pillantottam a képernyőre, többségében Noémi vonásait fürkésztem.

- Ne bámulj folyton! – fúrta bele arcát a mellkasomba kislányos zavarában. Muszáj volt felnevetnem, annyira aranyos volt. Bármennyire is hajtott a vágy, hogy még jobban zavarba hozzam, úgy döntöttem, most az egyszer megkegyelmezek neki és fékezem magam. Próbáltam a tv-re koncentrálni, ahogy kérte, még ha nehéz is volt.

Egy idő után már csak azt éreztem, hogy zsibbadni kezd a vállam. Lepillantottam a kis midgardimra, hogy szóljak neki, de mikor megláttam, hogy egyenletesen szuszog, inkább nem ébresztettem fel. Óvatosan kikapcsoltam a filmet és vigyázva az aranyosan pihegő lányra elfeküdtem a kanapén, majd fejét mellkasomra tettem és szorosan magamhoz öleltem ernyedt testét. Melegség áradt szét bennem és nem sokára engem is beszippantott az álmok világa.

Arra ébredtem fel, hogy valami csiklandozza az orromat. Álmosan kinyitottam a szemeimet, pislogtam párat, hogy kiélesedjen a látásom. A szobában félhomály uralkodott, a nap első sugarai lágyan ölelték körbe a helyiséget.

Noémi, már teljes testével rajtam feküdt és hosszú, szőke tincsei birizgálták orromat, mire tüsszentenem kellett. Hiába próbáltam visszafojtani, a hirtelen hangra felébredt a halandóm.

/Némi szemszöge/

Loki aranyos tüsszentése ébresztett. „Nem hittem, hogy ilyen cukin tüsszent." Egyik szemem lassan kinyitottam és ránéztem az alattam elnyújtózó istenre.

- Jó reggelt! – köszönt reggeli rekedt hangján. Mocorogni kezdtem és próbáltam még jobban elbújni a karjaiban, fejemet mellkasába fúrtam és mélyet szippantottam Lokis illatából. – Nem vagy éhes? – nemleges válaszként megráztam a fejem, de hasam korgása elárult. Az istenség felnevetett és a hátamat kezdte simogatni, fejét enyémre hajtotta.

Vagy negyed óráig lehettünk így, mikor a hasam ismét megszólalt. Loki óvatosan eltolt magától és felült.

- Mit kérsz reggelire? – mosolyodott el. Végignézett rajtam és nyelt egyet. Kinyújtottam a kezem, hogy húzzon fel, de nem tette. Helyette fölém hajolt és megcsókolt. Átkaroltam és még jobban magamhoz húztam.

- Mindennap így szeretnék felkelni. – mosolyogtam rá, miután szétváltunk.

- Lesz még jobb is. – villantott egy perverz mosolyt, mire játékosan mellkason csaptam.

Egy gyors reggeli után, mindketten csináltuk a dolgunkat. Pontosabban én csináltam a dolgomat, még őfelsége olvasott. Kristóffal előző este, még Loki fürdött, megbeszéltem, hogy bármi is volt köztünk annak vége. Meglepetésemre elég jól fogadta, szinte közömbösen.

A telefonom csippant egyet, így odasétáltam az asztalhoz, megnézni ki írt.

„Tamara: Boldog Karácsonyt!"

Villámcsapásként ért a tudat, hogy ma van karácsony. Gyorsan visszaírtam, majd rongyoltam be Lokihoz. Kikaptam a kezében lévő könyvet, összecsuktam és az asztalra tettem. Meglepetten pislogott fel rám.

- Tudod, milyen nap van ma? – megrázta a fejét, jelezve, hogy nem. „Honnan is tudná? Asgardi."

- Ma van karácsony! – közöltem vele izgatottan, mire elmosolyodott. – Szóval... - ragadtam meg a kezét és felhúztam a kanapéról. Karjai szorosan körén fonódtam. – Segítesz feldíszíteni a házat! – jelentettem ki ördögi mosollyal arcomon.